Polietilén pingponglabda
Volt egyszer egy kis család. Apa, anya, kisfiú. amikor a kisfiúnak először sikerült egy egész napon át tisztán és szárazon tartania a pelust, úgy 3 éves kora körül, az apja azt mondta:
- Kisfiam, nagyon büszke vagyok rád. Csak így tovább. Mit szeretnél kapni ezért a szép eredményért?
A kisfiú bájos mosollyal azt felelte:
- Hájom pijosz pinponlabdát, apuci!
- Jól van kisfiam, megkapod. - simogatta meg fiacskája fejét a büszke atya.
Eltelt pár év, s a fiúcska elérte az iskoláskort. Az apja, mikor kézenfogva elkisérte az iskolába, mesélt neki arról a sok érdekes dologról, amivel majd találkozhat, és azt is mondta neki:
- Kisfiam, Nagyon örülök, h immár iskolás lettél. gondoltam, veszek neked valami ajándékot. Mit szeretnél?
- Apukám, szeretnék három piros pingponglabdát.
- Rendben.
Hamar eltelt az első a tanév, s a fiúcska kitűnő bizonyítványt vitt haza. Az magához ölelte és azt mondta neki:
- Kisfiam, nagyon ügyes voltál. Szeretnélek valamivel megajándékozni. Mit adhatok neked?
- Csak három piros pingponglabdát kérek, apuci.
A férfi bólintott, s fiúcsaka ismét megkaphatta, amit kért.
A következő iskolaévben ismét szuperjó volt a bizonyítványa, s boldog atya a szokásos kérdéssel fodult hozzá, amire a szokásos választ kapta.
Eltelt így az egész általános iskola. A fiúcska folyamatosan kiváló eredményt nyújtott, s sosem kért mást apjától, csak három piros pingponglabdát. Közben eljárt sportolni is, ahol szintén kimagasló volt a teljesítménye, valamint zenét is tanult, melyben tanárai átütő erejű tehetségnek tartották, s sorra nyerte a sport- és a zenei versenyeket.
S minden alkalommal három piros pingponglabdát kért apjától, mikor az meg akarta jutalmazni.
Az apja eleinte csak mosolygott, csacsi gyerekségnek tartotta fia vonzalmát a piros pingponglabdák irányában. Aztán később, amikor a fiú középiskolában sem tett le erről, már egyre inkábban furcsállotta a dolgot. De nem az a fajta ember volt, aki gátat vet a fia vágyainak, pláne, ha az ilyen könnyen és olcsón teljesíthető, hát minden alkalommal szó nélkül megvette az újabb adag pingponglabdát.
Elérkeztek immár az érettségihez, amit - természetesen - kitűnően abszolvált a fiatalember, s - megint csak természetesen - pingponglabdát kért, hármat, pirosat ajándékba.
Ekkortájt már komoly nehézségekbe kezdett ütközni a rengeteg kis piros golyó tárolása, de szerencsére nem éltek ők rosszul, hát megengedhették maguknak, h egy nagyobb lakásba költözzenek, melyben egy teljes szoba a pingponglabda-gyűjtő szenvedélynek volt szentelve.
A fiút persze felvették egyetemre, s ő hozta szokásos formáját - mindig, mindenben a legjobbat nyújtotta. Hamar elszállt az öt év, s lassan tele lett a labdás szoba is.
Az apa akkortájt már sokat tépelődött azon, vajon mit is gondoljon erről a szenvedélyről. Úgy vélte, nem árthat vele, ha egyszer végre megkérdezi az okát. Lassan kezdett beleőrülni, h nem érti, mi a szándéka a fiának. Úgy döntött tehát a diplomaosztó ünnepségre készülődve, h nem vár tovább a spontán kámingáutra, igenis szemtől-szembe megkérdezi a fiát, mi ez a pingponglabda-mánia. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonja: balaeset történt a diával, azonnal rohanjon a kórházba.
Az apa kétségbeesetten száguld. Az intenzíven találja fiát, élet-halál közt lebegve. Az orvosok szerint halálos a sérülés, nem sok van hátra a fiúnak. Az apa Zokogva rogy ágya mellé, szorongatja a kezét, szólongatja a fiát.
A fiú kisvártatva felnéz, megismeri apját. Rámosolyog, nyugtatgatja, h ne féljen, minden jól van így is. Az apa hirtelen, váratlan a régóta benne feszülő kérdést böki ki:
- Fiam, drága fiam, kérlek, mondd meg, mi végre ez a rengeteg pingponglabda?
- Apám, hát érdekel? Persze, elmondom. Tudod - kezdi -, azért kértem mindig három piros pingponglabdát, mert .... És a kicsi palika élete véget ért...
