Egy szerencsejátékos meséli

Egy szerencsejátékos meséli a haverjának:
- Képzeld, tegnap, álmomban egy nagy 5-ös számot láttam egy nagy halom arany és gyémánt között. Egy hang azt mondta: “Ötödik futam, ötödik ló.” Rögtön tudtam, hogy aznap ez lesz a szerencseszámom.
Reggelire öt tojást sütöttem, öt csésze kávét ittam. Utána öt kilométert futottam, öt percig zuhanyoztam. Felvettem a szekrényben ötödik helyen található ruhámat, öt percet ültem az autómban, mielőtt beindítottam volna. Kimentem a versenypályára, leparkoltam az ötödik parkolóhelyen, az ötös kapun mentem be. Odamentem az ötös számú fogadóirodába és feltettem 555 dollárt az ötödik futamban induló ötös számú lóra, akinek ráadásul az “Ötödik elem” volt a neve. Aztán leültem az ötödik sor ötödik székébe, és vártam…
- És, nyert a ló?
- Nem, az a rohadt gebe csak az ötödik lett!

230 pont

További viccek:

Egy férfi egy hotel bárjában megismerkedik egy

Egy férfi egy hotel bárjában megismerkedik egy idősebb, de elég csinos nővel. Iszogatnak, beszélgetnek, kiderül, hogy a nő már 55 is elmúlt. Úgy 3-4 pohár ital után közelebb hajol a nő a férfihoz, és a fülébe súgja:
- Próbáltad már hármasban? Mit szólnál egy anya-lánya pároshoz?
- Még soha, de nem volna ellenemre a dolog! – feleli izgatottan a férfi.
- Nos, akkor ma este szerencséd van. Gyere velem!
Felmennek a nő szobájába. Belépnek az előszobába, a nő felkapcsolja a villanyt és beszól:
- Mama, nézd csak, kit hoztam!

Kút a sivatagban

Hosszú vándorlás után a sivatagban szomjazó ember végre meglát egy kutat és utolsó erejével felkiált:
- Víz!
Mire egy hang a kútból:
- Hol?

Szomorúság

- Miért olyan szomorú Kovács úr?
- Kisfiunk született.
- Na, és talán kislányt szeretett volna?
- Nem, válni szerettem volna...

Kocsi

Két szöszi kijön a boltból és a kocsijukhoz érve az egyik felkiált:
- Zárva van, a kulcs pedig az autóban maradt.
Erre a másik:
- Siess, mert esni kezdett az eső, a kocsi teteje pedig le van eresztve!

Kukorica Jancsi

Hogy hívják angolul Kukorica Jancsit?
Popcorn Johnny!

Drogos kiskacsa

- Mit mond a drogos kiskacsa?
- ???
- MÁK, MÁK!

Porszívóügynök

Egy porszívóügynök betolakodik egy házba, és a háziasszony minden tiltakozása ellenére nagy rakás száraz lócitromot szór a szoba közepére.
A nő felháborodik:
- Mit képzel?
- Asszonyom, ígérem, amit ez a csodálatos porszívó nem szed fel, azt én magam fogom megenni!
- Akkor teszek rá magának egy kis tejszínhabot, mert nincs áram a házban.

Éjszaka

Feleség: Na, légy szíves! Kérlek...
Férj: Ne, hagyjál.
Feleség: Na... Olyan régóta várok már rá.
Férj: De nem fogok tudni utána elaludni.
Feleség: Én meg így nem tudok elaludni.
Férj: Most miért az éjszaka közepén jutott az eszedbe?
Feleség: Mert olyan forróságot érzek.
Férj: Mindig a legrosszabb időpontban érzel forróságot...
Feleség: Ha szeretnél, nem kellene ilyeneket kérnem, tudnád magadtól is!
Férj: Ha TE szeretnél, akkor nem követelnél ilyeneket!
Feleség: Már nem szeretsz?
Férj: De igen, de ma éjszakára felejtsd el.
Feleség: (Hüppög).
Férj: Na, jól van, egye fene. (Szöszmötöl)
Feleség: Mi a baj. Felkapcsoljam a lámpát?
Férj: Nem találom...
Feleség: Az Isten szerelmére, tapogasd ki!
Férj: Na, megvan. Most boldog vagy?
Feleség: Igen, nagyon!
Férj: Legközelebb, ha meleged van, nyisd ki te az ablakot!