Szerencselevél

Azon szerencsés emberek közé tartozol, akiknek élete 4 munkanapon belül meg fog változni. Az, hogy milyen irányban, csak rajtad múlik...

A balta mindannyiunk életében fontos szerepet tölt be. Rövid idő alatt bármelyik testrészünket levághatjuk vele, s így pozitív folyamatokat indíthatunk el szervezetünkben. Bal láb baltával történő eltávolítása után súlyproblémákkal küszködő emberek testtömeg-indexe szinte azonnal az ideális értéket veszi fel.

A cipő felhúzásánál jelentkező fulladásos tünetek - legalábbis a levágott láb esetében - megszűnnek.

Mentálisan is kedvező hatást érhetünk el, hiszen környezetünk gyönyörű piros színben fog pompázni.

A magas vérnyomás "egy csapásra" megszűnik! A balta alkalmazásának eddig felsorolt kedvező hatásai mellett e kifinomult, nemes eszköz fontos esztétikai szerepet is betölt. Övünkbe lezseren bedugva kalandfilm-hősnek tűnhetünk, homlokunkba vágva divatos frizurát készíthetünk, s hajunk sem lóg a szemünkbe. (vigyázzunk, hogy a balta nyele a tömegközlekedési eszközökön ne akadjon bele a himbálózó kapaszkodókba, ugyanis frizuránkat nagyon gyorsan zilálttá tehetjük.

Most már ismered a balta előnyeit. Nincs más hátra, mint hogy elküldd ezt a levelet minden ismerősödnek, hogy ők is boldogok lehessenek.

Legalább 53 ismerősödnek el kell küldened negyedóránként egyszer három napon keresztül, s bevakolódik a házad, imádni fogod a spenótot, és 50%-kal hosszabbak lesznek a szempilláid!

Nagyon fontos, hogy ez az e-mail ne maradjon Nálad!!!

A harmadik nap végén be kell raknod egy papírzacskóba, és el kell ásnod legalább 10 méter mélyre egy gránithegységben.

Több példa is igazolja a mantra erejét. J.C. Williams 499-ben(i)indította útjára, leszármazottai Forma1-es csapattal rendelkeznek.

Kalányos Béláné nem továbbította a levelet. Férje rendszeresen veri, gyermekei és legtöbb rokona börtönbe került, elfelejtett írni-olvasni.

Turomi Haligali félvállról vette az egészet. Egy nap fejberúgta magát, a lába beleszorult a szájába és leharapta a nagyujját. Feje két hétig pörgött, s mikor megállt, szemei befelé néztek a fejébe.

Mások e levél továbbításával megalapozták jövőjüket. Lakásuk Festetics-kastéllyá vált, nem esett le többé a lánc a biciklijükről, sík lett a tévéképernyőjük.

CSAK RAJTAD MÚLIK!

305 pont

További viccek:

Gyors Gyógyulás

- Az idő minden fájdalmat meggyógyít!
- Aha! Akkor azért kell olyan hosszú ideig várni az orvosnál.

Indiánfül

A rezervátumban egy indián fekszik az úton, a fülét az útra tapasztva. A turisták köré gyűlnek.
- Chevrolet, floridai rendszámmal, fehér színű, horpadt a lökhárító, négy sápadtarcú ül benne...
- Ezt mind hallás alapján állapította meg? - kérdezik csodálkozva.
- Dehogy, nincs két perce, hogy elütött.

Vadász taxis

Két barátnő beszélget:
- És mit csinál a kedves férjed?
- Vadászik és taxizik.
- És hogy megy neki?
- Éppen fordítva, mint ahogy kellene: az autóval mindent eltalál, a puskával viszont semmit.

Vendégség

Lehettem olyan 4-5 éves, amikor valahol vendégségben voltunk, és megkínáltak sütivel, anyukám, mint afféle büszke anyuka, megkérdezte tőlem:
- Na, mit kell mondani?
Erre én:
- Kérek szépen még!

Ki a pösze?

Két moszat beszélget:
- Maga moszat?
- Nem, nekem moszógépem van.

Éhes vagy szomjas?

A cigány öt kiló hússal tér haza szokásos élelembeszerző körútjáról. A felesége rögtön ott terem.
- Te, aggyá mán egy kis húst, három napja nem ettem.
- Először igyál meg egy liter vizet. - megissza.
- No, Gazsi most mán ide azt a húst!
- Igyál meg először meg egy liter vizet.
- No most ma tényleg aggyá húst!
- Ha még egy liter vizet megiszol, adok. - nagy nehezen megissza.
-Te Gazsi, én mán nem is birok enni.
- Látod, nem is éhes voltál te, hanem szomjas.

Okos kutyák

Két szomszédasszony azon vitatkozik, hogy melyikük kutyája az okosabb. Az egyik azt mondja:
- Az én kutyám minden reggel pont 8-kor kiül a kapuba és várja a postást. Amikor megérkezik, átveszi tőle az újságot és behozza nekem.
- Tudom. - teszi hozzá a másik.
- Honnan?
- A kutyám mesélte.

Szív

Biológia órán Pistike majd kiesik a padból, úgy jelentkezik. Végre a tanító néni észreveszi és felszólítja. Mi van kisfiam, mit szeretnél mondani?
- Csak azt szeretném kérdezni, hogy a szívnek van-e lába?
- Ejnye, ejnye Pistike. Nem rég tanultunk a szívről. Hogyan kérdezhetsz ilyen butaságot?
- Akkor nem értem tanító néni! Tegnap este lefekvés után, akkor miért ismételgette édesapám hangosan, hogy: "Szívem, tedd szét a lábakat"?