Horgász véletlenül ottfelejti a halat,...

Horgász véletlenül ottfelejti a halat, amit fogott, a buszban, az ülés alatt. Pár nap múlva megjelent egy hirdetés a helyi újságban:
"Aki a buszban felejtett egy zacskó halat, az szíveskedjék befáradni a garázsba, és elviheti a buszt."

72 pont

További viccek:

Ég

- Uram, másodszor figyelmeztetem, hogy ráült a kalapjára!
- Mi köze hozzá?! Látja, egy szót sem szólok, pedig már öt perce ég a kabátja.

2006. VI. 1.Jocó most írt egy e-mailt,...

2006. VI. 1.
Jocó most írt egy e-mailt, hogy este szenzációs meglepetéssel vár otthon. Úgy látszik, nem felejtette el az elsõ randink két éves évfordulóját. Nagyon izgulok, már alig várom, hogy vége legyen a napnak.
Úgy imádom az én mackókámat!
2006. VI. 3.
A "szenzációs" meglepetés nem sikerült túlságosan fényesen. Jocó örömtõl csillogó szemekkel várt otthon, és egy büszke apa meghatott mosolyával mutatta meg az új, nagyképernyõs, sztereó, hiper-szuper tévénket. Amikor felvetettem neki, hogy ugyan minek kellett nekünk új tévé, amikor egyrészt a régi is tökéletesen mûködik, másrészt úgyis csak néha nézzük, akkor valami foci világbajnokságot kezdett emlegetni. Az évfordulóról persze szó sem volt. Illetve addig nem volt szó, amíg én fel nem emlegettem némi nyafogás kíséretében - ekkor sûrû bocsánatkérések közepette elvitt vacsorázni. Végül is elnéztem neki ezt a kis malõrt, és ha nagy tévé kell neki, hát legyen nagy TV.
2006. VI. 5.
Jocó tegnap este egy csokor tulipánnal állított haza. Cuki pofa. Aztán félénken megkérdezte, hogy gond lenne-e, ha a barátai a "Foci VB" alatt néha átjönnének meccset nézni. Természetesen nem. Ismerhetne már, hogy ilyen apróságból nem csinálok gondot.
2006. VI. 7.
Jocó képtelen felfogni, hogy a feng-shui alapelvek értelmében a régi tévének semmi keresnivalója a hálószobában. Meg értelme sincs. "Esetleg nézhetsz valami mást, amíg mi a meccset nézzük a haverokkal." - magyarázta.
Szerintem túlaggódja ezt a foci VB dolgot.
2006. VI. 9.
Tegnap nagybevásárláson voltunk. Jocó a szokásos cuccokon túl bepakolt két rekesz sört, 20 csomag szotyit, és 12 csomag csipszet. "Betárazol a vébére?" - kacsintottam rá. "A nyitomeccsre." - kacsintott vissza. Jót nevettünk. Isteni humora van az én mackómnak.
2006. VI. 10.
A nyitómeccs izgalmait elkerülendõ tegnap Áginál aludtam, bár sejtettem, hogy a felügyelet hiánya rossz hatással lehet a társaságra. Sajnos igazam lett. Mikor ma hazaértem, széthagyott üres sörösüvegek, szetköpködött szotyihéj, szõnyegbe taposott ketchupfoltok fogadtak. "Ez így nem lesz jó!" - adtam hangot rosszallásomnak Jocónak sms-ben. "Valóban nem, de Ottó át tud hozni két kempingszéket, és akkor már el fogunk férni. Kösz a figyelmességet." - jött a válasz.
Kezd gyanús lenni ez a vébé-ügy.
2006. VI. 12.
A nappaliba merészkedve feltettem azt az ártatlan, de összetett kérdést a társaságnak, hogy 1) miért ülnek a harminc fokos lakásban különféle nemzetiszín sálakban, 2) miért üvöltenek torkuk szakadtából, mikor a TV köztudottan csak egyirányú kommunikációra alkalmas, 3) miért kell megnézni a szünetben és a meccs végén az összefoglalót, amikor abban a néhány perce lezajlott eseményeket vetítik le újra. Erre azt kaptam vissza, hogy 1) miért fontos az, hogy a zokni színe passzoljon a nadrághoz, mikor úgyse látszik, 2) miért fontos megkérdezni, hogy fodrásznál voltam-e, ha úgyis látszik, hogy igen, és 3) én azt se tudom, hogy mi az a lesszabály, úgyhogy hagyjam õket meccset nézni. Higgadtan a tudomásukra hoztam, hogy tõrõlmetszett bunkók egytõl egyig, és remélem az anyukájuk bánja, hogy nem verte õket többet kiskorukban, majd egy francia dáma eleganciájával távoztam.
2006. VI. 16.
A tegnapi "szurkolásnak" aposztrofált obégatás élénk hatása alatt ma délelõtt összeállítottam a veluk-ezentul-nem-baratkozhatsz. xls-t, és át is küldtem Jocónak. Õ csak annyit írt vissza, hogy Ronaldinnyo nem az egyik haverja, hanem a brazil válogatott irányító középpályása. Postafordultával tudattam vele, hogy ennek ellenére sem barátkozhat vele. Nincs kivételezés.
2006. VI. 17.
Telefonos nyomozásom során kiderült, hogy az Elektromos Mûvek egy hónapos, a kábeltévé szolgáltató 2 hónapos díjhátralék után szünteti csak be a szolgaltatást, így a szükséges lépések megtételérõl (pl. csekkek "elvesztése") letettem.
