Darwin díj viccek

Íme megint egy kis Darwin díjkiosztás.

Biztos hallottatok már a Darwin díjról - ez egy évente adományozott díj azoknak, akik a legkülönlegesebb, leghülyébb módon tudnak meghalni.

Az 1997. év győztese: Larry Waters Los Angelesből, egyike azon keveseknek, akik túléltek díjnyertes ügyeskedésüket. Larry gyermekkori álma a repülés volt. Mikor befejezte a középiskolát, a légierőhöz csatlakozott abban a reményben, hogy pilóta lehet belőle. Sajnos rövidlátó volt, így nem sikerült álmát valóra váltania.
Elbocsátották, és kénytelen volt megelégedni azzal, hogy a kertből figyeli a fent elhúzó gépeket.
Egy napon Larrynek pompás ötlete támadt. Elhatározta, hogy mégis repülni fog. Elment hát a helyi katonai boltba és vásárolt 45 meteorológiai léggömböt és több kanna héliumot. A helyesen felfújt ballonok több mint egy méter átmérőjűek. Otthon Larry szorosan odakötözte a léggömböket vaskos napozószékéhez. A széket dzsipje ütközőjéhez erősítette, a léggömböket pedig héliummal felfújta. Beült, hogy kipróbálja, a szék a dzsiphez kötve lebegett. Larry elégedett volt, hogy a szerkezet működik, így becsomagolt magának pár szendvicset, némi üdítőt, majd magához vette sörétes puskáját gondolván, néhány léggömböt majd kilő, ha le akar jönni - és felkészült a repülésre. Az volt a terve, hogy lassan fellebeg olyan tíz méteres magasságba a kert fölött, és ha megunja, szépen leereszkedik.
A dolgok végül nem egészen így sültek el. Amikor elvágta a kötelet, ami a széket a dzsiphez erősítette, nemhogy szép lassan felemelkedett pár méteres magasságba, hanem ágyúgolyóként lőtt ki a Los Angeles-i égboltba, csak emelkedett, emelkedett, egészen 3300 méteres magasságig. Ilyen magasan már nem merte megkockáztatni, hogy kilője a léggömböket.
Ezért hát fönnmaradt, félt és fázott 14 órán keresztül.
Aztán tényleg bajba került. A légáramlatok a Los Angelesi Nemzetközi Repülőtér fő légifolyosójába terelték őt. Először egy pilóta vette észre, aki jelezte a toronynak, hogy látott egy embert napozószékben, puskával repülni.
A radar is megerősítette, hogy egy tárgy lebeg 3300 méter magasan a reptér fölött. Riadóztatták a különleges alakulatokat, akik egy helikoptert küldtek ki, hogy nézze meg miről is van szó. Közben sötétedni kezdett és a légáramlatok tovább vittek Larryt ki az óceán fölé, a helikopter a nyomában. Az óceán fölött a helikopter utolérte Larryt. Amint a személyzet meggyőződött róla, hogy Larry nem veszélyes, megpróbáltak közelebb menni, hogy kimentsék, de akárhányszor közelítettek, a propellerek keltette szél mindig odébb fújta a léggömböket. Végül is a helikopter magasan Larry fölé emelkedett és egy kötelet lógattak le neki, amin sikerült felhúzniuk.
A nehéz manővert ügyesen végrehajtották. Amint földet értek, Larryt letartoztatta a rendőrség a légtér megsértéséért. Amint elvezették, egy újságíró megkérdezte, miért csinálta, mire Larry közömbösen azt felelte:
- Az ember nem ülhet otthon tétlenül.

Íme néhány a többi jelölt közül:

AAP, Mammoth Lakes, CA
Egy ember meghalt tegnap, amikor a Mammoth Mountain sípályán egy
habszivacs matracon csúszott le és a sífelvonó oszlopának
ütközött. A baleset hajnali 3 óra korul történhetett a sheriff szerint. A 22 éves Matthew David Hubal és barátai egy turistaúton baktattak fel a sípályához, a sífelvonó egyikoszlopáról leszedték a habszivacs védőréteget és azon csúszkáltak le, amíg Hubal egy oszlopnak nem csapódott. A habszivacsot arra használják, hogy megvédje a síelőket, ha esetleg az oszlopnak ütköznének. A nyomozás során közben kiderült, hogy az oszlop mely megölte Hubalt pont az volt, melynek védőrétegét a srácok etávolították.

