A nyuszi, a medve és a róka ül az erdőben. Nyuszika nagyon le van törve ezért a medve érdeklődik, hátha tud segíteni:
- Mondd csak nyuszika, mi a baj?
- Jaj medve, olyan szörnyű dolog történt velem.... ellopták az órámat!
- Tényleg? Nekem meg a teheneimet lopták el az egyik éjjel.
A róka csak hallgat, majd megszólal:
- Ajajj! Már öt óra! Mennem kell fejni!
- Tudod, mi az 50-50-90-es szabály?
- ???
- Hogyha 50-50 % az esély arra, hogy sikerül-e valami, vagy nem, akkor 90%, hogy a rossz megoldást választod.
Egy kiadó vállalat főnökei azt próbálják megállapítani, miképpen fordulhatott elő, hogy egyik dolgozójuk öt napig halva ült az asztalánál
anélkül, hogy bárki megkérdezte volna, hogy jól van-e? Az 51 éves George Turtlebaum, aki 30 évig korrektorként dolgozott egy new yorki cégnél, szívinfarktust kapott egy olyan úgynevezett “nyitott irodában”, amit 23 másik dolgozóval osztott meg. Hétfőn csendben “elpatkolt”, de ezt egészen szombat reggelig senki nem vette észre, amikor egy takarítómunkás megkérdezte tőle, hogy miért dolgozik még a hétvégén is. A főnöke, Elliot Wachiaski szerint: “George minden reggel az első volt, aki bejött, és az utolsó, aki távozott, tehát senki nem találta szokatlannak, hogy végig ugyanabban a testhelyzetben van, és nem csinál szinte semmit. Mindig elmerült a munkájában, és magának való volt.” A boncolás kimutatta, hogy már 5 napja halott volt, miután szívinfarktust szenvedett. Ironikus módon, George éppen orvosi szövegeket korrektúrázott, amikor meghalt.Jó tanács: Lehetőleg bökd meg a kollégáid oldalát időközönként.Tanulság: NE DOLGOZZ TÚL KEMÉNYEN: ÚGYSEM VESZI ÉSZRE SENKI.
Ifjú házasok fekszenek egymás mellett az ágyon, megszólal a férj:
- Drágám, te is arra gondolsz amire én?
- Igen szívem - válaszol a feleség.
- Akkor hozzál két sört a hűtőből!
Egy tudós egy lakatlan szigere költözött, hogy kies magányban megfejtse az élet értelmét. Két évtizeddel később barátai és sok-sok érdeklődő értement. Az üdvözlések után, mindenki kíváncsian várta a felismerést. Tudósuk így szólt:
- Igen, rájöttem, az élet olyan, mint egy óceán.
Eltelt némi idő, mire valaki vette a bátorságot, és megkérdezte:
- Miért pont olyan, mint az óceán?
Némi töprengés után jött a válasz:
- Jó, hát akkor nem pont olyan.
- Hogy hívják azt a jedit aki imádja a partikat?
- ???
- Buli van Kenobi.
Két alkoholista elmegy kempingezni. Mondja az egyik:
- Én hoztam magammal egy üveg pálinkát, hogy ha véletlenül megszúrna minket egy rozsdás szög, legyen mivel fertőtleníteni. Te mit hoztál?
- Két rozsdás szöget.
A helyszín: a tapolcai harckocsizók lőtere. A gyakorlótér közvetlen tőszomszédságában, ne kérdezzétek, miért, egy elmegyógyintézet működött. Az ápoltak szentül hitték, hogy odakint háború folyik, hiába próbálták nekik megmagyarázni az ápolók az ellenkezőjét, és a kórház által a Néphadsereg - mert akkoriban még az volt - vezetése felé megeresztett töméntelen tiltakozó levél is falra hányt borsónak bizonyult. A tankok jöttek-mentek, lövöldöztek, a betegek meg lapítottak és idonként fedezéket próbáltak ásni a kórteremben.
Történt egyszer, hogy néhány T-55AM típusú harckocsi éleslövészethez készülődött. Volt velük egy kissé ittas muszaki őrmester is, aki egy darabig odakint szeszelgetett, majd bekopogott az egyik tankba, és kérte, hadd üljön be, mert odakint unalmas. Beengedték, miért ne, csak éppen befelé másztában meglökte a harckocsi ágyújának irányzására szolgáló tárcsát. Ez nem lett volna baj, mert a célratartó automatika nem engedte volna kitérni a lövegcsövet, csakhogy az irányzó elfelejtette ezt rögzíteni, miután már célba vette a lőtéri célpontot. Rövidesen megkapták a tűzparancsot. Bumm! Telibe is verték a diliház portásfülkéjét... Na, vége is lett mindjárt a lövészetnek, mindenki kiszállt, és gyorsan inni kezdett, mert biztosak voltak benne, hogy ezután egy darabig nem jutnak szeszhez. Szerencsére a fülke üres volt, a portás épp klotyón volt, nem lett belőle nagy balhé, de az ápoltak innentől semmi szín alatt nem voltak hajlandóak elhinni, hogy odakint csak gyakorlatoznak.
