Rendelet

Felszólítás az alkalmazottaknak:

Mivel egyre többen választják a cégvezetés figyelmeztetése ellenére munkahelyükröl távolmaradásuk indokaként, hogy ők betegek voltak, és ezzel a magatartásukkal jelentősen hátráltatják Cégünk megfelelő működését, ezért ezúton, utolsó figyelmeztetésként a következőket közöljük:

Betegség
A továbbiabkan nem fogadunk el orvosi Igazolást! Aki képes elmenni az orvoshoz, az dolgozni is képes!
Baleset miatt elszenvedett egészségkárosodást a munkahely el nem hagyásával kell kiheverni, mozgásképtelenség esetére az egészségügyi csoport adminisztratív munkát biztosít a dolgozónak.

Távolmaradás operáció miatt
Nem engedjük meg többé ezt a gyakorlatot. Aki nálunk dolgozik, annak minden részére szüksége lesz, és nem távolíthat el magából semmit!
Dolgozóinkat úgy vettük fel, ahogy vannak, és ha bármit kivesznek belőlük, az azt jelenti, hogy kevesebbek lesznek, mint amiről az eredeti munkaszerződés szól. Akin sebészi beavatkozást végeznek, azonnal ki lesz rúgva!

Terhesség
Az elkövetést a Céggel szembeni lojalitás hiányaként értékeljük, ami egyébb szankciókat vonhat maga után, például fizetésemelésből gyermekenként két évre való kihagyással. A terhesség végső fázisában engedélyezzük az elsősegélyszobába való távozást, ÖT PERCCEL a szülési fájdalmak megindulása után; ha mégse indul meg a szülés, levonunk minden megkezdett óra után öt munkaórát!
Az a munkatárs, aki a szülés után hetvenkét órán belül nem jelentkezik ismét munkára, azonnali elbocsátásra kerül, a rá kiróható költségek felszámítása mellett!

Halál
Alkalmazottunk halálát elfogadható mentségnek tekintjük, azonban kötelező két héttel előre írásban, három-három példányban, személyesen, faxon és postán, továbbá e-mailon is engedélyt kérni rá az Igazgatótanácstól, a Felügyelőbizotságtól, továbbá a könyvtárostól, és a távozó munkatárs kötelessége megfelelő utódról gondoskodni és azt betanítani.
Engedély nélküli, vagy hiányos engedéllyel elkövetett halál esetén minden, az elmúlt két naptári évben az elkövető dolgozóra eső túlórapénz, adóvisszatérítés, jutalom, szolgálati gépkocsi magánhasználatának ellenértéke, és esetleges, a Cég által kötött biztosítás után kifizetésre kerülő térités a Céget illeti, továbbá a keletkező összeg tízszeresét a többi dolgozó köteles a Céggel szembeni lojalitása jeléül összeadni és befizetni a központi pénztárba.
Természetesen ebben az esetben a hanyag elkövetőnek kell biztosítania a temetési szertartáson a megfelelő cégképviselet költségeit is! Mindezen szankciók alól mentességet kaphat az a munkatársunk, aki az adott cselekmény elkövetése előtt minimum tíz hónappal a Cégvezetés által aláírt, lepecsételt, és felmenőiknek ujjlenyomatával ellátott megbízással tudja igazolni a tett hivatalos voltát.

Akinek a fentiekkel kapcsolatban kérdése van, forduljon titkárságunkhoz!

További jó munkát kívánunk DOLGOZÓINKNAK!
A Cégvezetés

470 pont

További viccek:

Tudtad?

- Chuck Norris kaputelefonról is tud sms-t küldeni!

Chuck Norris egyszer visszahívott egy rejtett számot...

- Chuck Norris vezetékes telefonról facebook-ozik..

Se keze, se lába...

Mi az se keze, se lába mégis felmászik a padlásra?
Ügyes nyomorék.

Joóóó sztory

Egyszer hallgattam az egyik rádiót és a következőt hallottam:
...egy férfi telefonált be a kívánságműsorba:
- Szeretném kérni A TIBITŐL A LÖTYÖGŐT!
Először a műsorvezető sem tudta miről van szó, de nagy nehezen sikerült kitalálnia, hogy a kért szám: ATB-től a LET U GO!!

Egy ír család

Egy huszonéves lány öt év távollét után hazamegy a szüleihez Írországba. Az apja nem túl nagy örömmel fogadja:
- Hát, te, hová tűntél, nem is írtál, nem telefonáltál annyi éven át! Tudod, mennyit sírt anyád miattad?
A lány bűnbánó arccal, szipogva feleli:
- Tudom, apám, hüpp, hüpp,... prostituált lettem...
- Micsoda? Ekkora szégyent hoztál a családra? Tűnj a házamból!
- Ahogy akarod. Csak azért jöttem, hogy anyának odaadjam ezt a nercbundát, ezt az ötmilliós csekket meg a kulcsot egy tengerparti villához, az öcsémnek ezt az arany Rolexet, neked, apa, azt az új Mercédeszt, ami kint áll a ház előtt, meg egy befizetett háromhónapos nyaralást a Riviérára...
- Mit is mondtál, mi lettél, lányom?
- Hüpp, hüpp,... prostituált...hüpp...
Az apa kedvesen, szeretettel átöleli a lányát:
- Jaj, hát halálra rémítettél, én úgy értettem, hogy protestáns. Na, gyere, öleld meg szegény öreg apádat!

- Hogy nevezik, amikor valakiért tűzbe...

- Hogy nevezik, amikor valakiért tűzbe teszed a kezed?
- Értesüles.

Plaza

- Hogy hívják az új paksi bevásárló-központot?
- Sugár.

- Apu!

- Apu! Mi az a kolibri?
- Az? Az egy... különleges hal.
- De itt azt írják, hogy száll virágról virágra.
- Látod, már azt is tudod, hogy milyen ügyes!

Tej

- Pincér, biztos, hogy friss ez a tej?
- Annyira friss, asszonyom, hogy két órával ezelőtt még fű volt.