Azok szórakoztatására küldöm ezt az írást,
akik úgy gondolják, hogy mindenből lehet humort csinálni....még ebből is.
1.§
Jól képzett öngyilkos soha még csak célzást sem tesz öngyilkossági terveire. Aki meghalási szándékáról beszél, az két hatást ér el ismerősei körében :
Amíg él : "Csak jártatja a száját, úgyse meri megtenni!"
Amikor meghalt : "De sokáig lamentált, amíg rászánta magát!"
Halálunk mindenkinek legyen meglepetés, életünk frappáns zárópoénja.
2.§
Soha nem szabad búcsúlevelet írni. A búcsúlevél hiteltelenné teszi életünket és halálunkat. Ha még van mondanivalónk az élők számára - mondjuk el nekik. Ha még maradt ütésünk és simogatásunk - üssünk és simogassunk. De "visszaszólni a megsemmisülésből" - ez szánalmas és megvetésre méltó. Azt bizonyítja, hogy gyávák voltunk cselekedni életünkben és
elnémulni halálunkban. Ha halálunk nem elég büntetés azoknak, akiket meg akartunk büntetni szeretetükért, akkor egy szemrehányó levél aligha kelt nagyobb bűntudatot bennük. De gyanúba kerülünk, hogy ezen a primitív módon még egy kicsit tovább akarunk élni.
3.§
A tisztességes öngyilkos nem végrendelkezik. Nincs komikusabb annál, mint amikor egy ember az örökkévalóság kapujából visszafordulva, még gyorsan polgári jogi ügyeket bonyolít. Ne röhögtessük már ki magunkat.
4.§
Öngyilkosságot soha nem követünk el családi, vagy ismeretségi körben. Önkéntes halálunk csak a legzártabb magánügyünk lehet. Ezért az öngyilkos utazzon el meghalni, a legjobb, ha külföldre távozik. Erre a célra még kölcsönt is szabad felvenni.
Hátrahagyott javainkból majd megtérítik az illetékesek. Az ember ne spóroljon a halálán.
5.§
Esztétikusan kell megölnünk magunkat. Jó ízlésű ember nem csinál horrorfilmet a halálából. Ezért szigorúan tilos :
- mindenféle tárgyat magunkba szúrni, ereinket felvágni, mert a seb, az alvadt vér gusztustalan.
- felakasztani magunkat - mert a kilógó nyelvű, püffedt, fekete arcú hulla ijesztően csúnya és groteszk.
- kinyitni a gázcsapot, vízbe ugrani - ugyanezért.
- levetni magunkat valamilyen magas épületről - mert az eldeformálódott test méltóságát vesztett és értelmetlen húshalmaz.
- gyógyszereket, vegyszereket enni nagyobb mennyiségben, mert öntudatlan állapotunkban könnyen magunk alá csinálhatunk. Sőt, ha ügyetlenek vagyunk, halál helyett csak meghülyülünk és életfogytiglan ápolnak minket.
6.§
Ezért az elegáns ember, aki ad az esztétikumra, a kezdetleges módszerek helyett :
- Éhen hal. ( Egyáltalán nem kell enni, két-három nap múlva már nem érzünk éhséget. Kellemesen bágyadtak leszünk.
Közben igyunk, de csak tiszta vizet, hogy ki ne száradjunk, mert nagyon kellemetlen és rossz szagú (acetonos) lesz a
leheletünk. A végén egyre többet fogunk aludni, majd "szívgyengeségben" [ általános keringési összeomlás ] csöndesen és
valószínűleg álmunkban elhalálozunk.)
- Megfagy. (Egy üveg jó konyak társaságában elheverünk egy havas erdei tisztáson, és addig nézzük a csillagokat, amíg ringató kábulatban átsuhanunk a nemlétbe.)
7.§
Öngyilkosságból csak jelesre szabad vizsgázni. Vagyis meg kell halni. Akit pótvizsgára utasítanak megmentés útján - az süllyedjen el röstelkedésében. Nem komoly ember. Az élők között van a helye.
8.§
Az elkeseredettség, a kétségbeesés a legkevésbé alkalmas lelkiállapot arra, hogy befejezzük életünket. Ilyenkor csak dilettánsok követnek el öngyilkosságot. E szabály hátterében a következő megoldás lappang :
Materialisták számára : Életünk ritmusosan lélegzik, mint minden, ami él. Van dagálya és apálya, felemelkedése és
alázuhanása. Létünket a paradoxon nagy törvénye szabályozza, amely azt tanítja, hogy mennél nagyobb erővel taszítanak a körülmények lefelé, annál inkább megnövekszik a felhajtóerő, és előbb-utóbb érvényesül. Éppen úgy, mint amikor egy parafadugót nyomunk a víz alá. Ezért aki a kétségbeesés mélypontján öli meg magát, bizonytalan szívvel lép ki az életből, mert sejti, hogy a dolgok közeledő jóra fordulásáról mond le.
Idealisták számára : Végül mégsem lehet tudni, hogy nincs-e a dolgoknak odaát folytatása. S minden vallás és misztika egyetért abban, hogy változtatni - önmagunkon, kapcsolatainkon, érzelmi állapotainkon - csak itt, e földi életben lehet. A túlsó síkon csak szemlélet van és megítélés.
Ezért a dilettáns öngyilkos a leggonoszabb csapdába esik bele: épp azt az elviselhetetlen lelkiállapotot konzerválja időtlen időre, ami elől az öngyilkosságba menekült.
9.§
Ezért akkor kell megölnünk magunkat, amikor elégedettek és boldogok vagyunk. Egyedül ez az öngyilkosság hiteles, mert bizonyítja, hogy nem gyávaságból, menekülésképpen vagy önútálattól sarkantyúzva távozunk az élők sorából, hanem azért, mert megvetjük az életet amúgy egészében, örömeivel és sikerajándékaival egyetemben. Az ilyen öngyilkosságot soha nem bánjuk meg, és példaképpé válhatunk minden idők utánunk következő öngyilkosai számára.
