Tehénfejő tanfolyam

Biztos veled is megesett már, hogy valaki azt mondta neked: "Te, menj már oda, fejd meg azt a tehenet!"
Te meg csak tanácstalanul bámultál mint borjú az új apura, hisz nem tudtál tehenet fejni. Ezen próbálok most segíteni, egy egyrészes tehénfejő tanfolyamommal.


Fejéskor a legfontosabb, egyben első lépés, hogy meggyőződünk a szóban forgó szarvasmarha neméről. Amennyiben a sors hímnemű jószággal hoz minket össze, ajánlatosnak tartom fejés előtt becserélni egy nőstény példányra, ugyanis annak négy tőgye van, a hímnek meg csak egy, és abból sem az a fajta tej jön, amire (remélhetőleg) szükségünk van. A szarvasmarha neme könnyedén megállapítható. Köztudomású, hogy míg a bika minden vörös vásznat megtámad, addig a tehén képes borjak megszülésére. Így mindössze annyit kell tennünk, hogy a marha elé teszünk egy vörös vásznat, és ha nekiront, akkor minden bizonnyal bikával van dolgunk. Míg ha a marhák száma növekszik, akkor egészen biztosak lehetünk abban, hogy tehenünk van.


Miután azonosítottuk a szükséges nemű marhát, vezessük be a karámba. Így alkalmunk nyílik a fejés megkezdésére.
Ehhez a következő kellékek szükségesek:
-Tehén. Ugye ezt nem kell magyarázni, az előbb már kifejtettük részletesen.
-Szék. Erre mi ülünk, nem a tehén. Lehetőleg legyen három lába, nehogy véletlenül összekeverjük a tehénnel, ugyanis annak jó esetben négy lába van.
-Kezek. Ezek hiányában nem fogunk tudni tehént fejni. Lehetőleg ne a tehéntől kérjünk kölcsön, ugyanis neki nincs.
-Tehénfejő gép (opcionális). Ezt lustáknak ajánlom, bár ezzel a művelet veszít autentikus jellegéből. Ám ekkor kevesebb szükség van kézre, így kéz nélküli emberek is bátran használják ezt.
-Dézsa. Ez azt a célt szolgálja, hogy a frissen fejt tej ne a földön folyjon szét. Ekkor ugyanis csiklandozná a tehén lábát, és ilyenkor előfordulhat, hogy arcon rúg minket. Ez pedig nem kellemes. Arra is figyeljünk oda, hogy a boltban nehogy véletlenül dózsát vegyünk dézsa helyett. Ekkor tehénfejőbolt helyett parasztfelkelés-shopban vagyunk. Menjünk ki az ajtón, forduljunk jobbra, menjünk körülbelül kétszáz métert egyenesen, majd bal kéz felé megtaláljuk a tehénfejőboltot.


Ez a rész a tehénfejő gépet használók számára felesleges, nyugodtan át is ugorhatják. A tehénfejés elkezdéséhez üljünk le a székre, lehetőleg a tehén bal oldalához (feltételezzük, hogy a tehén előre néz, és a feje van elöl), viszonylag hátul, hogy kényelmesen odaférjünk kézzel a tőgyéhez. Helyezzük a dézsát közvetlenül a tehén tőgye alá. Bal kezünkkel fogjuk meg a tehén bal első tőgyét, erősen szorítsuk meg, majd térjünk ki a rúgás elől. Ekkor próbáljuk újra. Figyeljünk arra, hogy ezúttal ne a tehén bal első LÁBÁT fogjuk meg, hanem a tőgyét. Majd óvatosan, de a szorításból nem engedve, húzzuk lejjebb a kezünket a tőgyön, ekkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a tőgyből tej folyik. Engedjük el a tőgyet, majd ismételgessük: megfogjuk a tőgyet, lejjebb húzzuk a kezünket, elengedjük. Figyeljünk arra, nehogy túl nagy lendülettel húzzuk a tőgyet, ekkor ugyanis a tehén könnyen feldőlhet, és tehénszőr mehet a szánkba. Ámde joggal kérdezhetjük. Ha csak egy tőgyét húzogatjuk a tehénnek, akkor miért van neki négy? Erre is mindjárt fény derül. Jobb kezünkkel fogjuk meg a bal hátsó tőgyét, és ugyanazt a lépéssort ismételgessük, melyet már az előbb, a bal kezünkkel begyakoroltunk. Kis megszokás után a két kézzel egyszerre lehet fejni a tehenet. No de így is csupán 50%-os a tehén kihasználtsága, kezünk meg (jó esetben) nincs több. Ez azért van, mert a tehén társasjáték. Egy barátunkat nyugodtan a tehén túloldalára ültethetünk, és ezeknek az ismereteknek a birtokában könnyen megtaníthatjuk neki a tehénfejés mikéntjét. Figyeljünk arra, hogy társunk a bal kezével fogja a tehén hátsóbbik tőgyét, és a jobbal az előrébb levőt.


