Fitnesznapló

Az idén névnapomra egy egyhetes fitneszbérletet kaptam a feleségemtől. Bár úgy gondoltam, hogy még mindig olyan jó formában vagyok, mint amikor a középiskolai sakkcsapat erőssége voltam, azért belementem, próbáljuk ki.
Felhívtam a klubot, ahol egy Tanya nevű hölggyel beszéltem. Nagyon készséges volt, elárulta, hogy ő egy 26 éves aerobic-oktató és manöken, valamint azt is, hogy ő személyesen fog velem foglalkozni. A feleségem észrevette, hogy mennyire fellelkesültem és ez nagy elégedettséggel töltötte el - mégis csak jó ajándékot adott. Javasolta is, hogy írjak naplót, így később követni tudom a fejlődésemet.

1. nap
Reggel 6-kor kezdtünk. Mivel nem volt egyszerű kiszállni az ágyból, Tanya már várt rám. Mint kiderült, Tanya egy istennő, szőke hajzuhataggal és vakítóan fehér mosollyal. Megmutatta a gépeket, majd 5 perc lépcsőzőgép után megmérte a pulzusomat.
Figyelmeztetett, hogy kicsit magasnak találja, de szerintem a ruhájából elővillanó részletek legalább 10 pontot jelentettek pluszban.
Az aerobic edzés nagyon tetszett, noha csak néztem. Tanya erősen bátorított, hogy álljak fel a padról és ugráljak én is, de ezt itt nem részletezett okokból egyelőre visszautasítottam.
Azt hiszem, nagyon fogom élvezni az itt töltött időt!

2. nap
Egy egész kancsó kávét kellett meginnom, de sikerült időben kikászálódnom az ágyból. Tanya lefektetett egy padra és egy marha nehéz vasrudat adott a kezembe, hogy azt emelgessem. Sőt, az Isten szerelmére, később még egy súlyt is ráakasztott! A lábaim kicsit megfáradtak a lépcsőzőgépen, de azért lenyomtam két kilométert.
Tanya mosolya kárpótolt mindenért.
Az ÖSSZES izmom REMEKÜL érzi magát!

3. nap
Az egyetlen módszer, aminek segítségével a fogaimat képes vagyok megmosni az, ha leteszem a fogkefét a mosdó szélére, és a fejemet mozgatom jobbra-balra. Biztos vagyok benne, hogy sérvem van mindkét bicepszemben. Vezetni azért tudok, feltéve, hogy nem kell kanyarodni. Sikerült egy Volkswagen tetején leparkolnom.
Tanya ma egy kicsit türelmetlen volt velem, azt mondta a sikoltozásom zavarja a többi klubtagot. A lépcsőzés miatt megfájdult a mellkasom, lassan én leszek a lépcsőház fantomja.
Mi értelme van egy olyan gépnek, ami olyan mozgásra kényszeríti az embereket, amilyenre nincs semmi szükség a lift feltalálása óta? Tanya azt mondta, hogy a rendszeres testmozgás meghosszabbítja az életem. Elképzelni sem tudok szörnyűbbet!

4. nap
Tanya vámpírként vicsorogva várt rám. Nem tehetek a fél óra késésről, ennyi idő kellett, hogy megkössem a cipőfűzőmet. Azt akarta, hogy súlyzókat emelgessek! Nincs az az Isten!
A férfivécében rejtőztem el amíg Larsot nem küldte értem. Büntetésből arra kényszerített, hogy az evezőgépen evezzek.
Sajnos elsüllyedt...

5. nap
Jobban gyűlölöm Tanyát, mint ahogy valaha is emberi lény gyűlölt emberi lényt a világtörténelem folyamán. Ha valamelyik testrészem nem szenvedne embertelen fájdalomban, biztos megütném őt vele.
Ma azt gondolta, hogy jó ötlet lenne a tricepszemet erősíteni. Rossz hírem van számodra, Tanya: NINCSEN tricepszem! És ha nem akarsz a padlóban lyukakat, akkor ne adj a kezembe SEMMILYEN súlyzót sem! Nem vállalok felelősséget semmiféle káreseményért. Te mentél hóhérnak, te vállald a következményeket!
A lépcsőzőgép nekivágott egy fizikaprofesszornak, aki teljesen bepörgött. Miért nem járnak ide finomabb emberek, mint például zenetanárok vagy filozófiaprofesszorok?

