Felhívás Tudományos Kutatásra

Tisztelt Uram!

Felkérem az alábbi tudományos kutatásban, munkában való közreműködésre, belátása szerint.

A kutatás tárgya: a Nők légzésének tanulmányozása.

Mint a tudományban megszokott és közismert, egy vizsgálatot, egy tudományos kutatást mindenképpen matematikai úton is követni, kísérni kell, és minél előbb elengedhetetlen definiálni az állítást, hogy az megközelíthető legyen a későbbiekben, mint egy definiált constans-ként.
Én kutatásom fő tárgyának a nő légzésének vizsgálatát tűztem ki. Az alábbiakban eddigi kutatásaim részeredményét kívánom feltárni, mint egy útmutatóként az engem követni szándékozóknak, illetve a tovább elemzés alapjaként.
Tekintettel arra, hogy ilyen precíz, nagy figyelmet, alaposságot és hozzáértést igénylő munkát sem a Sonda Ipsosra sem más statisztikai kutató cégekre nem mertem rábízni, így munkám során a saját szondám eredményeire támaszkodtam. Így tehát vizsgáljuk meg először a Nőt, mint testet!
Tüzetes átvizsgálás során feltételezések sora következhet, a légzéssel kapcsolatban: Hol találhatók a légzésre alkalmas rések, levegő bejáratok, szervek? Először én a legrejtettebb testrészt vettem szemügyre, ami azonnal gyanússá vált. Bozontba rejtőzködve búvik meg, kis domb közepén húzódik, bár egyes vadregényes esetekben, mint bozót nélküli oázis domborodik két ránc között, és mint a test aktív része, feltételeztem, hogy légzés ezen a szerven keresztül is történhet. Tehát matematikai megközelítéssel TEGYÜK FEL HOGY
történik légzés ezen a testrészen át. Inverz eljárást alkalmazok, nevezetesen azt vizsgálom, mi a következménye, ha nincs lehetősége ennek a szervnek a légzésre? Azaz első megközelítésben próbáljuk elzárni a szervi egység feltételezett légzési útvonalát. A bizonyítási eljárást minden egyeden el kellene ugyan végezni, de sajnos a lehetőségek, és az idő korlátoz ebben ezért csak szúróprób**zerű kutatást végeztem. A testrész, ill. szerv egyedi nyelven beszél és ezt ismerve, s vele hatékony verbális kommunikációba bocsátkozva, megközelíthetővé válik, sőt önként készséget mutat a kutatás elvégzésére, amit én a következőképpen folytattam eddig: Tekintettel arra hogy rendelkezésemre áll egy olyan szerv amivel e testrészt a levegővétel lehetőségétől hermetikusan el tudom zárni, először így próbálom a légzést tanulmányozni.
A feltételezés azonnal beigazolódni látszik, ugyanis a tanulmányozás alatt lévő személy légzése ettől a pillanattól kezdve határozottan kapkodóvá válik. A minél hatékonyabb és meggyőzőbb eredmény reményében, mintegy RANDOM-szerűen de mégis behatárolt intervallumban változtatva az elzárás amplitúdóját, és időtényezőjét az elzárási mélység ilyeténképpen való változtatásával folytatom a kísérletet. A reakció ebben az esetben is fantasztikusan igazolónak tűnik, ugyanis a vizsgálat alatt lévő egyed légzése ettől a fajta vizsgálattól össze-vissza kapkodóvá válik. Egyes esetekben a fuldokláshoz közelítő légszomj tapasztalható.

Bizonyos idejű kísérletezés után jön a döntő bizonyíték: egy adott pillanatot követően megszüntetem az elzárást és ettől a légzés kisvártatva a normális ütembe tér vissza. Fenti kísérletet néhányszor igyekeztem megismételni.
Bár mint már említettem a teljesen hiteles bizonyításhoz ez esetben N számú kiválasztott egyeden lenne kívánatos a kísérlet elvégzése, - a véletlen generátor helyett alkalmasabb az egyszerű szemrevételezéses kiválasztás -, aminek folyamán, egy kísérleten belül is több ismétlő vizsgálat indokolt.
A Gauss féle eloszlási görbe figyelembevételével az eredmény egyértelműen azonosnak tekinthető. Tehát egyértelműen megállapítom, hogy a NŐK ezen a bozontba rejtett testrészükön át is lélegeznek. Tekintettel, arra hogy a kutatás ebben a fázisában valószínű, hogy a Tudományos Akadémia elé még nem tálalható, ezért ezúton felkérem potenciálisan ambiciózus férfitársaimat, társkutatás végzésére az adott területen, aminek eredményét adott esetben tudományos konzílium formájában, tapasztalatcserével kiegészítve tovább elemezhetjük.

