Nem az iskolának, hanem az életnek?

Bill Gates beszédet mondott amerikai középiskolásoknak és ennek során 11 szabályt említett meg, amit nem tanítanak az életről az iskolákban.

1. Az élet igazságtalan - szokj hozzá már most!

2. A környezeted nem fog gondoskodni az önbecsülésedről. A környezeted arra számít, hogy előbb te viszel véghez valamit, ami miatt jól érzed magad.

3. Nem fogsz 60.000 dollárt keresni egy évben rögtön az iskola után. Nem leszel igazgatóhelyettes szolgálati kocsival és szolgálati mobillal addig, amíg te magad meg nem tudod keresni a rávalót.

4. Ha azt hiszed, hogy a tanárod szigorú, csak várj, majd meglátod, milyen szigorú lesz a főnököd.

5. Sütődében, gyorsétteremben, mosodában vagy kifőzdében dolgozni nem rangon aluli dolog. A nagyszüleid ezt még lehetőségnek tekintették.

6. Ha elcsesztél valamit, az nem a szüleid hibája, tehát ne nyávogj, inkább tanulj belőle!

7. Mielőtt megszülettél, a szüleid nem voltak olyan unalmasak, mint most. Az tette őket azzá, hogy fizetik a számláidat, tisztítják a ruháidat és hallgatják, hogy te milyen cool-nak érzed magad. Tehát mielőtt a természetet akarnád megmenteni az azt szennyező szüleidtől, próbáld meg tisztán tartani a saját szobádat!

8. Az iskoládban lehet, hogy nincsenek nyertesek és vesztesek, és talán még megbukni sem lehet, mert újra és újra próbálkozhatsz. Ez a leghaloványabb kapcsolatban sincs a valós világgal.

9. Az életben nincsenek tanévek, és nem kapsz nyári szünetet. Mi több, nagyon kevés munkáltató fog segíteni neked megtalálni önmagadat. Ezt szabadidődben kell majd megtenned.

10. A tv nem az igazi életet mutatja. Valójában az emberek nem a kávézóban ülnek, mint a szappanoperákban, hanem dolgoznak.

11. Legyél kedves azokkal, akik szemetek veled. Jó esélyed van rá, hogy egyszer még valamelyik a főnököd lesz.

522 pont

További viccek:

Gumi nélkül ingyen

- Mi az? Fehér embernek gumival 5000 Ft, cigánynak gumi nélkül ingyenes?
- ???
- Bungee jumping.

Gyerekek

Egy nőnek a férjétől 17 gyereke van. Boldogan élnek, mígnem egyszer csak meghal a férj. Az özvegy egy év után egy második férj oldalán vigasztalódik, akitől születik még 6 gyereke. Ekkor azonban a nő és a második férje autóbalesetben meghalnak.
A gyásszertartáson a pap csendesen mormolja:
- Most már legalább egymás mellett vannak...
Az egyik hívő megkérdi:
- Atyám, úgy érti, hogy szegény asszony, és a férjei?
- Nem, úgy értem, hogy a lábai.

Részben

- Ön budapesti?
- Nagyobb részben.
- Ezt meg hogy értsem?
- Amikor Budapestre költöztem, 35 kiló voltam, most pedig nyolcvan vagyok.

Politikus

Egy rabló pisztollyal megy az utcán. Meglát egy öltönyös gazdag embert ahogy kiszáll a BMW-ből.
-Ez biztos nagyon gazdag.- gondolja.
Odamegy a pisztollyal és elkiáltja magát!
-Add ide a pénzed!
-Nem tudod, hogy kivel beszélsz én politikus vagyok.
-Ja az más, akkor add ide a pénzem!

Enciklopédia

Két rendőr felesége beszélget:
- Képzeld, vettem az uramnak egy enciklopédiát.
Mire a másik:
- Én ugyan nem veszek, járjon csak gyalog!!

Tízórai frissitő

Hallom, drágám, meghalt a férjed!
- Képzeld, drágám, alig négy nappal az esküvő után…
- Szegény ember! Legalább nem szenvedett sokat!

Ősmagyar

- Mit tettek az ősmagyarok a nyereg alá?
- ???
- Lovat!

A rabbi súlyos beteg, bekerül a kórházba.

A rabbi súlyos beteg, bekerül a kórházba. Érzi is, hogy lassan lejár az ideje ezért behívat egy katolikus papot és mondja a végrendeletet:
- A falusi gyáram havi bevételének a felét felajánlom a Kerületi Zsidó Iskola segítésére.
A pap szorgosan írja.
- Az aranykészletemet felajánlom a Zsidó Kultúrális Múzeumnak.
Ezt is írja.
- A megmaradt 22 millió készpénzt pedig küldjék el a Szegény Zsidók Alapítvány javára.
Ezt már nem bírja szó nélkül a pap sem, ezért megkérdi:
- Mondja, ha mindent a zsidóknak ajánlott, miért nem hívott egy hivatásos rabbit?
- Megőrült? Egy rabbit a fertőző osztályra?