Szóval egész életemben rosszul mosogattam :)

GIF
478 pont

További viccek:

Kedves Lányom!

Kedves Lányom!

Lassan írom levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni.
Már nem ott lakunk, ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk. A házszámot sajnos nem tudom megírni, mivel az előző lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni. Az új házban minden nagyon szép és jó. Mosógép is van, bár nem működik valami jól. Beletettem a ruhát, meghúztam a láncot, és azóta nem láttam belőle semmit. Mindent összevetve nem rossz itt. A múlt héten csak kétszer esett az eső, egyszer három, egyszer meg négy napig.
Elküldtem a kabátot, amit kértél, de apád szerint a gomb miatt túl nehéz lett volna a csomag, úgyhogy levágtam mindegyiket, és beletettem őket a kabát zsebébe. Az a lüke bátyád valamelyik nap bezárta a kocsikulcsot, és több mint két órába telt, míg apádat és engem
kiszabadítottak az autóból. A nővérednek ma gyermeke született, de még nem tudjuk fiú-e, vagy lány, így azt sem tudom megírni, hogy nagynéni
vagy nagybácsi lettél.
Képzeld! A szomszéd beleesett a pálinkáshordóba. Néhányan megpróbálták kihúzni, de ő hősiesen ellenállt, és
megfulladt. Szegény embert 3 napig hamvasztották.
Máskülönben nincsen újság, minden a megszokott mederben folyik.

Csókol szerető anyád

Ui.: Akartam pénzt is tenni a borítékba, de már le volt zárva.

Nőgyógyászat

Mi nők mindannyian tudjuk, mit jelent egy nőgyógyászati vizsgálatra való felkészülés. Testileg és lelkileg is különleges előkészületeket igényel, beleértve a ruházat megfelelő kiválasztását és a szokásosnál is alaposabb tisztálkodást, nehogy valami kellemetlenség legyen. Az egyik magazin pályázatot írt ki nőknek a legcikisebb nőgyógyászati élményük megírására. Az 5000 dolláros fődíjat ez a pályamű vitte el:
- Délre kaptam időpontot a nőgyógyászhoz, örültem, hogy délelőtt viszonylag stresszmentesen fel tudok készülni majd az eseményre. Reggel azonban telefonhívást kaptam a rendelőből, hogy jó lenne, ha 9:30-ra ott tudnék lenni. "Persze, ott leszek" mondtam a legnagyobb nyugalommal, és csak utána estem pánikba. A reggeli kapkodás a szokásos menetben folyt, gyerekek reggeliztetése, öltöztetése, uzsonnák csomagolása, fuvarozás az iskolába, ovodába stb. 8:45-re értem haza, nem volt már idő újabb fürdésre, ezért csak gyorsan felkaptam a mosakodó rongyot a kád mellől, és jól lemostam magam "ott". Autóba vágtam magam és rohantam az orvoshoz. Felfeküdtem az asztalra, a fejemet a fal felé fordítottam, és azt képzeltem, hogy Párizsban sétálgatok... A doki megszemlélte a terepet, majd igy szólt:
- Huha! Látom, ma volt egy kis különleges felkészülés...
Nem tudtam miről beszél, nem reagáltam semmit, tovább sétaltam "Párizsban". Hazamentem, a nap tovabbi része a szokásos rutin szerint ment, főzés, gyerekek összeszedése, házifeladatok ellenőrzése stb. Délután fele a lányom ijedt hangon kérdezte:
- Anyu, hol van a mosdórongy a fürdőszobából?
- Kidobtam, vegyél elő másikat.- mondtam neki.
Mire a lányom:
- De nekem az kell, mert benne volt az összes csillámporom és flitterem!

Itt a pilóta beszél...

- Itt a pilóta beszél. Van önök között orvos? (Egy kéz felemelkedik=igen) Kérem, fáradjon a pilótafülkébe.
Pár perc múlva az orvos hangja hallatszik:
- Van önök között pilóta?

A bosszú

Bankrablás után kiderül, hogy kétmillió forint hiányzik a kasszából.
- Írják azt, hogy a rabló ötmilliót vitt el! - mondja a bankfiók igazgatója az újságíróknak. - Így legalább jól ellátja majd a felesége a baját, hogy csak kétmilliót tett le otthon az asztalra!

A gnóm, 4 kezû, 4 lábú kisgyerek...

A gnóm, 4 kezû, 4 lábú kisgyerek siránkozik apukájának:
- Apu! Le szeretnék menni a játszótérre!
- Kisfiam, tudod, hogy nem szabad! Kicsúfolnak, gúnyolódnak a többi gyerekek!
- Apu, de én nagyon unatkozom!
- Hát jó, vidd le ezt a kiló kenyeret az 1. emeletre a gondnoknak!
Elmegy a gyerek, eltelik 1 óra, 3 óra, 5 óra, a gyerek még mindig sehol! Utánamegy az apja, leér az elsõre, és csenget a gondnokhoz. Az kinyitja az ajtót, de tiszta vér az egész ruhája!
Erre az apuka:
- Úristen, magával meg mi történt?
- Basszus, ekkora pókot még életemben nem láttam!

fiú: -b@sználak.lány: -én isfiú: -és te

fiú: -b@sználak.
lány: -én is
fiú: -és te hogyan?
lány: lapáttal szájba!

Papagáj

- Mi az: zöld, repül, és úgy néz ki, mint a papagáj?
- ???
- Papagáj!

Igor:- Most a hátam mögé teszem a vodkát, és

Igor:
- Most a hátam mögé teszem a vodkát, és ha
eltalálod, melyik kezemben van, akkor
megisszuk, ha nem, akkor összetörjük és
leszokunk. Na, melyik kezemben van?
Szása:
- Bal!
Igor:
- Gondolkozz, Szása! Gondolkozz!