De nem ez volt az elmegyógyintézet és a harckocsizók egyetlen közös kalandja.
Egyszer egy ápolt szerzett valahol egy biciklit, és elindult vele haza. Normális esetben nem jutott volna ki a kapun, de a fent említett eset nyomán se kapu, se portásfülke nem volt. Kitekert a rétre, és elindult az orra után, mert hát bolond volt, ugyebár. A sors úgy hozta, hogy aznap is éleslövészet volt... Ültek a katonák a tankokban, várták a tűzparancsot már becélzott lövegekkel, amikor egyszer csak megjelent a célzókészülékekben egy pizsamás kerékpáros! A katona meg kíváncsi, mind elkezdték nézni, tekerték utána a nézőkét. Igen ám, de ha ezzel nézelodnek, forog a lövegcső is. Mit látott a lövészetvezető tiszt? Azt, hogy hirtelen megjelent a lőtéren egy elmebeteg, és az összes harckocsi lassan utána fordította az ágyúját. De látta ezt a dilis is, és szegény úgy elkezdett tekerni, mintha a Tour de France-ot akarta volna megnyerni! Lett is ordítozás, sípolás, tüzet szüntess, mielott tévedésből megszórták volna pár repeszgránáttal. Aztán a mentők valahogy összeszedték az ápoltat, visszazsuppolták a helyére, de miután elmesélte bent a sztorit, már lassan az ápolók se hitték, hogy nincs háború odakint.
A betegre szerencsére nem lőttek rá, de nem volt mindenki ilyen szerencsés.
Egyszer a harckocsiknak légvédelmi gyakorlatot tartottak. Egy kifeszített drótkötélen egy helikopter-sziluettet mozgattak a lotér fölött, azt kellett eltrafálni a tank tornyába épített légvédelmi géppuskával. A járművek felálltak, már épp kezdték volna a musort, amikor hirtelen rádióüzenet érkezett, hogy várjanak, mert Budapestről érkezik néhány tábornok, hogy a gyakorlatot megtekintsék. Mit volt mit tenni, várakoztak. A tábornokok meg is jöttek - helikopteren! Balszerencséjükre pont a lőtér felol. Valamelyik f**zemű tirpák meg azt hitte, az a célpont, és elkezdte osztani a 12,7 mm-essel. Szerencsére a keze is fából volt, mert nem találta el. A helikopter villámgyorsan elhúzott a környékrol, a remek lövész pedig néhány hétig a hűvösön üldögélt.
Történt egyszer, hogy a lőtéren gépkocsizó lövészek és harckocsizók közös gyakorlatot tartottak. Mármost tudvalevő, hogy a csörömpösök utálják a nyulakat, és viszont, ami rendszerint idővel kedves emlékké szelidülő, ám a helyszínen hajmeresztőnek tűnő szívatásokba torkollik.
Az egyik harckocsizó ebédnél valahogy rájött, hogy a kiosztott káposztakonzerv átmérője éppen 100 milliméter, csakúgy, mint a T-55AM simacsövű lövegének urmérete. (Nem véletlenül egyezett egyébként, de ez más téma.) Nosza, fogta a konzervet, betöltötte az ágyúcsőbe, mögé egy vaktöltetet, majd célba vette a lövészek BMP-jét, és bumm, odasózott nekik. Gondolta, jó vicc lesz, majd takaríthatják a jármuvet. Hát nem... A konzerv úgy átment a BMP vékony páncélzatán, mint a sztaniolon, és a deszanttérben robbant. Tiszta főtt káposzta lett minden! A hákásoknál nagy röhögés, a nyulaknál anyázás, pucolhatták ki a verdát. Utóbb, évekkel késobb kérdezték a harckocsizót, ugyan mi lett volna, ha a konzerv történetesen eltalál valakit?
- Akkor még ma is sitten lennék - felelte nyugodtan.
Kohn bácsi minden ebédidőben bezárja boltját, a szelet kenyerével és a heringkonzervjével átballag a szemközti étterem mellé. Leül a konyha mellé, előveszi az ebédjét, és a finom kiáramló ételszagot szagolgatva elfogyasztja egyhangú ebédjét.
Feltűnik ez az étterem vezetőjének, aki bírósághoz fordul, pénzt követelve.
- Ez az ember minden nap a mi éttermünk ételeinek illatát fogyasztja - kezdi a vádaskodást a menedzser. - Ezzel komoly élvezeti értékhez jut, amiért fizetnie kell nekünk!
A bíró a vádlotthoz fordul:
- Mit tud erre felhozni?
Kohn bácsi nem szól semmit, csak előhúz a zsebéből egy halom aprópénzt, és a menedzser elé tartja.
- Maga meg mit csinál? - kérdi a bíró csodálkozva.
- Bíró úr, kiegyenlítem a tartozásom. A felperes is szagolgathatja egy ideig a pénzemet...
