Fogyás

Egy háromgyerekes család ül az autóban a forgalmi dugóban. A hátsó ülésen a három fiú rosszalkodik. Az anyuka észreveszi, hogy a mellettük álló autóban egy édes pici lányka szunyókál. Odaszól a férjének:
- Amint sikerül végre visszafogynom a normális testsúlyomra, újra megpróbálkozhatnánk egy kislánnyal.
Erre a férj odanyújt neki egy zacskó süteményt:
- Egyél egy kis kekszet!

142 pont

További viccek:

Kör

A szőke kap egy spéci piros sportkocsit a papájától szülinapjára. Rettenetesen megörül, nyomban ki is próbálja. Teper mint az őrült 150-nel a szerpentinen, míg az egyik kanyarban majdnem leszorít egy kamiont a szakadékba. Szerencsére a sofőrnek sikerül visszaküzdenie a kamiont az útra és int a Szőkének, hogy húzódjon félre, majd maga is félreáll. Kiszáll a kamionból, odamegy a Szőkéhez és egy kört rajzol az aszfaltra, majd utasítja a Szőkét, hogy álljon bele, és onnan ne mozduljon. A Szőke úgy is tesz. A sofőr visszamegy a kamionhoz, kiveszi a baseball ütőjét, visszamegy a vadonat új sportkocsihoz, és beveri a szélvédőt. Mikor megfordul, látja hogy a szőke áll a körben, és mosolyog. Ettől iszonyatos haragra gerjed, visszamegy a vezetőfülkéhez, kivesz egy húszkilós kalapácsot, majd ütlegelni kezdi a sportkocsi motorháztetejét. Megfordul, és látja, hogy a Szőke tiszta szívből hangosan nevet. Bedurran a kamionsofőr agya, előrántja a svájci bicskáját és miszlikre szabdalja a sportkocsi gumijait. Mikor hátranéz, látja, hogy a Szőke a körön belül fetreng a földön és majd megszakad a röhögéstől. Vörösödő fejjel kérdezi a sofőr:
- Ugyan áruld már el, mi olyan vicces, cicus?
Erre a Szőke:
- Amikor elfordultál mindig kiléptem a körből!

A pszichiátrián felmérést végeznek....

A pszichiátrián felmérést végeznek. Megkérdezik az egyik betegtõl:
- Mennyi 6x6?
- Negyvenkettõ.
A másiktól is megkérdezik:
- 6x6?
- Péntek.
A harmadiknak is felteszik aa kérdést:
- 6x6?
- Harminchat.
- Ez fantasztikus! Hogy számolta ki?
- A 42-bõl kivontam a pénteket.

ESEMES

Szia, én a te telefonod vagyok. Csak azért csipogtam, hogy vegyél ki a zsebedből, mert nagyon büdös a f...od, szerintem megdöglött!

Három professzor megbeszéli, hogy...

Három professzor megbeszéli, hogy kipróbálnak egy nudista strandot. Vígan napozgatnak, újságot olvasnak, mikor ijedten felkiált az egyik:
- Ajaj! Itt jön a Molnárné a fizika tanszékrõl!
Mindhárman felugranak, ketten az ágyékuk elé teszik az újságot, a harmadik professzor viszont a fejére. Üdvözlik Molnárnét, majd miután távozott, megkérdik a harmadiktól:
- Te, hogyhogy a fejedre tetted az újságot?
- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem általában az arcomról ismernek meg!

A róka és a holló meséje arról szól,...

A róka és a holló meséje arról szól, hogy a húsevõ róka és a rovarevõ holló veszekednek egy tejterméken, amit mind a ketten utálnak.

Igazoltatás

- Hány rendőr kell egy igazoltatáshoz?
- Három, mert egy tud olvasni, egy tud írni, egy pedig vigyáz a "tudósokra".

Fájdalom

Szőke nő elmegy a szemészetre:
- Doktor úr nem értem! Amikor a kávémat elkezdem inni, állandóan megfájdul a szemem.
- Biztos benne? Tegyünk egy próbát!
A doki ad neki egy pohár vizet, benne egy kanállal:
- Igya meg ezt, kérem!
- És ez segít? - kérdi a szöszi.
- Nem. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy kiveszi-e a pohárból a kiskanalat, mielőtt beleiszik.

Modern festészet

Egy festőművész a kiállításán bemutatja a képeit a nézőknek.
- Mikor ehhez a kompozícióhoz hozzáfogtam, még nem tudtam, mit fog ábrázolni...
Ekkor közbeszól az egyik látogató:
- És mikor fogja megtudni?