Tóth gazda

Az orvos benyit Tóth gazda portájára, és látja, hogy az éppen a fiát veri.
- Tóth bácsi, nekem azt mondták, hogy maga haldoklik.
- A francot. Hát lehet ettől a gyerektől?

160 pont

További viccek:

Telefonbetyár 3

Aznap hagyott ott a barátnőm, így nem mondható el rólam, hogy kimondottam boldog voltam. Éppen a sebeimet nyalogattam otthon, amikor úgy este hat körül csengett a telefon. Na. gondoltam, mégsem eszik olyan forrón a kását, és nagy boldogan felvettem. Ám hálátlan (ex)barátnőm helyett egy nem túlzottan szimpatikus férfihang szólt bele:
- Halló, beszélhetnék kérem, a főnökkel?
Valami azt súgta nekem, hogy téves lesz ez. De az ember hiúságának ugye hízeleg, ha a valóságosnál nagyobb hatalmúnak nézik...
- Tessék, miben segíthetek? - kérdeztem legmegnyerőbb modoromban, ami tekintve a körülményeket, nem volt egyszerű dolog.
- Délben vittem Önökhöz egy piros Fordot szervizre, érdeklődnék, elkészült-e.
Aha, gondoltam, menő a csávó. Ha már én nem vagyok jó hangulatban, akkor minek keserítsem el azzal, hogy rossz számot hívott?
- Nem sajnos, a fényezők csak holnapra vállalták.
A vonal túlsó végén kicsit meglepett csend volt. Majd:
- Már megbocsásson, de én egy szimpla olajcserére vittem be. Azért miért kell fényezni? Az az autó vadiúj.
- Persze, az olajcsere miatt nem kellene, csak amikor a motort akartuk kivenni, az leszakadt, és kicsit megkarcolta a karosszériát.
Ez valamiért rosszul esett neki.
- Kivették a motort?!
- Persze, csak azután bejött a rendőrség, és az új inasunk megijedt, elszaladt és így esett meg ez a kis malőr.
- Maguk új inassal csináltatták az autómat? Meg mit keresett ott a rendőrség?
Aha, kezd már puhulni - gondoltam. Egy kicsit vegyünk vissza, mert a végén bedühödik.
- Állandóan molesztálnak, kábítószert keresnek. De sosem találnak, jól el tudjuk ám mi rejteni. Csak hát ki kell szedni hozzá a motort. Nem lett volna ám semmi baj, csak ez a bolond inas azt hitte, vissza akarják vinni a nevelőtisztjéhez...
Erre kicsit ideges lett:
- Azt akarja mondani, hogy börtöntöltelékek bütykölték az autómat, hogy kábítószert csempésszenek vele? Hát én mindjárt hívom a rendőrséget!
- Ugyan már, csak nem akar balhét?
- Azt nem, de a kocsimat azt mielőbb, sértetlenül! - üvöltötte, bár a hangjában azért volt egy kis bizonytalanság.
- Nézze, sajnálom a dolgot - mondtam békítőleg - Azt megígérem, hogy hamar rendbehozzuk a járgányt, teljesen ingyen. Van most egy ügyes kezű lakatosom, őt megkérem, hogy az éjszaka hozza rendbe. Úgysincs más dolga, csak hétfőn lesz a tárgyalása.
- Öööö, annyira nem sürgős. Nem szeretném az úriembert terhelni, biztos nehéz tárgyalása lesz...
Már nem volt olyan aggresszív, gondoltam, akkor fejezzük most már be.
- Nos, akkor szerintem abban maradhatunk, hogy én az éjszaka kilakatoltatom, aztán Baltás Joe majd rábeszéli a fényezőket a munkára. Az esküdtekre is mindig jó hatással van a fickó. Aztán, hajnalban akár át is veheti a gépet.
- Azt hiszem... annyira nem sürgős - mondta kicsit tétovázva.
Na, most megkapod - gondoltam kárörvendve. Ne csak nekem legyen szar napom...
- Esetleg Baltás elvigye a címére?
- Nem, azt nem kérem - mondta gyorsan. - Inkább elmegyek érte.
- Jó - mondtam. - Szerintem olyan hajnal 3 körül ideális lenne. Ott lakom a szerviz mellett. Ha lehet, egyedül jöjjön, és a hátsó bejáratnál dörömböljön az ajtón, mert ez a Baltás süket egy kicsit.
- Jó, ott leszek - mondta kicsit remegő hangon, és letette.
Azóta is azt találgatom, vajon azóta elment-e a kocsijáért, vagy inkább átoperáltatta-e az arcát, és új életet kezdett-e a pápuák között...

Bunyó

Cigánygyerek rohan haza.
- Apa megvertem egy skinheadet.
- Hogy csináltad fiam?
- Kétszer lefejeltem a bakancsát, egyszer meg a térdét.

- Hogy hívják a drogos elefántot?

- Hogy hívják a drogos elefántot?
- KokoJumbo.

Különbség

- Mi a kapitalizmus?
- Ember ember általi kizsákmányolása.
- És mi a szocializmus?
- Ugyanaz, csak fordítva.

- Gyerekek - kérdi osztálytól a...

- Gyerekek - kérdi osztálytól a tanító néni -, ki tudná megmondani, hogy hívják azt az állatot, amelyiktől az oroszlán is fél?
Móricka jelentkezik:
- Oroszlánné.

Lovag

Két évi távollét után a lovag és szolgája hazatér királyához.
- Mit csináltál ez alatt a két év alatt, jó lovagom? - kérdi a király.
- Uram, királyom, én bizony megküzdöttem ellenfeleiddel nyugaton és sokat megöltem közülük - mondja büszkén a lovag.
- De nekem nincsenek is ellenfeleim nyugaton! - tiltakozik a király.
- Ööö, nos, szóval most már akkor vannak! - hebegi a lovag.

Liba

- Mi a különbség a nő és a liba között?
- A liba csak bizonyos kor eléréséig nő, viszont a nő egy életen át liba...

Korda

Korda György elmegy a gyorsbüfébe, odamegy a pulthoz és azt mondja:
- Kérek egy hamburgert!
A pultos megkérdezi:
- Milyen zöldség mehet bele?
A válasz:
- ALL IN!