Még a fotólaborban vagyok. Meg kell várnom a képelőhívást.

Még a fotólaborban vagyok. Meg kell várnom a képelőhívást.

- Azt ígérted, hogy délre  itthon leszel!

- Még a fotólaborban vagyok. Meg kell várnom a képelőhívást.

- Most azonnal gyere haza, különben megpofozlak!

- Na végre! Indulok!

 

588 pont

További viccek:

Idézet

"Kétféle módon lehet elmondani az igazat: névtelenül, vagy végrendeletben."

Kirk Douglas

Tandem

Két rendőr teker felfelé az emelkedőn tandem biciklivel.
Ahogy felérnek a csúcsra, az amelyik elől ült, megszólal:
- Hű, de nehéz volt tekerni, hogy ide felérjünk.
Erre a másik:
- Hát még nekem milyen nehéz volt végig fékezni, hogy vissza ne guruljunk!

Lefizette . . .

Az egyetemen a diákok zárthelyit írtak. A professzor kiosztotta a kérdéseket, majd az óra végén beszedte a dolgozatokat.
Amikor nekiállt javítani őket, észrevette, hogy az egyik diák egy öt ezrest csatolt a papírjához, és ezt írta a válaszok helyett:

"Egy ezres minden osztályzatért"

Másnap aztán a vesztegetős diák megkapta a dolgozatát, egy nagy egyessel, plusz négyezer forint visszajárót.

Kitűnő munkaerő

- Lépjen be hozzánk. Annyi fizetést kap mennyit akar.
- Az nekem kevés.

Két barát elhatározza, lecserélik a

Két barát elhatározza, lecserélik a kerékpárjukat komolyabb járművekre. Az egyiknek több a pénze, vesz egy BMW-t, a másiknak kevesebb, ő egy motorkerékpárt. Megbeszélik, hogy egy júliusi vasárnap lemennek a Balatonra. Siófokon találkoznak. Az egyikük a BMW-vel minden további nélkül leér. Várja a barátját. Egy óra, két óra, három óra múlva jön a mentő. Benne a barátja.
- Hát veled meg mi történt?
- Éppen mentem a motorkerékpárommal, amikor te elrohantál mellettem. Azt hittem, az én motorom áll, és leszálltam róla.

Szerencse

A gépkocsi elüti a kerékpárost. A vezető kiszáll, hogy segítsen a szerencsétlenül jártnak, közben így szól:
- Barátom! Hogy magának milyen szerencséje van!
- Szerencsém?!
- De még mennyire! Ma szabadnapos vagyok, munkanapokon viszont harminc tonnás teherautóval járok.

Focisták

- Miért szeretik a nők a focistákat?
- Mert azok előbb cseleznek, aztán lőnek.

Vallási megállapítás

Én már előző életemben sem hittem a reinkarnációban...