Pistike lehorgasztott fejjel nyit be a barátjához, s látja, hogy az egyedül sakkozik.
- De jó, hogy jössz - kiált fel a barát - legalább játszol velem egy partit!
- Nem vagyok jó hangulatban. A bátyám temetéséről jövök.
- Nem baj, akkor majd te játszol a fekete bábukkal.
- Hogy hívják az öreg bűvészt?
- Csiribá.
Két pap beszélgek a mai erkölcsi normákról. Az egyik megjegyzi:
- Én annak idején nem feküdtem le a feleségemmel, mielőtt elvettem. És te?
- Nem tudom, nem emlékszem. Hogy is hívják?
Hogy hívják a kanos hidrát?
........?
Vidrátor!
A felhasználó - rendszergazdák szóhasználatában a júzer - van.
Megkerülhetetlen, ha nem lenne, ki kellene találni, sajnos érte van a számítógép. Miután a rendszergazda reggel kiterelte a rendszereket az ólból, az esti visszaterelésig napjának nagy részét a júzer dominálja: gesztikulál, arca elszínezőik, sír, üvölt, vinnyog, káromkodik, depresszióba esik, migrénes rohamot kap vagy kiújul a keszonbetegsége. Mióta a régi szép nyálcsorgatós mainframe-idők eltűntével az igazi és kevésbé igazi buherátorok bennfentes aranykora is kimúlt, a júzerek is elszaporodtak, mint a nyulak. Kezdetben vala a mainframe, ahol a rendszerprogramozónak nevezett gazdát és a júzert néha alig választotta el több annál, hogy az előbbit kifejezetten a buherálásárt fizették, az utóbbit meg kifejezetten másért.
Ekkor még a júzernek is több tisztelet járt, felhasználónak nevezték és illendően megsüvegelték. Az aranykor természetesen a miniszámítógép beköszöntésével, az on-line korszak hajnalán kezdett leáldozni, mikor a terminálok körül hirtelen nyájas júzerek kezdtek sertepertélni.
Azóta van a gazdáknak olyan érzése, hogy a júzerek intelligenciája állandó - az is az egyik mutatóujjukba szorult - csak a számosságuk növekedett. A júzer hétfejű sárkányként füstöli be az elsőként útjába került, és szakértőnek vélt illetőt, de egy különösen autentikusnak tekintett rendszergazdára vérs**pó piócaként képes rátapadni. A szeánszok során a rendszergazda lefordítja magában a kérdést számára érthető nyelvre. A válasz - annak a reményében, hogy a kérdező gyorsan távozik - rövid, pontos, és érthető.
A baj az, hogy a júzer ilyenkor vérszemet kap, és további kérdéseket tesz fel. Ettől a rendszergazda elveszíti türelmét, és nekiáll a júzert csúnyán összezavarni. Visszakérdez, vagy a továbbra is pontos válaszokat egyre kevésbé érthető technoblablában fogalmazza meg, míg végül a júzer szájából felhangzik a megváltó "értem", majd lógó orral, lealázva és tökéletesen összezavarva elkullog.
A júzer inkább számtalan, mint számos bűnei között a legfőbenjáróbb attrocitás a rendszergazda illendő megsüvegelése helyett a "hi sysop!" megszólítási formula alkalmazása. Hasonló bűn az absztrakciós képesség hiánya, amely az "any key" kétségbeesett keresésében nyilvánul meg, de ez már tíz éve is ősi eposz volt.
Internetes berkekben ismert sztorik a lábpedálként taposott egér és a reklamáció a tönkrement csészetartó miatt (értsd: letört a CD-ROM meghajtó tálcája a kávéscsésze alatt), de keresett már júzer római számokat a billentyűzeten, akart floppyt dugni a nyomtatóba, és állította váltig tanszékvezető egyetemi tanár hogy a "telnet ludens" programja azért felejtette el a jelszavát, mert a magával citált megszeppent egyetemi hallgató megnyomott egy gombot a PC-jén.
A júzer néha hatékonyan old meg nagyon bonyolult feladatokat. Igaz, ilyenkor jobb lett volna, ha bele sem kezd, mert a kár minden egyes alkalommal hatalmas, az általa használt program gyakran üzemképtelenné válik. Ezek azok a kizárólagos alkalmak, amikor a felhasználó hajlandó elismerni, hogy csinált valamit, és a segítséget is azzal indoklással kéri, hogy képtelen visszaállítani az eredeti állapotot. Az eseménysorozat reprodukálása kilátástalan, és gyakran nem csupán irreverzibilisnek látszik a folyamat, hanem ténylegesen is az. A kevesebb mint öt perces ámokfutás gyakran félnapos rendszergazdai munkát indukál.
A felhasználónak halvány fogalma sincs róla, hogy miben rejlik a memória és a merevlemez különbözősége, és melyiket mire, és miért arra használjuk, amire. Kísérletet sem tesz a számítógép hibaüzeneteinek elolvasára, a megértésükről ennek folyományaként már beszélni is felesleges. Amikor felemeli a telefont, úgy kezdi, hogy "nem működik a számítógépem" és inkább többé, mint kevésbé indignálódott. Ez az állítás bármit takarhat (elfelejtett a hálózatba bejelentkezni, vagy megpróbálta, de nem volt sikeres, vagy csak egyszerűen nem találja a Windows-ban a keresett program ikonját, esetleg elfelejtette a monitort, nyomtatót, ad abszurdum magát a számítógépet bekapcsolni), kivéve azt, hogy nem működik a számítógép.
A felhasználó sohasem felejti el a jelszavát, nem töröl le semmit, ilyesmit csak a gép tesz. Ilyenkor egyetlen konszenzusos állítás képzelhető el: csoda történt. Felesleges megmutatni neki, hol a hiba, lévén annak a képe úgyis mindig a vakfoltra esik.
- Anyu, anyu játszhatok nagyapuval?
- Nem Pistike, csukd vissza a koporsót!
A székely a kecskéjével utazni akar, de a kecskét nem engedélyezik, hogy vonatra tegye. Ezért elhatározza, hogy a vonat után köti.
Utazás közben aztán a kecskét a kilengéstől hol a vonat egyik felén látja, hol a másik felén.
Ezért elhatározza, hogy előre megy a mozdonyvezetőhöz. Előre is megy, és mondja neki:
- Uram, vagy menjen gyorsabban, vagy álljon meg, mert a kecském előzni akar.
- Jean, tegyen egy újságpapírt a székre, amikor a szekrény tetejét tisztítja.
- Fölösleges uram, anélkül is elérem.
A katonák megtámadtak egy falut.
A falubeliek elbújtak ahova tudtak.
Egy ember a kútba bújt.
A kúthoz odament egy katona és belekiált:
-Van ott valaki?
A falubeli ijedtében nem tudta mit csináljon és úgy tett, mintha ő lenne a visszhang.
-Nincs lent senki?
-Nincs lent senki?
-Akkor elmegyek az erdőbe.
-Akkor elmegyek az erdőbe.
-Inkább ledobok egy bombát.
-Inkább menj az erdőbe!
