Oviban

Ülnek az ovis fiúk sorban egymás mellett a bilin és az új csinos óvónéniről beszélgetnek.
- Képzeljétek, én már láttam a mellét - mondja Pistike.
- Az semmi, én már láttam a bugyiját is - vágja rá Józsika.
- Ne beszéljetek már ilyenekről - mondja a kis Petike - nem fér a fütyim a bilibe.

454 pont

További viccek:

Idegméreg

A zsidó patikus szalad a vevő után:
- Uram, uram, várjon, az előbb fájdalomcsillapító helyett véletlenül idegmérget adtam magának!
- Na és?
- Ember, az idegméreg 1000 forinttal drágább!

AIDS-es pap

-Mit gyűjt magaköré az AIDS-es pap?
-???
-Híveket.

3 kismalac

A tanító néni éppen a három kismalac történetét meséli a gyerekeknek:
- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer 3 kismalac. A kismalacok házat akartak épiteni, de nem volt elég téglájuk. Elhatározták, hogy kérnek téglát az emberbarátjuktól. Az első kismalac el is ment hát az emberhez, s amikor odaért, azt kérdezte:
- Szia, házat szeretnénk építeni. Tudnál nekünk téglát adni?
A tanárnő itt megáll és a gyerekeket kérdi:
- Mit gondoltok, mit mondott erre az ember?
Móricka jelentkezik:
- Nézd már bazzeg! Egy beszélő malac!

- Pista bácsi, árulja már el, hogy tett...

- Pista bácsi, árulja már el, hogy tett szert ekkora vagyonra?
- Hát, fiam, zsidókat bújtatok a pincémben, õk meg fizetnek érte.
- De hiszen a háború már hatvan éve véget ért!
- Tudom én, de õk szerencsére nem tudják!

Samponreklám

- Hogyan kezdődik a csernobili samponreklám?
- Júlia egyik fejét ezzel a samponnal kentük be.A másikat...

Gyerekbicikli

- Drágám, mindjárt itt vannak a vendégek, tedd el a gyerekbiciklit az előszobából!
- Na de szívem, hát Lakatosék nem lopnak!
- Tudom. Csak nehogy felismerjék...

Afrikában

Az Afrika-kutató a dzsungelben megfigyeli, hogy az egyik tisztáson egy bennszülött állandóan veri a tam-tam dobot.
- Mit csinálsz? - kérdi tőle a tudós.
- Tudod, már hetek óta nincs víz a falunkban. - feleli a fekete ember.
- Értem, akkor így könyörögsz az istenekhez esőért?
- Dehogy! A szomszéd faluból hívom a vízvezeték-szerelőt.

Abszolút

- Mi az abszolút vegyes érzelem?

- Ha látjuk, amint az anyósunk a szakadékba zuhan a vadonatúj Mercedesünkkel.