AAP, St. Louis, MO
A 32 éves Robert Puelo rendbontó módon viselkedett egy St. Louis-i piacon. Amikor az árus megfenyegette, hogy kihívja a rendőrséget, Puelo megragadott egy hot-dogot, betömte a szájába és fizetés nélkül elszaladt. A rendőrség talált rá nem messze az utcán fekve, a kórboncnok pedig megtalálta a torkában a virslit, mely a halálát okozta.

Arc nélküli ember - Kincaid, Nyugat-Virginia
Egy férfi puskagolyó gyutacsát vette a szájába, ráharapott majd a robbanás következtében elvesztette fogait, nyelvet és ajkait - jelentette az állami rendőrség.
A 24 éves Jerry Stromyer egy buliban poénból harapott a gyutacsra. M. D. Pyne kapitány elmondása szerint "egy barátja az akváriumban akarta felrobbantani árammal, de sehogyan sem sikerült. Erre ez a fickó azt mondta: - Majd megmutatom, hogyan kell felrobbantani! - azzal a szájába vette és ráharapott. Az összes foga, a nyelve is az ajkai elszálltak." Stromyer kórházi ápolás alatt van, súlyos arci sérülések miatt.
- "El sem tudom képzelni, hogy valaki ilyet tegyen." - mondta Pyne.

AUPI, Portland, Oregon
A Portlandi Egyetemi Kórház orvosa nyilatkozta, hogy egy nyílvesszővel fejbelőtt férfi szerencsésen túlélte sérülését és hamarosan kiengedik a kórházból. A 25 éves Tony Roberts egy oregoni vadvízi evezős klub beavatási buliján vesztette el a jobb szemet. Egy, a fejére helyezett sörösdobozt próbált egyik barátja eltalálni, de a nyílvessző Roberts jobb szemen ment be. Az orvos szerint ha csak egy milliméterrel arrébb megy a nyíl, egy főütőeret vág át és Roberts azonnal meghal. Dr. John Delashaw idegsebész szerint a nyíl 8-10 hüvelyknyi (20-25 cm) agyszöveten hatolt át, a hegye hátul átütötte a koponyát, de valahogy mégis elkerülte a főbb ereket. Delashaw elmondta, hogy ha Roberts megpróbálta volna kiszabadítani fejéből a nyilat, a saját halálát okozta volna. Roberts bevallotta, hogy aznap délután barátaival alkoholt ittak. - "Olyan hülyén érzem magam emiatt" - mondta. Vádemelés nem történt, de az ügyész elmondása szerint a beavatási szertartást kivizsgáljak.

AAP, Arkansas
Egy rokonait meglátogató hölgy megállt egy szupermarketnél, hogy virágot vegyen. Az egyik parkoló autóban észrevett egy nőt, aki csukott szemmel, feje mögött összekulcsolt kezekkel ült, mintha aludna. Amikor a hölgy a boltból visszafelé a kocsijához igyekezett megint észrevette a kocsiban ülő nőt, ugyanúgy ült, kivéve hogy a szemei már nyitva voltak. A tekintete fátyolosnak tűnt, ezért a látogató hölgy bekopogott az ablakon és bekiabált:
- "Jól van?"
A kocsiban ülő nő azt válaszolta:
- "Fejbe lőttek és most a kezemmel tartom az agyamat, nehogy
kifolyjon."
A hölgy visszarohant a boltba, ahol hívták a mentőket. Fel kellett törniük a kocsit, mert az ajtó be volt zárva. Bent észrevették, hogy a nő fején és kezén nyers kenyértészta van. Egy Pillsbury márkájú dobozos kenyértészta a nagy melegtől hangos durranással felrobbant a kocsi hátuljában, és a doboz pont fejbe találta a nőt. Az a fejéhez kapott és amikor megérezte a meleg tésztát, azt hitte hátulról fejbe lőtték és folyik ki az agya. A rémülettől elájult, majd mikor magához tért, megpróbálta az "agyát" a kezével benntartani.

