Zenekritikai eufemizmusok szótára

Az album megosztotta a rajongókat = annyira szar volt, hogy csak a legelvakultabb fanatikusok bírták egynél többször végighallgatni.

A koncerten ugyan maradtak üres helyek, de a hangulat elsőosztályú volt = mindössze három kiöregedett, farmerdzsekis rocker ugrált részegen az első sorban.

Az új album megértéséhez idő kell = annyira progresszív, hogy az ember agya képtelen feldolgozni a beérkező jeleket, úgyhogy inkább benyom valami könnyed Metallicát.

A feloszló banda tagjai közt nincs harag, és sok sikert kívánnak egymásnak = Legszívesebben szükségtelenül véres és kegyetlen módszerekkel nyírnák ki egymást, és remélik, hogy a másikra ráesik egy Boing 747-es.

A zeneszám hangszerelése meglehetősen újszerű = a dob úgy szól mintha három óvodás ütne egy vasfazekat, a gitáreffekt pedig inkább hasonlít egy nyugdíjas néni kerekesszatyrának csikorgásához, mint gitárhanghoz.

A koncert sajnos elmarad a frontember váratlan megbetegedés miatt = több drogot szívott fel, lőtt be és nyalt fel tegnap, mint Ozzy a 80-as évek alatt, és most épp az egyik kórházban nyáladzik 45 infúzióra kötve.

A zenekar úgy nyilatkozott, hogy a banda visszatér régi önmagához = mivel nem tudnak semmi újat kitalálni, így újra lejátszák ugyanazt mint 20 évvel ezelőtt, csak más sorrendben, és több torzítással.

886 pont

További viccek:

Balton

Két barát beszélget.
- Józsi! Hallottad, hogy a Balatonban nincsenek már cápák?
- Miért????
- Mert megették őket a piranyák!

Miért fejjel lefelé temetik el azanyost? Hogyha

Miért fejjel lefelé temetik el azanyost? Hogyha életre kellne akkorlefelé kaparásszon!

- Rendőr bácsi!

- Rendőr bácsi! Rendőr bácsi! Nem találom az anyát! - kiabál a gyerek a falusi budiban. A rendőr odamegy, elkezd turkálni, de ő sem találja.
- Biztos, hogy belesesett?
- Biiihiztos! - zokogja a gyerek.
A rendőr már derékig, majd nyakig áll a szarban, aztán kimászik.
- Hát, kisfiam, nem találom az anyád!
- Akkor a csavar se kell! - feleli a gyerek és elhajítja a kezében levő csavart.

Intelligencia

- Mi az abszolút nagyfokú inteligencia?
- ???
- Ha egy étteremben a mellehúsát melltartóban tálalják.

- Pistike!

- Pistike! Elõször fordult elõ, hogy hibátlan házi feladatot adtál be. Hogy lehet ez?
- Az apukám elutazott a hétvégére és nem tudott segíteni.

Hentes

-Mit csinál a hentes a hentesüzletben?
-Hát kérdezd meg tőle!

Mennyi mindent látott!

Móricka és apukája mennek sétálni...
Móricka meglát valamit a földön. - kérdezi is apukáját..
- Apa mi van ott a földön?
- Döglött béka. - válaszolja az apuka
Mennek tovább...
Móricka megint kérdezi apukáját.
- Apa, min csúszkálnak a gyerekek ott a dombon?
- f**zánon. - mondja az apuka
Mennek tovább megszólal Móricka apukája.
- Nézd Móricka, ott egy lovagló huszár.
Mennek haza, Móricka anyukája kérdezi Mórickától.
- Mit láttatok a séta közben Móricka?
- Döglött béka-f**zán-lovagoló huszár.

Megtörtént

Az öreg százados a gyakorlótéren ellenőrzi az embereit és látja, hogy néhány harcos szerencsétlenkedik egy aggregátorral. Odamegy hozzájuk:
- Hát maguk mit csinálnak itt?
- Százados úr jelentem, nem indul az aggregátor! - válaszolja az egyik.
- Akkor tolják be! - tanácsolja a nagyokos elöljáró.