Előadás

Két székely felmegy Pestre ügyes-bajos dolgaikat intézni, úgy adódik, hogy lekésik a hazafelé tartó vonatot.
- Bátyám, ha már így alakult vegyünk ki egy szobát, menjünk el színházba, érezzük jól magunkat. Úgy is tesznek, kiveszik a szobát, beesznek, beisznak irány a színház. Elkésnek, így középen kapnak helyet, beoldalaznak, huszonöt ember feláll, elkezdődik. Jó tíz perc elteltével szól az öreg:
- Fiam, szarnom kell!
- Menj ki bátyám!
Benyit az öreg székely az első ajtón amit meglát, sötét üres szoba, bemegy a következőbe szintén, már kezdi feladni, ám a harmadikban fény, asztal rajta egy váza - gondol egyet, beleszarik a vázába. Visszamegy.
- Na mi volt fiam?
- Hát bejött az őrgróf és a cseléd, az őrgróf elővette hatlövetűjét, lelőtte a cselédet és kihúzta a hajánál fogva, bejött az őrgrófné, lelőtte azt is és kihúzta a hajánál fogva,
aztán jöttél te, beleszartál a vázába, és most várjuk, hogy mi lesz!

261 pont

További viccek:

A luxushajón megszólal a hangosbemondó-

A luxushajón megszólal a hangosbemondó
- Figyelem, figyelem! A szigeten, ahova megyünk, a lakosság egyik fele influenzás, a másik fele AIDS-es.
- Mit mond? - kérdezi az egyik utas.
- Mit mond, mit mond... Miért nem figyelsz? Azt mondja, hogy aki köhög, azt nyugodtan meg lehet dugni.

Cigány és a terminátor

- Mit csinál a cigány, ha találkozik a terminátorral?
- ???
- Eladja színesfémnek!

Bíróságon

?- Tudja mi jár azért, ha hamisan tanúskodik? - kérdi a bíró a tanútól.
- Igen, egy új autót ígértek érte.

Szülészeten

Szülészeten, a váróteremben várakozik három férfi. Kijön a nővér és mondja az elsőnek:
- Gratulálok uram, ikrei születtek!
- Számítottam rá, ugyanis a "Két medve" étteremben vagyok pincér.
Hamarosan kijön újra ugyanaz a nővér, és mondja a másodiknak:
- Gratulálok magának is, hármas ikrei születtek!
- Érdekes, én meg az M3-as autópályán dolgozom.
Erre gondolja a harmadik férj:
"Atyaég, én voltam a "10 kicsi néger operatőre"...

Az elefántbeszerzés...

Az elefántbeszerzés módszerei
MATEMATIKUS: elmegy Afrikába, megvizsgál mindent, félredob mindent, ami nem elefánt, és elfog egyet a maradékból, akármi is maradt.
PROGRAMOZÓ: elõbb algoritmust készít: Menj Afrikába! Kezdd a Jóreménység fokánál! Lépésenként haladj északnak, közben felváltva keletrõl nyugatra és nyugatról keletre keresztezd a kontinenst, és fogj el minden megpillantott állatot. Hasonlítsd össze egy elefánttal, amit már láttál! Fejezd be, ha egyezést tapasztalsz!
GYAKORLOTT PROGRAMOZÓ: az elõzõ algoritmust használja, de elõbb elhelyez egy elefántot Kairóban, hogy az algoritmus biztosan befejezõdjön.
ASSEMBLY PROGRAMOZÓ: a fenti eljárást négykézláb hajtja végre.
HARDVER MÉRNÖK: elmegy Afrikába, véletlenszerüen elfog szürke állatokat, és abbahagyja, ha talál egy olyat, amelyik plusz-mínusz 15 százalék eltéréssel megegyezik egy már korábban megnézett elefánttal.
KÖZGAZDÁSZ: nem vadászik elefántra, de meg van róla gyõzõdve, hogy ha kellõképpen megfizetik õket, az elefántok majd levadásszák magukat.
SZOFTVER-JOGÁSZ: kijelenti, hogy az egész csorda az õ tulajdonát képezi az elpotyogtatott dolgok kinézete alapján.
FELSÕVEZETÕ: kiadja az elefántvadászati utasításokat azzal a feltevéssel, hogy az elefánt olyan, mint a mezei egér, csak mélyebb a hangja.
ELADÓ: nem vadászik elefántra, de egész életét azzal tölti, hogy eladjon elefántokat, amiket nem õ ejtett el, és leszállítsa két nappal a vadászidény kezdete elõtt.
SZOFTVER ELADÓ: leszállítja az elsõ keze ügyébe esõ dolgot, és elküldi a számlát egy elefántról.
HARDVER ELADÓ: elejt egy nyulat, befesti szürkére, és eladja mint asztali (desktop) elefántot.

Azonosság

- Mi az azonos a nyugdíj és a sír között?
- Egyikből sem lehet kijönni!

A tyúk és a ló

A farmon a ló belesüllyed egy mocsaras gödörbe. Arra megy a tyúk. A ló kéri, hogy hozzon gyorsan segítséget. A tyúk elszalad segítségért, de nincs otthon senki, így maga beül a gazdája sportkocsijába, és azzal kihúzza a lovat. A ló nagyon hálás, és megígéri, hogy jó tett helyében jót várjon a tyúk. Egyik nap, mit ad isten, a tyúk is elsüllyed egy gödörben, és kiabál a lónak.
- Ló, légy szíves menj a sportkocsiért és húzzál ki innen.
- Nekem nincs szükségem ehhez kocsira. Odaállok, odatartom a micsodámat, kapaszkodj bele és kihúzlak. És tényleg kihúzza a tyúkot.
Mi ebből a tanulság?
Ha valakinek akkora van, mint egy lónak, nincs szüksége sportkocsira ahhoz, hogy felszedjen egy tyúkot.

- Mit tanultatok ma kémiából?

- Mit tanultatok ma kémiából?
- Ma a robbanóanyagokkal kísérleteztünk.
- És mi lesz holnap az iskolában?
- Milyen iskolában?