Szép halál

Úgy szeretnék meghalni, mint a nagyapám: békésen, mély álomban, nem pedig rettegve, üvöltözve, mint az utasai.

196 pont

További viccek:

Bűvész

A luxushajón minden este fellép egy bűvész. A kapitány papagája, mivel állandóan látja a mutatványokat, egy idő után kifigyeli, és utána folyamatosan magyarázza a közönségnek:
“Nézzék, ez egy másik kalap!”
“Hé, miért áll a teljes pakli ászokból?”
“Nézzék, eldugta a virágot az asztal alatt!”
A bűvész nagyon dühös emiatt, de a kapitánnyal nem akar ujjat húzni, így kénytelen eltűrni a papagáj beszólásait.
Aztán egyik nap a hajó léket kap és elsüllyed. A bűvész nagy nehezen felkapaszkodik egy úszó roncsdarabra. Egy idő után leszáll mellé a papagáj, és megszólal:
- Oké, feladom. Hová tüntetted a hajót?

Csirke

- Melyik a legbutább állat?
- A csibe. Még annyi esze sincs, mint egy tyúknak.

Mintha dolgoznának...

Két statisztikus vadászni megy. Egyszer csak elszalad előttük az erdőben egy őz. Az egyik lekapja a
válláról a puskát és odapörköl az őznek, persze vagy jó két
méterrel mellé lő, az őztől jobbra.
A másik sem tétovázik az is célra tart, aztán, az is ráhúz a vadra a
csúzlijával ám ő a bal oldalon pörköl a földbe úgy 2 méterre.
Az őz tovaszalad és eltűnik az erdőben...
A két "vadász" egymásra néz és az egyikük megszólal.
- Te komám szerintem eltaláltuk...

Történt egyszer, hogy...

... az egyik barátnőm összeveszett velünk (a másik barátnőmmel meg velem) és elrohant. Befordult egy ajtón és hallotunk egy ajtócsapódást, tehát, röviden fogalmazva: bezárkózott a WCbe. Bementünk mi is és a három wc közül egy foglalt volt és nem ellenőritük a lábáról, hogy tényleg a barátnőnk e, mert 100%kosan megvoltuk győződve, hogy ő az... Odamentünk hát és vertük az ajtót, ahogy bírtuk, közben meg kiabáltunk, amik csak eszünkbe jutottak; "B****on meg már a jó ég! Gyere már ki!" "Csak a hülye k**vák mennek ilyenkor WCre" "Könyörgök az Isten szerelmére , gyere ki!" "Meglásd mekkorát kapsz tőlünk, ha kijössz!" egy olyan két perc mulva nyilt is az ajtó, de pejhünkre nem a barátnőnk volt az, hanem valaki más... Az angol tanárnő állt értetlen arcal. Halk bocsánat kérés közepette odébb álltunk, majd bementünk azon az ajtón ahová igazából bekanyarodott a barátnőnk; a kijáraton...:$

Szörnyű történet

Egy pasas a bárban iszogat, majd kimegy pisilni a WC-re. Egy negyedóra múlva iszonyú idegesen visszatér, leül a helyére, közben folyamatosan motyog és átkozódik. A csapos megkérdezi, mi a baja.
- Képzelje! Az előbb kimentem pisilni, és amint ott álltam a WC előtt, valaki a hátam mögé osont, majd pisztolyt nyomott a fejemhez, és azt mondta, hogy vagy les**pom, vagy szétlövi az agyamat.
- Jézusom, ez szörnyű... és ezután mi történt?
- Hallott pisztolylövést?

Utolsó kívánság

Meghal a mérnök, az orvos, meg a cigány. Szent Péter kérdi tőlük, mit szeretnének a ravatalnál hallani a gyászolóktól.
A mérnök:
- Itt nyugszik a műszaki tudományok pótolhatatlan nagysága.
Az orvos:
- Az emberiség jótevőjétől veszünk most végső búcsút.
- No és te cigány, mit akarsz hallani? - kérdi Szent Péter.
Mire a cigány:
- Odanézz, mozog!

Egy angol és egy skót vacsoráznak. A...

Egy angol és egy skót vacsoráznak. A vacsora végén az angol letesz az asztalra egy fontot majd így szól:
- Osszák el!
A skót egy pennyt tesz le az asztalra majd így szól:
- Szorozzák meg!

Kampó

- Miért tart a szőke nő a kocsija hátsó ülésén egy ruhaakasztót?
- ???
- Ha véletlenül bezárná az autóba a kulcsot, legyen mivel kifeszíteni a zárat.