A székely paraszt bácsi elhatározza, hogy továbbtanul. Elmegy hát az iskolába, ahol egy felvételi vizsgán kell átesnie matematikából.
- Ha én adok magának két nyulat, aztán még két nyulat, majd még kettőt, hány nyula lesz? - kérdi a vizsgáztató.
- Hát bizony, akkor hét! - feleli a bácsi.
- Na, ezt gondolja át még egyszer! Ha adok magának háromszor két nyulat, akkor hány nyula lesz? - kérdi újra a vizsgáztató.
- Hét! - mondja a bácsi határozottan.
- De ember, még ezt az egyszerű számtanfeladatot sem tudja megoldani?
Nem tudja, mennyi háromszor kettő?
- Háromszor kettő az hat! - mondja erre a bácsi.
- Akkor az előbb miért hetet mondott? - teszi fel a kérdést dühösen a vizsgáztató.
- Az előbb nyulat kérdezett, abból meg van nekem otthon is egy!
Az elmegyógyintézetbe egy új orvos érkezik. Megfigyeli, hogy az egyik ápolt minden reggel a szoba falához tapasztja a fülét és fél órán át hallgatózik. Egyik nap a doki odamegy hozzá, ő is a falhoz hajol, és kíváncsian figyel.
- Én nem hallok semmit. - mondja az orvos.
- Hát épp ez az! - feleli a beteg - És ez már hónapok óta így megy!
Élt egyszer egy kőfaragó, aki sem önmagával, sem az élethelyzetével nem volt megelégedve.Egy nap gazdag kereskedő háza előtt ballagott. A nyitott kapun bepillantva csodálatos vagyontárgyakat és fontos látogatókat vett észre.“Hűha, milyen hatalmas lehet ez a kereskedő!”
-gondolta a kőfaragó. Nagyon megirigyelte, és azt kívánta, bárcsak ő is olyan lehetne, mint a kereskedő. Nagy meglepetésére hirtelen kereskedővé vált, olyan luxust, hatalmi helyzetet élvezett, amilyet korábban el sem tudott képzelni, és a nála kevésbé gazdagok irigyelték és gyűlölték. Egyszer csak magas beosztású hivatalnok haladt el; gyaloghintóban vitték a szolgái, katonai kísérettel, zenebonával. Mindegy, hogy ki milyen gazdag volt, a felvonulók előtt mindenkinek meg kellett hajolnia.“Hűha, milyen hatalmas lehet ez a hivatalnok!”
-gondolta a kőfaragó.
- “Bárcsak én lehetnék ilyen magas beosztású hivatalnok!
“Hirtelen a magas beosztású hivatalnokká vált, díszes gyaloghintójában szállították mindenhova, rettegtek tőle és utálták az emberek.Forró nyári nap volt, így a hivatalnok meglehetősen kényelmetlenül érezte magát fülledt gyaloghintójában. Felnézett a napra. Büszkén sütött az égbolton, az emberről tudomást sem véve.“Hűha, milyen hatalmas a nap! -gondolta.
- Bárcsak én lehetnék a nap!
Ő lett a nap, tüzesen sütött le mindenkire, megperzselve a mezőket. A parasztok, a munkások átkukkal sújtották. Egyszer csak óriási fekete felhő takarta el a földet előle, így aztán nem tudott mindent beragyogni ott lent.“Hűha, milyen hatalmas az a viharfelhő!”
-gondolta.
- “Bárcsak felhő lehetnék! Viharfelhővé vált, elárasztva a mezőket, a falvakat – mindenki szidalmazta. Egyszer csak azt tapasztalta, hogy valamiféle óriási erő odébb löki. És akkor tudatosult benne, hogy a szél tette.“Hűha, milyen hatalmas a szél!”
-gondolta.
-”Bárcsak szél lehetnék!”Széllé vált és levitte a házak tetejét, kicsavarta a fákat tövestől, rettegett tőle gyűlölte mindenki ott lent. Egyszer csak nekiment valaminek, és bármilyen erővel is fújta, az meg se moccant. És akkor vette észre, hogy óriási sziklatömb tornyosul előtte.“Hűha, milyen hatalmas ez a szikla!
-gondolta.
- Bárcsak szikla lehetnék!
“Sziklává vált, hatalmasabbá bárminél a földön. Ám amint ott tornyosult, egyszer csak kalapács hangjára figyelt fel, amint a vésőt ütötte a kemény felületbe. Érezte, hogy valaki megváltoztatja.“Mi lehet hatalmasabb nálam, a sziklánál?”
- gondolta.Lenézett, és messze, maga alatt egy kőfaragót pillantott meg.
A szívműtétem előtti estén az orvos megkért, hogy zuhanyozzak le. Amint mentem a folyosón, mögöttem jött két nővér. Amikor mellém értek, megszólított az egyik:
- Minden rendben van, kedves beteg?
Mire én:
- Jaj, hát, eléggé gyengének érzem magam. Talán jó lenne, ha mindketten velem jönnének és segítenének lezuhanyozni.
A másik nővérke rávágta:
- Jó próbálkozás!
