Meccs

Általános iskolások játszanak bajnoki mérkőzést a szomszéd iskola csapatával. A félidőben odahívja az edző magához az egyik játékost:
- Fiam, ugye tudod, hogy ez egy játék?
- Igen. - feleli csodálkozva a kissrác.
- És azt is tudod, hogy ha szabálytalankodnak velünk, vagy egyszerűen csak az ellenfélnél van a labda, nem szabad a bírót átkozni és szidni az anyját?
- Igen.
- Akkor most menj oda az édesanyádhoz, és légy szíves, magyarázd el neki!

138 pont

További viccek:

Tanmese

Boldog voltam. Már idestova egy éve járok ezzel a lánnyal és így elhatároztuk, hogy megházasodunk. Szüleim mindenben segítettek, a barátok bátorítottak. És a barátnőm? Ő egy álom.
Csak egy dolog zavart, de nagyon, a leendő anyósom. Anyósom, egy karrierista, okos de főleg nagyon szép nő és időnként nagyon is célzó pillantásokat irányított felém olyannyira, hogy többször hozott zavarba.
Most már a készülődés vége felé jártunk mikor meghívott lakására, kontrollálni a már kinyomtatott meghívókat. Elmentem. Egyedül várt leendő anyósom s közvetlenül megérkezésem után csendes csábító hangon közölte velem, hogy hát most már csak egy hónap és utána már nős ember leszek ám neki igenis nehezen legyőzhető vágyai vannak irántam tehát mielőtt lánya életéhez kötném saját életemet szeretne velem egyszer szeretkezni. Ezt pontosan így mondta.
Mit mondjak úgy meglepett az egész, hogy szinte gyökeret vert a lábam a földbe.
Szóval nézd, folytatta, én most bemegyek a halószobába, Te pedig, ha te is benne vagy akkor nyugodtan gyere utánam. Evvel lassan ellibegett, nyálcsorgatva néztem utána...
Egy pár pillanatig még ott álltam, aztán a lakás bejárati ajtaja felé indultam... kinyitottam és kiléptem a lakásból. Kint a férje állt és könnyes szemekkel ölelt át:
- Boldogok vagyunk fiam, a mi kis vizsgánkon nagyon sikeresen álltad meg a helyedet, és lányunknak nem kívánhattunk volna jobbat és megfelelőbbet mint Téged. Fiam vagy.
Tanulság: Mindig tartsd az óvszereidet az autódban!

Csúnya baleset

Ted éppen fát vágott, amikor megszaladt a láncfűrész a kezében, és levágta mind a tíz ujját. Azonnal rohant a közeli kórházba, a baleseti sebészetre. Nézi az orvos:
- Hát ez nagyon csúnya, de ne aggódjon, rendbe tudjuk hozni, csak adja ide gyorsan az ujjait.
- Hiszen nincsenek nálam!
- Hogy-hogy nincsenek? Nézze kérem, ez itt az ország legjobb sebészete, de még mi sem tudunk csodákat tenni, ha nincs mit visszavarrnunk a helyére! Miért nem hozta magával az ujjait?
- A francba, doki, én próbáltam, de nem tudtam felszedni.

Gyors

Sanyi és Józsi fogadnak a vasúti sín mellett. Azt mondja Sanyi:
- Te Józsi, fogadjunk, hogy nem tudsz átugrani a vonat előtt, amikor itt van előtted 1 méterre.
Azt mondja a Józsi:
- Én átugrom!
Jön a vonat, már 1 méterre van, a Józsi ugrik. Azt mondja Sanyi:
- Józsi, de gyors vagy te öregem! Az egyik lábad itt, a másik meg ott…

Kocsma

Az egyik kikötő mellett álló kocsma tulajdonosának mondja egy vendég:
- Ez a kocsma nagyszerű helyen van, valóságos aranybánya lehet!
- Meghiszem azt! Minden éjjel záráskor találok a padlón három-négy aranyfogat.

Végig nézték...

Rendőrautó érkezik a piroshoz.
- Nézd, piros!
- Valóban, nagyon szép.
- Most piros és sárga egyszerre!
- Ez gyönyörű!
- Most pedig zöld.
- Csodálatos!
- Sárga.
- Micsoda változatosság!
- Piros!
- Na adj gázt, menjünk, ezt már láttuk!

Matek órán

- Gyerekek, ki tudja, hogy kell szöget másolni? - kérdezi a matektanár.
Julcsika majd kiesik a padból, úgy jelentkezik:
- Kontroll cé, kontroll vé...

Egri csillagok - rendõrségi...

Egri csillagok - rendõrségi jegyzõkönyv:
A tényállás a csoportosan elkövetett garázdaság klasszikus esete. A török Ahmed, bûntársaival sorozatos magánlaksértések megkísérlését eszközölte Eger térségében. G. István és társai jogos önvédelmi helyzetben egy házilagos készítésû fegyvernek számító tárggyal súlyos testi sértéseket okoztak Ahmedéknek, akik a helyszínrõl nagy sietve eltávoztak.

A lexikon olyan, mint a melltartó....

A lexikon olyan, mint a melltartó. Elõfordulhat az, hogy nem találjuk meg benne azt, amirõl azt hittük, hogy benne lesz.