Egyébként mélységesen felháborít ez a slendrián hozzáállás.
2006. VI. 20.
Este felhívtam anyut, hogy panaszkodjak neki kicsit, és megkérdezzem, hogy alhatok-e náluk pár napig. Hozzávetõlegesen tíz másodperce beszéltünk, mikor megkért, hogy hívjam vissza 11 után, mert apa, Tóni bácsi, meg Berci a meccset nézik, és egy szót sem ért, annyira üvölt a tévé.
A visszahívást tárgytalannak itéltem.
2006. VI. 22.
Valamelyik idióta hozott magával egy dobot, azt püfölte egész este, a többiek meg "Me-hi-kó! Me-hi-kó!" kántálással kísérték.
Legalább a magyaroknak szurkolnának ezek a szerencsétlenek!
2006. VI. 25.
Közöltem Jocóval, hogy ha nem változtat a hozzáállásan, akkor Szex és New York plusz jégkrém kúrába kezdek, és 120 kilósra hízok a vébé alatt. Azt válaszolta, hogy ilyen mérvû hizásnak annyi az esélye, mint annak, hogy Togo továbbjut a G csoportból. Visszavágtam egy "micsoda egy paraszt vagy te!"-vel, de éreztem, hogy ezzel legjobb esetben is csak döntetlenre hoztam az ügyet.
2006. VI. 26.
Ma reggel összefutottam Rohacsek nénivel, a szomszéd-asszonyunkkal a lépcsõházban. "Nem mintha panaszkodni akarnék, aranyoskám" - kezdte, és tudtam, hogy panaszkodni fog. Ez Rohacsek néni specialitása, hogy általában azzal kezdi, hogy "a világért se szeretnék zavarni" vagy "nem dicsekvésképpen mondom", esetleg "semmiképpen nem szeretnék beleszólni", és aztán jön a "de". Most az volt a szívfájdalma, hogy mióta beindult a "fotbalnézés", meg a "mértéktelen dorbézolás", azóta Pityukának, a papagájának szókincse a "gól" és a "les" szavakon kívül tizenhét vadonatúj káromkodással is bõvült, úgyhogy legyünk szívesek beszüntetni a zajongást, mert úgy ránkhívja a rendõrséget, mint a pinty. Bíztattam, hogy hívja csak nyugodtan, hátha beviszik az egész bagázst vébéstül, szotyistul, tévéstül.
Kár, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap.
2006. VI. 28.
Tegnap a távirányító szõrén-szálán eltûnt. A lelkes szurkológárda serény és átfogó kutatóexpedícióba kezdett, de sajnos nem jártak eredménnyel - ami nem is olyan meglepõ annak fényében, hogy a keresett mûszer a fagyasztóláda alján, öt kiló mirelit spenót alatt lapult. Nagy szerencse, hogy Taki, - aki egyebként az arcfestése alapján a németeknek szurkol - civilben mûszerész, és fél óra alatt szerzett egy új távirányítót, ezzel kivívva magának az Este Hõse címet, és az ezzel járó fotelban ülési jogot.
Azt hiszem, ma beszélek pár lakatossal zárcsere ügyben.
2006. VI. 29.
Tegnap este találkoztunk a hûtõszekrény elõtt Jocóval. Én jégkrémért mentem, õ sörért. "Szia" köszöntem rá. "Szia" hüppögte, és láttam, hogy könnyes a szeme. Mindig elgyengít, ha sírni látom. Átöleltem, bátoritólag megsimogattam a hátát. "Téged is ennyire bánt?" - kérdeztem. "Igen" - szipogta. "Nyugi, rendbe lehet még hozni" - biztattam. "Hát, igen, de akkor is, tizenegyest kihagyni a nyolcvanadik percben..." - tört ki belõle a zokogás.
Közöltem vele, hogy egy idióta, és utálom. Ettõl egy kicsit jobb lett.
2006. VII. 1.
Fú, de utálom a focit!
2006. VII. 3.
Én nyitottam ajtót a mindennapos vendéggé avanzsált pizzafutárnak, és a nappaliig hallható hangerõvel közöltem vele, hogy sajnos készpénz nincs nálam, így természetben fizetnék, ha ez lehetséges. Jocó megjelent a nappali ajtajában, de a többiek "Szöglet! Szöglet!" kiáltására azonnal visszafordult, a pizzafutár pedig mondta, hogy köszöni szépen a lehetõséget, de siet, mert szeretne hazaérni a második félidõre, úgyhogy legyek szíves mégis elõkeresni ezerötöt valahonnan.
Most már biztos, hogy a foci lesz az emberiség kihalásának közvetlen okozója.
2006. VII. 5.
Még öt nap. Akár fél lábon is.
2006. VII. 7.
Három. Ezek idióták. Már félek hazamenni.
2006. VII. 8.
Kettõ. Ezek megvesztek. Áginál alszom.
2006. VII. 9.
Egy.
2006. VII. 10.
El se hiszem, hogy vége. Pedig de. Vége! Sanyi a döntõ izgalmában ugyan leszakította a karnist a nappaliban, Toncsi pedig - egyelõre tisztázatlan okokból - befejelte a vitrines szekrény üvegét, de ezeket már elnézõ mosollyal vettem tudomásul. Jocó újra a régi, kedves, aranyos, minden megy tovább a megszokott mederben. Megbocsátásom jeléül még a lesszabálynak is utánanéztem a neten. Felhívtam Jocót, és elújságoltam neki, hogy most már értem. Nagyon örült.