Mire kell még odafigyelni?
Fejés után vizsgáljuk meg a dézsát. Amennyiben a tej fehér színű, és meggyőződtünk, hogy csakugyan tehenet fejtünk, a tej fogyasztható. Amennyiben barna színű, vizsgáljuk meg a tehén színét. Két eshetőség van:
a)A tehén lila. Ekkor nagy valószínűséggel Milka tehenünk van, és a dézsában csokoládés tej van. Ekkor a tej fogyasztható.
b)A tehén nem lila. Ilyenkor a valószínű eset, hogy tehénlepény van a dézsában. Ezt semmi esetre se fogyasszuk el (kivéve persze, ha szándékosan ennek elfogyasztását tűztük ki célul). A tehén fejére se öntsük, bármennyire is haragszunk rá, de attól még ő sem szereti. Adjuk inkább a dézsa tartalmát legyeinknek, akik hálás zümmögéssel fogják megköszönni az eléjük rakott eledelt.
Ne felejtsük megetetni a tehenet. Köztudomású, hogy a tehén egy olyan gép, amely a fűből tejet gyárt. A tehén megfejése után pótolni szükséges a kifejt fűmennyiséget, így vigyük ki a tehenet a mezőre, legelni. Amennyiben a tehenet legelés közben magában beszélni látjuk, ne hívjunk rögtön állatpszichológust, és a bluetooth headsetet se vegyük le róla. A tehén mindössze kérődzik. Azonban ha a tehenet legelés közben magában beszélni HALLJUK, akkor viszont magunknak hívjunk pszichológust, ugyanis ekkor tuti hogy megzakkantunk.

414 pont

További viccek:

Akkor jó...

...Baby Baby Ohh! Baby Baby Ohh...
- Mi van kisfiam, p***ót nézel?
-Igen anya.
- Akkor jó. Már azt hittem Justin Biebert hallgatsz!

Kovácsék a tóparton nyaralnak. Elsõ este...

Kovácsék a tóparton nyaralnak. Elsõ este össze-vissza csípik õket a szúnyogok.
- Ha lekapcsolod a villanyt, akkor nem jönnek be - mondja Kovácsné.
Ám ekkor a szobába két szentjánosbogár repül be.
- Látod? Ez sem használ semmit - elégedetlenkedik a férj. - Az átkozott vérszívók most zseblámpával jönnek.

Chuck Norris

Chuck Norris fürdőgatyában és strandpapucsban mássza meg a Himaláját. Azért strandszerkóban, mert előtte jött fel a Marianna-árokból - palack nélkül - és nem volt kedve átöltözni. Teszi mindezt heti háromszor, hogy edzésben maradjon.
Chuck Norris utoljára tegnap járt az űrben, mikor egy rabló után szaladt és át kellett ugrania egy kerítést.
Chuck Norris egyszer megpróbált visszamenni az időben, de akkor még nem volt semmi, ezért unalmasnak találta és visszajött.
Egyszer megpróbálták Chuck Norrist klónozni, de az új egyed rögtön egy pörgőrúgással megölte saját magát.

Katonák

Az újonc először megy haza szabadságra. Az anyja észreveszi, hogy nagyon szótlan. Elkezdi faggatni:
- Adnak eleget enni?
- Nekem elég.
- Jól bánnak veled?
- Eléggé.
- Nem szoktak szidni?
- Engem nem, csak Idesanyámat.

Gratuláció

- Gratulálok a házasságodhoz!
- De hisz nem is mentem férjhez.
- Akkor pláne gratulálok!

- Miben hasonlít az asztali villanyvasút a női

- Miben hasonlít az asztali villanyvasút a női mellre?
- Mindkettőt a gyerekeknek találták ki, de mégis mindig a papák játszanak
vele!

A nő

A nő maga a földrajz: a homloküregtől a vénuszdombig.

Újság

- Te Gazsi! Láttad már a mai újságot?
- Igen, láttam.
- És mi volt benne?
- Tepertő!