Kar:
Két nagy család élt a szép Veronában.
Ez lesz a szín, utunk ide vezet,
Rómeó nem nyúlhatott Júliához,
Mert nem kapott szabad kezet.
De Ő megtette ezt, s ahogy írva volt,
Megrázta Őt a 380 Volt.
Csak amikor már sarjuk föld alatt van,
Ezt mondja el e 10 perces darab.
Néző, türelmes füllel jöjj, segédkezz,
És mi eddig csonka volt, itten az egész lesz.
Rómeó:
(bejön létrával a kezében, hasra esik)
De kuss, Júlia vetkezik,
(sztriptíz következik)
Látom amint ruhája omlik a válláról,
S tar fejét megfosztja parókájától,
Kinyitja az ablakot, s dús hajába tép a szél,
Itt látom én, hogy Bánfiból egy liter is elkél.
Te vagy számomra az élet,
Nélküled én nem is élek.
Mosolyod számomra meghozza a tavaszt,
Hát nem érted, szeress, Te paraszt.
(suttogva halkan hogy amaz meg ne hallja)
Lám meglát engemet, amint a földön heverek.
Júlia:
Ó, Rómeó, de nem az,
Csak Romja ó, Romja ó.
Óh, Rómeó, miért vagy Te Rómeó?
Dobd el neved,
S vidd innen a mocskos kezed,
Tagadd meg atyád,
S told le a gatyád.
Rómeó:
Ó, Júlia, szeretem szemed,
Mely kancsal, s üveg,
Szeretem füled,
Mely a válladon lebeg,
Szeretem orrodnak két hatalmas likát,
Melyen a pesti gyors röhögve fut át.
Júlia:
Ó, Rómeó, szeretem fejedet,
Azt a kerek holdat,
Melyen már nem segít
A hajnövesztő oldat.
Rómeó:
Ó, Júlia, beléd estem mint vak ló a gödörbe,
Érted könnyezem a felmosó vödörbe.
Ha méhecske volnék, mézet hoznék eleségül,
Ha marha volnék, elvennélek feleségül.
Kar:
Így fejezte ki Rómeó szerelmének hevét,
S ennek is Júlia itta meg a levét.
