Fontos!
Fontos! Átverés a számtech boltokban! Ne vegyétek meg a japán TDK együttes CD-jét! Én már végighallgattam többször is és TÖK ÜRES!
Fontos! Átverés a számtech boltokban! Ne vegyétek meg a japán TDK együttes CD-jét! Én már végighallgattam többször is és TÖK ÜRES!
A férj csak hajnalban ér haza. A neje vészjósló hangsúllyal kérdezi:
- Hol voltál egész éjszaka?
- Képzeld, drágám, az új titkárnõm munkaidõ végén behozott nekem egy kávét, sejtelmesen rámmosolygott, majd amikor lerakta a kávét az asztalra, szétnyílt a blúza, én nem bírtam visszafogni magam, és belecsókoltam a nyakába, erre õ teljesen megvadult, egymásnak estünk, elvesztettük a fejünket, végül a lakásán kötöttünk ki, és egész éjjel szeretkeztünk.
- Hazudsz! Fogadjunk, hogy már megint azt a qrva Windowst akartad felinstallálni a gépedre!
Két informatikus találkozik.
- Adj már kölcsön egy ezrest - mondja az egyik.
- Rendben, de legyen inkább 1024, hogy kerek legyen.
Szóval a hétvégén bütyköltük faterom számítógépét. Telepíti rá az öregem a win98-at, majd egyszercsak így szól:
- Na mindjárt azt mondja a vindóz, hogy új, ismeretlen hardvert talált.
- Merthogy?
- Bennehagytam a csavarhúzót hogy a fene enné meg!
Légitársaságok operációs rendszer módra:
Unix Airways
Mindenki elhozza magával a repülõgép egy kis darabját, amikor megérkezik a reptérre. Mindannyian kimennek a kifutóra, és darabról-darabra összeállítják a gépet. Megállás nélkül vitatkoznak, hogy milyen típusú gépet kívánnak építeni.
Air DOS
Addig tolják a gépet, amíg az siklórepülésbe nem kezd, akkor mindenki beugrik és engedik a gépet siklani amíg az újra földet nem ér. Majd betolják, beugranak és így tovább...
Mac Airlines
Minden stewardess, kapitány, csomag- és jegykezelõ ugyanúgy néz ki és ugyanazt csinálja. Minden alkalommal, amikor a részletek felõl érdeklõdsz finoman, de határozottan elmondják, hogy ezt nem kell tudnod, igazából nem is akarod tudni és minden csak érted fog történni anélkül, hogy ezt tudnád, ezért pofa be!
Windows Air
A terminál nagyon szép, színes, barátságos stewardess-ek, kényelmes csomag ellenõrzés és beszállás, sima felszállás. Kb. 20 perccel késõbb a gép felrobban a levegõben bármilyen figyelmeztetés nélkül.
Windows NT Air
Éppen mint a Windows Air, csak többe kerül, nagyobb gépeket használ és a robbanás pillanatában 70 km-es körzetben az összes többi gépet magával rántja.
Linux Air
Az összes többi légitársaság elégedetlen munkavállalói elhatározták, hogy saját légitársaságot állítanak fel. Önmaguk építik fel a gépeket, a jegyszámlálókat és a kifutópályát. Kis összeget számolnak fel, amely fedezi a jegynyomtatás költségeit, de önmagad is letöltheted és kinyomtathatod a jegyeket. Mikor felszálltál a gépre, kapsz egy széket, négy csavart, egy franciakulcsot és egy ülés-HOWTO.html-t. Ugyan sok idõbe kerül összeraknod és beállítanod az ülést, de mire kész, nagyon kényelmesnek találod. A gép felszáll és megérkezik idõben minden gond nélkül, a repülés közbeni kaja csodálatos. Megpróbálod elmesélni a többi légitársaság ügyfeleinek a nagyszerû utazást, de õk mindig csak azt kérdezik: "Hogy MIT kellett csinálnod az üléssel???"
Miatyánk Microsoft, aki a merevlemezen vagy, szenteltessék meg a te Windowsod, jöjjön el a te frissítésed, legyen meg a javítókészleted, miképpen a Windowson, azonképpen az Officeban is. Mindennapi MSNünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a mi kalózmásolatainkat, miképpen mi is megbocsátunk a Matávnak. És ne vígy minket az IBMhez, de szabadíts meg az OS/2-tõl, mert tiéd a Dos, a Windows, és az NT, Mindörökkön örökké,
Enter.
- Mi a megfelelõ parancs Linux rendszerben terrortámadás esetén?
- ???
- Chmod 000 /bin/laden.
Support: Nyomja meg a Control + Alt + Del gombokat.
Ügyfél: Hú, ez kicsit bonyolult így egybe...
Support: Azért próbálja meg, menni fog.
Ügyfél: Semmi nem történt.
Support: Ismételje meg!
Ügyfél: Megint semmi.
Support: Pontosan mit csinál?
Ügyfél: Mit, hát azt, amit mond. Lenyomom a C, az O, az N, a T, az R, az O, az L + ...
- Mit jelent sziú nyelven a "windows"?
- ???
- Fehér ember várni homokóra.
- És milyen domain nevet szeretne?
- Mittu domain!
Én elmentem a vásárba fél pénzzel,
Windowst vettem másolt CD-n fél pénzzel,
Windows mondja Kék Halál,
Kárikittyom büdös windows, mégis van egy fél pénzem.
Visszamentem a vásárba fél pénzzel,
Megkerestem a zugárust fél pénzzel,
Árus mondja: "Kell ápdét!"
Kárikittyom édes ápdét, mégis van egy fél pénzem
Hazamentem a vásárból ápdéttel,
Telepítek, installálok két kézzel,
Windows mondja 0E,
Kárikittyom a jó anyád, de még van egy fél pénzem.
En elmentem szám. tech. boltba fél pénzzel,
Hardvert vettem szám. tech. boltban fél pénzzel,
Hardver mondja krr-krr-bumm,
Kárikittyom drága hardver, nem bírom ezt ép ésszel.
Lecseréltem az egészet, részletre,
Gatyám ráment, már nem eszek 2 éve,
A gépem már elavult,
Kárikittyom sörre költöm, ha lesz megint fél pénzem.