Arisztid egyedül ül a kávéházban. Megkérdi a pincér:
- És kedves barátja, Tasziló úr hogy-hogy nincs magával?
- Tasziló? Ő már boldog. Túl van minden szenvedésen.
- Meghalt szegény?
- Á, dehogy. A felesége halt meg.

- Hallom, Tasziló, hogy az új sofőröd nagyon ügyes, jóvágású fiú. A méltóságos grófné is meg van vele elégedve?
- Biztosan, mert a komornyik már kétszer is látta kijönni őt Anasztázia szobájából!

Arisztíd és Tasziló hajléktalanok. Éjszaka járják a várost, hogy olyan helyet találjanak ahol legalább tető van a fejük felett. Minden ajtót és kaput megpróbálnak, de egyik sem nyílik. Egyszer csak Tasziló talál egyett ami nyitva van. Megörülnek, bemennek. Egy tökéletesen berendezett szobában találják magukat.
-Hol a fenébe vagyunk? -kérdezi Tasziló
- Tök mindegy, itt lefekszünk, majd reggel kimagyarázkodjuk magunkat - válaszol Arisztíd.
Úgy is tesznek.
Reggel Tasziló felébred, körülnéz meglepődik, majd odaszól Arisztídnek
- Arisztíd húzd be a segged! Kirakatban vagyunk!

Arisztid megkérdezi Taszilót, hogy kölcsön adná-e a sötét ruháját, mert meghalt a nagyapja.
- Rendben van, csak vigyázz rá! - feleli Tasziló.
Egy hónap múlva találkoznak és Tasziló kérdezi, hogy mikor adja vissza a ruháját.
- Hogy adnám vissza, amikor nincs nálam?
- De hol van? - kérdezi Tasziló.
- Hát a nagyapámon! - feleli Arisztid.

Arisztid, Indiából hazatérve szeretné hazahozni kedvenc elefántját, de
a törvények tiltják. Álcázásul egy-egy szelet kenyeret ragaszt az elefánt füleire. A határon persze megállítják:
- Hová viszi azt az elefántot?
- Miféle elefántot? Az egy szendvics az útra.

Arisztid haldoklik, és halálos ágyához odakéreti barátját, Taszilót. Azt mondja neki:
- Tudod, hogy a tizenkét személyes arany étkészletemből három darabot elloptak... Ha meghalok, rád hagyom a maradékot, hadd legyen együtt a készlet!