Két favágó, Sam és Joe fát vág....

Két favágó, Sam és Joe fát vág. Joe-nak a láncfûrész levágja a kezét. Gyorsan kórházba viszik, barátja egy nejlon zacskóban viszi utána a levágott kezet. A sebész megvizsgálja, majd azt mondja a Sam-nek:
- Egyszerû ügy, én a levágott testrészek specialistája vagyok. Jöjjön vissza négy óra múlva.
Mikor Sam négy óra múlva visszamegy, az orvos ezzel fogadja:
- Egyszerûbb munka volt, mint vártam. A barátja lent van a büfében.
Mikor Sam lemegy a büfébe, azt látja, hogy Joe szkanderezik az ápolókkal.
Visszamennek dolgozni, egy hét múlva újabb baleset történik, Joe-nak ezúttal a lábát vágja le a fûrész. Ismét kórház, Sam egy nejlonzsákban viszi a levágott lábat. Az orvos ugyanaz, ezúttal hat órát mond. Hat óra múlva Sam visszamegy, az orvos ismét azzal fogadja, hogy Joe már elment. Sam kimegy az épületbõl, barátját éppen focizás közben találja.
Egy hét múlva súlyos baleset történik, Joe fejét levágja a fûrész. Ismét kórház, Sam egy nejlonzacskóban viszi a levágott fejet. Az orvos gondterhelten:
- Igen, ez nehéz mûtét lesz. Jöjjön vissza 12 óra múlva.
Mikor Sam visszajön fél nap után, az orvos szomorúan mondja:
- Sajnos, a barátja meghalt.
- Doktor úr, ne vádolja magát. Egy levágott fej visszavarrása lehetetlen.
- Nem azzal volt itt a gond. A barátja feje idõközben megfulladt a zacskóban...

468 pont

További viccek:

A türelmetlen

- Doktor úr, mostanában olyan türelmetlen vagyok az emberekkel.
- Ez érdekes, meséljen még erről egy kicsit!
- Azt csinálom, te barom!

Frappáns válasz

Két rendőr megy a vidéki úton, mikor meglátnak egy fiút, aki 2 szamarat vezet kötőféken. Mivel jó kedvükben vannak, egyikük vidáman odakiált a srácnak:
- Mi van kisöreg, félsz, hogy a bátyáid szétszélednek?
- Igen, a múltkor is majdnem beálltak rendőrnek! - vág vissza a fiú.

Csőtörés van egy orvos villájában...

A doki éppen telefonon beszél egy ismerős csőszerelővel.
- Azonnal ugorj kocsiba, csőtörés van nálunk, a pincében már minden úszik!
- Nem mehetek dokikám, tudod hogy ünneplünk, itt vannak a gyerekek, az egész rokonság, hívjál valaki mást!
- Bezzeg, mikor beteg valaki a családból mindig engem hívsz, és én mindig szó nélkül indulok.
- Igazad van, 5 perc és ott vagyok!
A csőszerelő megérkezik. Kinyitja a pincébe vezető ajtót, és a harmadik lépcsőfokról bedob a vízbe 2 aszpirint és így szól:
- Ha hétfőig nem apad le, akkor hívjál vissza!

Alkohol

A falu lelkésze próbálja megtéríteni a falu iszákosát:
- Nézd fiam, az alkohol az ördög műve. Vegyünk egy példát: odaraksz a tehened orra elé egy vödör vizet és egy vödör whiskey-t. Szerinted melyikből fog inni?
- Hát... Biztos a vízből!
- Természetesen, gyermekem. És azt is tudod, hogy miért?
- Persze, atyám! Azért, mert marha!

Szemüvegcsere

- Doktor úr, azt hiszem új szemüvegre lenne szükségem!
- Az biztos, mert ez egy hentesüzlet!

Első látásra

A művészbejárónál egy fiatalember várja a fiatal színésznőt. Amikor meglátja, felkiált:
- Művésznő, hisz Ön a szerelemben első látásra?
- Nem. - feleli a színésznő.
- Jó, akkor visszajövök holnap este.

Leskelődés

- Miért veszi le a szobaajtót a rendőr szeretkezés előtt?
- ???
- Hogy a gyerek ne leskelődjön a kulcslyukon.

Boldogok voltunk

Ha az 50-, 60- vagy 70-es években voltál gyerek, hogyan vészelted át a gyermekéveidet?

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bicikliztünk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz és Cola helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a szekereiken.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 99 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.
Szabadok voltunk, voltunk gödörben, voltak sikereink, felelősségünk, megtanultunk minden helyzetben talpon maradni.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak,hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.