532 pont

ATM

Két belga bankrabló egy ATM-et akart kifosztani robbantásos módszerrel. Azonban hülyeségük miatt nemcsak a kiszemelt széfet robbantották fel, hanem az egész bankot, így önmagukkal is végeztek (ugyanis picit túlméretezték a robbanószer mennyiségét). A rendőrök egyiküket ugyan élve találták, és kórházba szállíttatták, ám hamarosan belehalt fejsérüléseibe a férfi. Társáról előbb azt hitték a rendőrök, hogy meglépett, ám később előkerült holtteste a törmelék alól. Az eset Darwin díjat érdemel.

853 pont

Kiugró siker a Darwin gálán!

Május 25, Fülöp szigetek
Egy Manila felé tartó repülőt próbált eltéríteni egy utas. A kapitány meggyőzte őt, hogy az üzemanyag alacsony állása miatt mégis jobb ha folytatják az utat. Ekkor szépen körberabolta az utasokat (kb 25ezer dollár értéket sikerült összeszednie), majd megpróbálta elhagyni a gépet 6500 láb magasságban (több mint 2 km). A nagy szélben ez nehezen ment, de egy segítőkész stewardess kilökte. Az amatőr terrorista házikészítésű, tesztetlen ejtőernyője azonban nem nyílt ki. Amikor megtalálták a holttestet csak a két alkarja ért ki a földből, olyan erővel csapódott be.

613 pont

Kirobbanó formája miatt Darwin díjat kapott

A világ legtöbb országában az órák átállítása a tél, illetve a nyár beköszöntével nem okoz különösebb problémát. Nem így volt ez 1999 szeptemberében, mikor is néhány megkavarodott palesztin terrorista önmagát robbantotta fel.

A dolog úgy esett, hogy Izrael régóta ragaszkodik az órák korai átállításához, hogy az ne okozzon fennakadást a napkelte előtti imák menetében. A palesztinok viszont persze nem hajlandóak az úgymond “Cionista Idő” szerint élni, így aztán a két hetes ütemezés mindenkit megbolondít. Történt tehát, hogy egy vasárnap reggelen, izraeli idő szerint 5:30-kor két különböző városban, teljesen egy időben felrobbant két bomba, megölve három terroristát akik a helyszínre szállították azokat. A hatóságok eleinte azt hitték, hogy az idő előtti robbanás oka a bombák amatőr kivitelezése volt, ám az alaposabb vizsgálat fényt derített az igazságra.

A bombákat palesztin területen készítették elő, ahol még a nyári időszámítás volt érvényben. A szerkezeteket szállító sofőrök órája már előre volt állítva, azt azonban elfelejtették megtudakolni, hogy a bombák időzítőjét kinek az órája szerint állították be. A feledékenységüknek nagy ára volt, még útközben felrobbant velük mindkét pokolgép. Megérdemelték az 1999-es Darwin-díjat.

211 pont

Darwin is utálta a hideget

Két autópályadíj-szedő egy barátságos hógolyócsatával szórakoztatta magát, míg egyikük az éppen áthaladó teherautóról próbált muníciót szerezni. A férfi azonban nem volt szerencsés, keze beakadt a ponyva kötélzetébe, és az autó, bódéjából kirántva, maga után vonszolta, éppen elég hosszan ahhoz, hogy belehaljon. Darwin díjra jelölték.

988 pont

Darwin díjas

Szintén Darwin-díjat kapot az az olasz férfi, aki júliusban saját testével próbálta védeni drága sportautóját egy felé tartó vonattól. A 68 éves férfi egy lámpa előtti sorban araszolva rágurult egy vasúti kereszteződés sínjeire, és ott ragadt, mivel előtte nem mozdultak az autók. Amikor autója elé és mögé leereszkedett a sorompó, a férfi kiugrott a kocsiból, és elkezdett szaladni - a vonat felé, karját lengetve, hogy megállásra bírja. Harminc métert repült, és már nem tudták újraéleszteni.

