Pech

Két aggastyán, miután kissé beittak, elhatározták, hogy elmennek a kupiba. A madám, látván kikkel van dolga, végignézi őket, elmegy a szobalányhoz és utasítja:
- Menj tegyél be két felfújt guminőt egy-egy szobába az ágyba. Ezek jó részegek, nem veszik majd észre a különbséget, meg minek fárasszam a lányaim hiába.
Ezek után betessékeli az aggastyánokat a szobákba, tegyék kedvükre, amiért ide jöttek. Haza menet az úton megszólal az egyik öreg:
- Azt hiszem az én nőm már halott volt.
- Hogy-hogy, halott?! Honnan képzeled ezt?
- Hát, meg sem mozdult szeretkezés közben!
- Lehetett volna rosszabb is! Azt hiszem az enyém egy boszorkány volt!
- Boszorkány?! Honnan veszed ezt?
- Tudod, még a bemelegítés alatt picit beleharaptam a fenekébe, erre szembefingott és kiszállt az ablakon! Ráadásul magával vitte a műfogsorom is!

1 004 pont

További viccek:

Akasztott ember házában...

Az anyámék házában lakott egy házaspár, akik egyfolytában veszekedtek.
Szünet nélkül marták egymást. De nem ám szeretetből, hogy utána egy nagyot dugjanak, hanem komolyan. A férjnek már az is megfordult a fejében, hogy elteszi láb alól az asszonyt, vagy legalábbis úgy ráijeszt, hogy belebetegedjen. Ördögi ötlete támadt...
A nappaliban felmahinált a plafonra egy kampót, rákötött egy kötelet, majd ügyesen kipárnázott egy ruhafogast, amit berakott a zakója nyakába. Mindez arra kellett, hogy eljátszhassa, hogy felkötötte magát. Mikor elkészült, ráakasztotta a kötelet a fogasra, ráállt egy sámlira és felvette a zakót.
Így várta, hogy jöjjön az asszony. Amikor hallotta, hogy fordul a kulcs a zárban, gyorsan kirúgta maga alól a sámlit és ott lógott a nappali közepén.
A felesége belépett, a látványtól felsikoltott, majd egyből elájult. Hallván ezeket a zajokat, a szomszéd öregasszony áttipegett megnézni, mi a baj. Látta az akasztott embert, valamint az élettelenül heverő feleséget és egy ötlete támadt. Nekiállt kipakolni a fiókokat.
A férj meg csak lógott ott és persze mindent látott.
Fortyogott magában, hogy micsoda szemétség és hogy ő most mit tegyen. Minden erejét összeszedve meglendítette a lábát és fenékbe rúgta az öreglányt, aki erre összeesett és belehalt az ijedtségbe. Az ügy bíróságra került, azzal vádolták a férfit, hogy megölte a szomszédját. Az ügyvédnek sikerült őt felmentenie.

Móricka a villamoson

Móricka a villamoson ül, mikor felszáll egy öreg néni, de nem kap ülőhelyet.
- Néni, fáj a lába?
- Igen.
- És a néni gyerekkorában átadta a helyét az idősebbeknek?
- Igen, kisfiam.
- Na látja, ezért fáj.

A nyuszi találkozik a bikával. Mondja a nyuszi:

A nyuszi találkozik a bikával. Mondja a nyuszi:
-Azonnal menj az utamból! A bika meg se moccan.
-Nem hallottadte marha?! A bika tovább legel.
-Menj innen mertelvágom a torkod! A bika komótosan hátatfordít a nyuszinak és ráengedi végbele tartalmát. Erre a nyuszi aztmondja:
-Mi van, beszartál?

- Mi lesz a Porsche-ból ha 200-al...

- Mi lesz a Porsche-ból ha 200-al nekimegy egy betonfalnak?
- ???
- Por se!

Egy szőke nő bemegy a cipőboltba. Azt mondja

Egy szőke nő bemegy a cipőboltba. Azt mondja az eladónak:
- Elegáns szandit szeretnék venni, lapos sarokkal.
Az eladó azt kérdezi:
- Mihez óhajtja viselni?
- Egy alacsony, de igen gazdag úrhoz.

Vizsga

Érettségizik a rendőr. Felteszik az első kérdést:
- Mikor volt az 1848-as forradalom ?
- Passz.
- Mi volt az őszirózsás forradalom jelképe ?
- Passz.
- Hogy hívják a fociban azt, amikor egyik játékos a másiknak továbbítja a labdát ?
- Ciki, de ezt sem tudom.

Lámpa

- Hogy kapcsolja fel esemény után az alkalmi barátnő a lámpát?
- ???
- Kinyitja a kocsiajtót.

- Mi lenne a földön nők nélkül?- Globális

- Mi lenne a földön nők nélkül?
- Globális felmelegedés!