Modell

Férj mondja az anyósának :
- Mama, maga olyan szép, hogy elmehetne egy kínai festőhöz modellnek.
- De kedves tőled fiam! De miért éppen kínai festőhöz?
- Mert azok szoktak mindig sárkányokat festeni.

Vállalkozási tanácsadó

Egy idős juhász a réten legelteti a nyáját, amikor a közeli országúton egy vadonatúj Mercedes tűnik elő a porfelhőből. Az autó hirtelen megáll a juhász mellett, a lehúzott ablakon kiszól egy öltönytös fickó:
- Uram! Ha megmondom, pontosan hány birkája van, nekem ad közülük egyet?
A juhász végigméri a fickót, és rábólint:
- Nem bánom.
A fiatalember kiszáll az autóból, előveszi a laptopját, az Interneten felcsatlakozik egy GPS műholdas navigációs rendszerre, beszkenneli a területet, megnyit egy táblázatot, elküld egy e-mailt, hamarosan választ kap, majd odafordul az öreghez:
- Pontosan 2714 birkája van.
- Valóban - feleli a juhász - válasszon egyet a nyájból.
Az idegen kiválaszt egy állatot, és beteszi az autóba.
A juhász utánaszól:
- Ha megmondom, mi a foglalkozása, visszaadja a juhomat?
- Persze! Miért ne?
- Maga vállalkozási tanácsadó.
- Tényleg az vagyok. Hogy találta ki?
- Nem volt nehéz. Maga egyszerűen csak megjelent itt, holott senki nem hívta. Jutalmat akart egy olyan válaszért, amit már eleve tudtam, egy olyan kérdésre, amit senki nem kérdezett. Ráadásul semmit sem tud a munkámról... Na, és akkor most visszaadja a kutyámat?

Stop!

Két rendőr gurul le a lejtőn nagy sebességgel!
- Te, hogy kell megállítani ezt az autót? - mondja az egyik.
- Hát én úgy tanultam, hogy körözni kell a lámpával!

Maffiózók

Egy olasz maffiózó a halálos ágyán fekszik, és magához inti kedvenc unokkaöccsét:
- Édes fiam, rád hagyom a 38-as revolveremet, hogy soha ne felejts el.
- De bácsikám, – feleli a fiú, – én nem szeretem a fegyvereket. Nem lehetne enyém inkább a Rolexe?
- Hallgass, fiam, és jól figyelj rám. Egyszer majd menő üzletember leszel, lesz egy nagy házad, szép feleséged, és gyerekeid.
És egy szép napon, mikor hazamész a munkából, ott találod az asszonyt egy másik pasival az ágyban… Mit teszel majd akkor? Előrántod a Rolexet, és azt mondod majd: “Lejárt az idő!”?

A tanító néni éppen a három kismalac

A tanító néni éppen a három kismalac történetét meséli a gyerekeknek:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer 3 kismalac. A kismalacok házat
akartak épiteni, de nem volt elég téglájuk. Elhatározták, hogy kérnek
téglát az emberbarátjuktól. Az első kismalac el is ment hát az emberhez, s
amikor odaért, azt kérdezte:
... - Szia, házat szeretnénk építeni. Tudnál nekünk téglát adni?
A tanárnő itt megáll és a gyerekeket kérdi:
- Mit gondoltok, mit mondott erre az ember?
Móricka jelentkezik:
- Nézd már bazzeg! Egy beszélő malac!

Spórolós zsidó család

A spórolós hívő zsidó családhoz beállít az APEH ellenőr és megkérdezi:
- Hát aztán mit csinálnak a morzsával, amit az asztalról lesöpörnek?
Erre a zsidó:
- Összegyűjtjük, kosárban felküldjük Pestre, és minden évben visszaküldenek egy egész kenyeret.
- Na, és az elégett gyertya faggyújával mit csinálnak?
- Összegyűjtjük azt is, és azt is felküldjük, aztán egy év múlva visszaküldenek egy egész gyertyát.
- Na jól van, de mit csinálnak a körülmetélésnél visszamaradt darabokkal?
Erre a zsidó:
- Azt is felküldjük Pestre, és évente visszaküldenek egy ekkora f**zt, mint maga!