1 003 pont

Darwin pajtája

Melléképületet bontani, unalmas, ráadásul fárasztó munka. Valószínűleg így gondolta az a nyugat-virginiai férfi is, aki úgy próbálta lebontani pajtáját, hogy nekiesett láncfűrésszel - alulról. Egy darabig rendben is ment a dolog, ám a hülyeség vége ezúttal is tragikus lett: a történetünk főszereplőjét agyonnyomta a pajta. Tettét értékelte a zsűri: A Darwin bizottság hitelesítette a történetét.

764 pont

Darwin díj

A Darwin díj

7. hely, 1999 július 15, Alabama USA
Egy 25-éves férfi halt meg, ahogy a ház 3. emeleti balkonából kiesett. A balesetet az okozta, hogy a fickó nagyobbat akart a balkonról köpni, mint a barátja. Ezt úgy szerette volna elérni, hogy összegyűjti a nyálát, nekifut, megkapaszkodik a korlátban, és lendületből egy nagyot köp. Kicsit elszámította magát, a korláton átfordult, majd 8 méter magasból a betonra esett, ahol sorsa bevégzett.

6. Hely, 1999 augusztus 11, Németország
Egy 40 éves ember halt meg autóvezetés közben Kaiserslautern közelében. Volt egy tanú, aki az autós mögött haladt, ő ezt mondta: az előttem levő férfi összevissza cselezett (egyik oldalról a másikra állandóan) az autópályán, mikor a vezetés és az útra figyelés helyett, a részleges napfogyatkozást nézte. Egyszercsak belegyorsított, és a híd pillérjébe ütközött. A szemén szemüveg volt, ami elég sötét volt ahhoz, hogy besötétítsen mindent, a Napon kívül.

5. hely, 1999 május 25, Ukrajna
Egy Kijev meletti bizonyos Terebli folyón egy halász vesztette életét erős áramütés következtében. A 43-éves férfi a házából vezette ki a már áram alatt lévő kábelt, mely másik végét a folyóba rakta. Annak rendje és módja szerint a halak meg is döglöttek, feljöttek a víz felszínére, ahonnan a férfi kézzel próbálta kihalászni őket. Persze a folyó még mindig áram alatt volt, ezért halt bele az erős áramütésbe a 43 éves ukrán férfi. A sors iróniája ebben a balesetben meg az, hogy a férfi éppen anyósa halálának első évfordulóját szerette volna halvacsorával megünnepelni.

Szintén 5. hely, 1999 augusztus 16, Németország
Egy Bad Urach-i vadászt saját kutyája lőtte le. Az 51 éves férfit a saját autója mellett találtak Feketeerdőben (Schwarzwald) holtan. A puska csöve kifelé meredt az autóból, a vadász szomorú kutyája pedig belülről ugatott. Feltehetőleg a kutya véletlenül húzta meg a ravaszt az orrával. Előre eltervelt gyilkosságot a rendőrseg kizárta.

4.hely, 1999 április, Irán.
Hasonló körülmények között halt meg egy iráni vadász, csak őt egy puskája körül tekergő kígyó lőtte le, amikor a vadász a puskájával a kígyót a földhöz próbálta szegezni. Egy másik vadász azt állította, hogy Ali a vadász, a kígyót élve akarta megfogni úgy, hogy a puskatussal a kígyót közvetlenül a feje mögött a földhöz nyomja. De a kígyó éppen a puska ravaszára csúszott, meghúzta és szétlőtte Ali fejét.

3.hely, 1999 augusztus, Ausztrália
Halálra inni magunkat nem kell, hogy egy lassú lefolyású eset legyen. Egy számítógépes szaki, bizonyos Allan, ezt sportszeretetből megcsinálta. Egy sydney-i bárban piálóversenyt rendeztek név szerint Vad Péntek (Feral Friday, amelyen a versenyzők a 100 perces szlopálás alatt pontokat szerezhettek, úgy sörönként egy pontot, mint kemény piáért 8 pontot. Allan nyert 236 ponttal, ami nála ez egy szó és betű szerint halálos szint lett. 3,53 promile alkohol a vérben, ami amúgy 7-szer több mint az ausztrál megengedett 0,5 promiles szint az autovezetéshez. Egypár pisilés után Allan már aludni szeretett volna, ezért visszatért a tett színhelyére, el is aludt, ám az álmából már nem ébredt fel. A bírósági szakorvos megállapította, hogy az elfogyasztott 34 sör, 4 bourbon, 17 tequila 1 óra és 40 perces szintideje alatt Allan véralkoholszintje 4,1 és 4,3 promile között mozgott, még úgy is hogy Allan időközben hányt is. Az Allan által elfogyasztott italok ára sokkal nagyobb volt, mint a 13 000 dollár büntetés, amit a bár fizetett, hogy nem avatkozott közbe.

