Kapcsolat

Három idgen űrhajó leszáll a földön. Két fém, és egy arany. Egy riporter odalép hozzájuk:
- Üdvözlünk!
- Békével jöttünk - így az idegen.
- Nektek is van társadalmatok?
- Természetesen!
- És több faj él köztetek?
- Nem, mi mind ugyanolyanok vagyunk.
- Tehát nincs rasszizmus?
- Nincs.
- És az az arany űrhajó, ő a vezéretek?
- Á dehogy. Ők a zsidók!

447 pont

További viccek:

Büntetés

Megállítja a rendőr az autóst:
- Túllépte a hatvanat, ezért megbüntetem!
- Mi a fene, már az életkoráért is megbüntetik az embert?

Big Ben

Három turista felmászik Londonban a Big Ben tetejére, és fogadást kötnek, ki tudja úgy ledobni a karóráját a torony tetejéről, hogy leérve a lépcsőn el is kapja azt.
Az első férfi le is dobja az óráját, gyorsan elindul lefelé, de már a harmadik lépcsőfoknál hallja, hogy az óra koppant a földön. A második is próbálkozik, ő még két fokot sem tud megtenni, mire az órája leesik. A harmadik turista ledobja a karórát, lemegy a lépcsőkön, a sarki kávézóban iszik egy kávét, majd szép komótosan odasétál a torony tövébe, és elkapja az éppen leeső óráját.
- Ezt hogy csináltad? - kérdezik tőle a társai.
- Ja, az én órám húsz percet késik!

Színház jegy

Két férfi beszélget a színházban. Az előttük lévő szék üres.
Mondja az egyik:
- Te, ez a jegy olyan drága volt! Nézd meg, valaki van olyan bunkó, hogy el se jön!
Azután megszólal az üres szék mellett ülő férfi:
- Ez a hely a feleségemé lett volna, csak sajnos meghalt.
A két férfi bocsánatot kér és megkérdezi az egyik:
- De hát csak lett volna egy rokon, aki eljön, nem?
- Sajnos nem. – mondta a férj. – Mind a temetésen vannak…

Vendéglő többeszáma

- Mi a vendéglő többesszáma?
- Vendégek lőnek.

Miért nem lehet kinyalni egy cigány nőt?Mert

Miért nem lehet kinyalni egy cigány nőt?
Mert etnikai tisztogatás lenne?

Kirúgtak a hámból

Két barátnő elhatározza, hogy rendeznek egy görbe estét a férjeik nélkül. Az este jól sikerül, pompásan érzik magukat, kicsit iszogatnak is.
Ahogy hazafelé botladoznak, hirtelen mindkettejükre rájön a pisilhetnék.
Mivel éppen egy temető mellett vannak, bemennek a sírokhoz, bokrok közé.
Mikor végeznek, azzal a problémával szembesülnek, hogy nincs semmi, amivel megtörölhetnék magukat.
Egyikük lehúzza a bugyiját és megtörölközik vele, majd eldobja a ruhadarabot.
A másiknak jobb ötlete támad, a mellette lévő síron található virágokról leszakít egy nagyobb levelet.
Másnap az egyikük férje szomorúan mondja a haverjának:
- Te komám, nem tudom hol voltak a csajok, de az én feleségem bugyi nélkül jött haza!
- Az semmi! - mondja a másik. - Akkor te még szerencsés vagy...
Az én páromnak a fenekén egy szalag volt azzal a felirattal, hogy "Sosem felejtünk el, a helyi tűzoltóőrs!"

Kis kócos

A postás bemegy a lépcsőházba és elkezdi bedobálni a leveleket. Kovácsnénak aláírnivalója van, ezért becsönget hozzá. Kovácsné eközben éppen fürdött mert a szeretőjét várta... Ezért meztelenül odaszaladt az ajtóhoz, és kinézett a kukucskálón. A postás már kezdte unni a várakozást, ezért benézett a levélbedobón, és hirtelen mosolyogni kezdett, és kedves hangon megkérdezte:
- Hé, kis kócos, hol van a mamád?

Olvasd visszafele is!

Kis erek mentén, láp sík ölén oda van a bánya rabja, jaj, Baranyában a vadon élő Kis Pálnét nem keresik.