6. nap
Lehallgattam Tanya üzenetét az üzenetrögzítőn. Csodálkozott, hol vagyok?
Annyi erőm sem maradt, hogy a tévé távirányítóját felemeljem, ezért 11 órán át néztem egyhuzamban a home shoppingot.

7. nap
Nos, ez volt a hét.
Hálistennek, vége.
Remélhetőleg az asszony legközelebb valami kevésbé humoros ajándékot fog adni.

115 pont

További viccek:

Szimptóma

A mentőautó az orvossal, a betegszállítóval, a nővérrel és egy gyakorlaton lévő diákkal épp beteghez robog. Egyszer csak váratlanul a mentőautó vezetője elengedi a kormányt, fuldokolva a torkához kap, szemei kikerekednek, nem kap levegőt. A nővérke rendíthetetlen nyugalommal az elsősegély doboz után nyúl, s jól fejenvágja vele. A vezető erre azonnal megnyugszik, megfogja a kormányt, s vezet tovább. Hirtelen a betegszállító lesz rosszul. Fuldokolva a torkához kap, leesik a padlóra, vonaglik, rángatózik. A nővér dühösen őt is fejbevágja a dobozzal. Ettől az azonnal magához tér, leül, mintha mi sem történt volna. Néhány perc múlva ugyanez történik az orvossal is. Nem kap levegőt, sípol, vergődik, görcsösen rángatózik. A nővér ingerülten, hirtelen mozdulattal őt is fejbevágja, amitől ő is magához tér. A diák, aki korábban kővéválva a döbbenettől meg sem tudott szólalni, most az orvoshoz fordulván megkérdezi:
- Harmadéves orvostanhallgató vagyok, a tudásom csupán elméleti. Még soha nem hallottam ilyen szimptómákról. A gyógymód pedig annyira szokatlan, hogy teljesen össze vagyok zavarodva. Nem magyarázná el nekem?
- Ne is törődj vele! A nővér férje tegnap felakasztotta magát. Csak ugratjuk!

Abszolút keskeny...

- Melyik az abszolút keskeny folyó?
- ???
- Az amelyiknek csak egy partja van.

Az erõdöt megtámadják, vesztésre...

Az erõdöt megtámadják, vesztésre állnak, az erõd parancsnoka kétségbeesetten a számítógéphez fordul, hogy az elemezze a helyzetet.
- Számítógép! Megtámadtak minket, túlerõben vannak! Mit csináljunk? Harcoljunk tovább, vagy adjuk meg magunkat?
- Igen.
- Mi igen?
- IGEN, URAM!!!

Szabadságon

- Hogy hívják a szabadságon lévő indiánt?
- ???
- Üdülő Bika.

- Tetszik az új szobalány, Móricka?

- Tetszik az új szobalány, Móricka?
- Ki nem álhatom. Legszívesebben belemarkolnék a hajába, és a nyakába harapnék, ahogyan apukám szokta.

Évforduló

A hatvanéves Józsi bácsi éppen a házassági évfordulóját ünnepli vele egykorú feleségével, amikor megjelenik egy tündér azzal, hogy teljesíti egy kívánságukat. Józsi bácsi gyorsan lecsap a kínálkozó lehetőségre:
- Azt kívánom, hogy legyen egy harminc évvel fiatalabb feleségem!
Így lett aztán Józsi bácsi egy pillanat alatt kilencven éves...

Mit keres 1000 szőke nő a tenger fenekén? -

Mit keres 1000 szőke nő a tenger fenekén?
- Leonardo di Caprio-t!!

Sört?

Két vak ül a padon...Az egyik tüsszent. Mire a másik:
-Nekem is nyiss egy sört!