2.hely, 1999 január 28, Anglia
Egy csapat bárány taszított le egy nőt a szakadékba. A Betty Stobbs nevű 67 éves farmerre bárányok tucatja támadt rá, amikor a hölgy a mopedja hátulján egy csomó szénát vitt. A bárányok elölről rontottak rá Bettyre, ezzel letaszítva a 30 méter mély kőbányába az Anglia északi részén fekvő Durham mellett. "Csak azt láttam, hogy a bárányok körülveszik a mopedet. Utána már csak azt, hogy Betty repül lefelé." - mondta a riporternek a szomszéd, Alan Renfry.

1.hely, 1999 szeptember, Izrael, Jeruzsálem
Átállás a nyári időszámításról a standardra okozott kavarodást terrorista csoportok között. Pontosan 5:30-kor izraeli idő szerint két bomba robbant két autóban azonos időben, két különböző helyen, és megölték a bombát szállító terroristákat. Eleinte azt gondolták, hogy a bombákat idő előtt robbantották fel amatőr terroristák. Az ügyet jobban átvizsgálva kiderült, hogy a robbanás előtt három nappal Izrael áttért a nyári időszámításról a standardra, így akarták az imádkozást előtérbe helyezni a napfelkelte előtt. A palesztinok nem akartak élni "cionista idő"-ben. Már két héttel az időátállás előtt készek voltak a bombák a palesztinok által ellenőrzés alatt lévő területen, persze nyári időszámítás szerint. A sofőröknek, akiknek a bombákat kellett szállítaniuk a színhelyre, izraeli standard időre állított órájuk volt. Az eredmény az lett, hogy a robbanás idejében a bombák még mindig úton voltak, így a terroristák akaratlanul utaztak el ebből a világból.

A Darwin különdíj:
1999 március 22 Phnom-Pen Kambodzsa
A háború sok fel nem robbant muníciót hagyott Kambodzsában. A hivatalok állandóan figyelmeztetik a lakosságot, hogy ne manipuláljanak ilyen fegyverekkel, de.... Három barát közösen iszogattak, múlatták az időt egy dél-kambodzsai falu, egy bizonyos Svay Rieng kocsmájában. A közös beszélgetés már 2 órája folyt, mikor az egyikük egy 25 éves tankelháríto üteget húzott elő. Azt mondta, hogy a kertjükben találta. Az asztal alá dobta, és orosz rulettet kezdtek mindhárman játszani- mindegyik ivott egy rövidet, majd egyenként ráugrottak a bombára. A többi falubeli azonnal menekülni kezdett a kocsmából. Pár perc múlva egy hatalmas robbanás hallatszott, ami megölte a három fiatalt... Ahogy azt a Kapuchea Rasmei újság írta: "Semmi sem maradt belőlük."

462 pont

Az első Darwin díjas

Az első Darwin díjat egy amerikai férfi kapta, aki egy pohár ingyen szóda reményében addig rángatta a Coca-Cola automatát, míg az végül ráborult és agyonütötte. És ez még a jobbik eset, mert itt ő lett saját hülyesége áldozata.

798 pont

D-AIR-win

Az 1995-ös Darwin díj győztes igazán vállalkozó kedvű férfiú lehetett, nyugodjék békében. A sebesség volt a mániája, ezért beszerzett egy gyorsítórakétát, ami a Jumbo Jetek felszállását segíti, réerősítette az autójára, és a nevadai sivataipróbálta. A halála előtti pillanatokban valószínűleg ráébredt, hogy a rakétát csak bekapcsolni lehet, ki már nem, emiatt aztán körülbelül 480 kilométeres sebességgel szétkenődött a Sziklás hegység oldalán...

525 pont
1 2 3 4 5 6...