Ki kell emelnem azt a tényt miszerint egy rendkívül nagy körültekintést, megfontoltságot és figyelmet igénylő kísérletsorozat egy fázisáról van szó. Ennek megfelelően szorgos előkészítő munkára és kellő titoktartásra számítok a kutatásban résztvevő felkért társkutatók részéről is.
(A kutatás alanyairól nem is beszélve.)
Előirányzott következő kutatási terület ugyancsak a légzés vizsgálata, de a szokásos légút részleges elzárásával.

Tisztelt Uram!
Felkérem társkutatóként közreműködésre, azzal a kitétellel, hogy eredményéről beszámol nekem mint a kutatási sorozat kezdeményezőjének, és jelentését megfelelő időközönként hozzám eljuttatja. Természetesen a személyes tapasztalat cserének sem vagyok ellene.

Üdvözlettel: Lacikaci a Szorgos Tudományos Munkatárs.

750 pont

További viccek:

Mi a közös a mobilban és a farkadban?

Mi a közös a mobilban és a farkadban?
- A gatyád is rámegy, ha túl sokat használod.
- Állítólag csodákra képes, de te alig egy-két funkcióját ismered.
- Mindig kéznél van, ha egyedül érzed magad.
- A legfontosabb pillanatban gyakran lemerül.
- Reggelente õ ébreszt.
- A mérete a lényeg.
- Jaj neked, ha avatatlan kezekbe kerül.
- Állandó összehasonlítások tárgya.
- Képes vagy addig nyomkodni, amíg teljesen le nem merül.
- Pontosan tudod, a haverjaidé milyen.
- Kínos szituációkat okoz, amikor váratlanul jelentkezik.
- Amikor zsebredugod a kezed, futólag ellenõrzöd, a helyén van-e még.
- A régebbi modelleket már elõvenni is ciki.

Zsíros kenyér

Etióp gyerektől kérdezik:
- Ettél már zsíroskenyeret?
- Én még nem de a nagymamám már látott.

‎- Mit mond a kamikázeoktató a

‎- Mit mond a kamikázeoktató a tanítványainak?
- ???
- Jól figyeljetek, mert csak egyszer fogom megmutatni!

Döglött macska

Egy kislány kimegy a kertbe és látja, hogy a macskája fekszik a földön, a lábai az égnek meredve. Szól az apjának, aki azt mondja neki:
- Sajnos, kislányom, a cicus meghalt.
- És miért állnak a lábai felfelé?
- Hogy Jézus könnyebben megfoghassa, ha magával viszi a Menyországba.
Másnap este, mikor az apa jön haza, a kislány elészalad és azt mondja:
- Azt hiszem, anyu is meghalt!
Az apja megdöbbenve kérdezi:
- Ezt miből gondolod?
- Amikor reggel elmentél, jött a postás, bezárkózott anyuval, és amikor benéztem a kulcslyukon, láttam, hogy anyu lábai felfelé állnak és azt kiáltozza: "Jézusom, jövök, jövök!"

Két egérlány beszélget:

Két egérlány beszélget:
- Képzeld bepasiztam!
- Igen? És van képed róla?
- Persze! Itt van.
- Te hülye ez egy denevér.
- A szemétláda, nekem azt mondta, pilóta.

Moziban

Két vak ül a moziban. Az egyik megszólal:
- Látsz?
- Nem!
- Akkor cseréljünk helyet!

Gyorsétterem

- Miért tolatva megy a skót a McDrive-ba?
- Hogy a barátnője felől legyen a fizetőablak.

Chuck Norris vérvételre egy vödörrel meg egy

Chuck Norris vérvételre egy vödörrel meg egy pisztollyal megy.