A POKOLI OPERÁTOR NAPLÓJA
Nyolcadik nap
Az asztalomnál ülök, mint rendesen, mikor egy felhasználó telefonál.
"Hello, Számítógépterem, Simon vagyok, mit segíthetek?" mondom.
"Nem tudok bejelentkezni!" nyögi kétségbeesetten egy felhasználó.
"Mi is a loginneve, kérem?" kérdem tőle.
Megadja. "Nem gond, mindjárt megnézem."
"Semmi baj, csak egy rosszul megírt login fájl. Már meg is csináltam, akár már be is léphet."
"Jé, köszönöm!"
"Semmi gond, mihamarabbi viszonthallásra!"
MI EZ??? kérdezhetik maguktól. Talán a pokoli operátor megtért? Megőrült?
Netán szerelmes?
Nem, nem. Egyik sem. A pokoli operátor tevékenységét naplófájlba irányítják. És ha már ez történik, akkor én is be vagyok poloskázva. Tehát, amíg meg nem találom a bogarat, addig kedves vagyok. Nem tart sokáig. Ezt én mondom...
Aha! Egyet találtam a telefonkagylóban. Alapvető. De tudom, hogy a főnök egy trükkös fazon, ezért tovább keresek. Igen! Egy a telefon alján, és egy a billentyűzeten. Ideje egy kis kávéfröcskölésnek. Elég nagy adagnak kell lennie, ezért az egész kávés edényt idehozom, és egy szemtanúra várok. A rendszergazda jön be.
"Hol van a nyomtatásom?" kérdi savanyúan - biztos mérges, hogy még nem kompromittáltam magam. Oké, bűnös azonosítva. Mint azt a pokoli operátor (azaz én) kimondja, "nincs a világon akkora probléma, amit ne lehetne megoldani egy felhasználó kiölésével, a fájljaik letörlésével, loginjuk megszüntetésével, valamint a VALÓDI keresetük adóhatósághoz való bejelentésével."
Kihúzom a nyomtatását a kávé alól, ahová tettem, és naná, hogy a kávé végigfröccsen a telefonon és a billentyűzeten, amik valahogy egymásra keveredtek.
"Hoppacsek..." mondom, rémülettel arcomon. A rendszergazda arca elárulja, hogy okfejtésem helytálló volt.
"Ne hidd, hogy ezzel megúsztad!" röffen rám, és elrobog.
Átkapcsolok a hálózati figyelőre, és nézem, hogy mi jön ki az ürge PC-éjből.
Aha! Egy kis feljegyzés arról, hogy engem felfüggesszenek épp igyekszik a diri lézerprinterére. Teszek egy-két változtatást bele, majd engedem tovább. Gyorsan még elindítom egyik kis programkámat, amire a nagy gép összepiszkítja magát.
Később, miközben a rendszer bootol, letörlöm azt a csúnya kis naplófájlt.
Ezután átmegyek a kommunikációs részlegbe, és rákapcsolódom a főnök irodájában lévő RS232-es csatimra. Csodálatos, hogy milyen könnyen le lehet hallgatni embereket, ha már egyszer adatkábel megy be az irodájukba...
Igazgató: "Biztos benne?"
RendszerGazda: "PERSZE!"
I: "Nem akarja meggondolni magát?"
R: "SOHA!"
I: "Rendben, akkor faxolom a személyügyiseknek..."
R: "CSODÁLATOS!!"
Két perc múlva a rendszergazda begörög hozzám, mosolyogva.
"Hát, azt hiszem hiányozni fogsz nekünk, Simon..." mondja, eltelve magától.
"Ó!" mondom neki, édesen, csöpögve a kedvességtől "És hová megy?"
"Nem Simon," vigyorogja az arcomba "TE fogsz elmenni."
"ELŐLÉPTETÉS!" kiáltok fel "Végre megírta azt a levelet a főnöknek, amiben talpnyaló vén banditának hívja, és hogy kilép a cégtől?"
"Nem..."
"Biztos benne? Pedig sokkal jobban hangzik, mint az, amit a kirúgásomról írt..."
"T..." Kerekednek el a szemei.
Mintha egy fókát csapkodnék halálra egy fürdőkefével. Odarohan, hogy leállítsa a faxot, de mivel most rúgták ki, >clicky clicky< a kártyája nem működik többé.
Amatőrök...
A telefon csöng. Ugyanaz a fickó, aki az előbb.
"Most már be tudok jelentkezni, de kifogytam a helyből."
"Egy pill, mindjárt megnézem."
>clicccky<
rm -r * ....
(Fordította: Benő)
