A vasárnapi istentisztelet végén a pap kérdezi a gyülekezettől:
- Most, hogy meghallgattatok engem, megbocsátottatok-e az ellenségeiteknek? Aki megbocsátott, tegye fel a kezét!
A jelenlévők 80%-a jelentkezik. A tiszteletes kis gondolkodási idő után újra felteszi a kérdést, és végül már mindenki felemeli a kezét, egyedül az első sorban egy öreg nénike nem mozdul.
- Kovács néni, maga még mindig nem bocsátott meg az ellenségeinek? - fordul hozzá a pap.
- Nekem nincsenek ellenségeim. - feleli kedvesen mosolyogva az öregasszony.
- Nahát, az hogy lehet? Mondja csak, Kovács néni, hány éves?
- Kilencvennyolc.
Erre a gyülekezetben mindenki feláll és tapsolni kezd.
- Kovács néni, kérem, jöjjön ki ide előre, és mondja el nekünk, hogy lehet, hogy valaki megélt kilencvennyolc évet, és nincsenek ellenségei.
A néni kitipeg, szembenéz a tömeggel, majd fennhangon kijelenti:
- Túléltem az összes rohadt szemétládát!
További viccek:
Számtech tanfolyamon: Most nyomják meg az Enter gombot!... És most engedjék el!
Tetőpontján áll a családi perpatvar. A feleség kifakad:
- Tudd meg,hogy ezt nem bírom már tovább veled! Egy szép nap úgy itt hagylak, mint a pinty! Na,most nem beszélsz?? Most nincs egy szavad se,ugye? Mit forgatod azt az újságot?
- Keresem az időjárás-jelentést.
- Minek az neked?
- Hogy megnézzem, szép nap lesz-e holnap...
A skót hazamegy, és térden rúgja a fiát.
- Na de, édesapám! Miert rúgott térden?
- Azért, mert találtam egy mankót.
Egy férfi bemegy egy régiségboltba. Sokáig nézegeti a sok szép régiséget, majd a választása egy bronz szobrocskára esik, amely egy patkányt ábrázol.
Az eladó ezekkel a szavakkal adja át neki:
- Uram, ez egy varázserővel bíró szobrocska, biztos nagyon meglepődik, ha elmesélem!
- Ugyan, ne fáradjon. Csak dísznek veszem, nem akarok varázsolni - hárítja el a vevő.
Kimegy az üzletből, és elindul hazafelé. Ahogy megy az utcán, hirtelen észreveszi, hogy egy igazi patkány követi. Befordul egy utcába, és elszörnyedve látja, hogy már egész kis csapat csapódott hozzá. Elkezd futni, és hamarosan odaér a folyópartra, mögötte egy egész patkánysereggel. Hirtelen bevillan az eszébe az eladó, meg a varázserejű szoborra vonatkozó szavai, így bedobja a folyóba a szobrot. A patkányok gondolkodás nélkül utánavetik magukat, és megfulladnak a vízben.
A férfi visszamegy a boltba.
- Uram, a patkányszobor miatt jövök. Kénytelen voltam bedobni a folyóba, mert vonzotta a patkányokat!
- Ne mondja, hogy nem figyelmeztettem! A pénzt szeretné visszakérni?
- Ugyan, dehogy! Csak szeretnék venni egy ügyvédet ábrázoló szobrocskát!
A rohadt életbe, erre igazán nem számítottam! Egész más tárgyra gondoltam, amikor mondták, hogy ZH lesz ebből az anyagrészből. Ezért kértem el a Maffia füzetét?
Még jó, hogy bele sem néztem. Legalább menne el mögülem ez a pribék! Mit áll itt?
Pont engem kellett kipécéznie? És ezeket a kérdéseket utálom a legjobban!
Egy idegen szó. Mert ha magyarul lenne, tán még meg is érteném. De így? Azt hittem, műszaki főiskolán vagyok, nem pedig nyelvtanfolyamon. Legalább tudnék én is egy két idegen szót! Akkor visszavághatnék. Akkor aztán javíthatnák a dolgozatomat.
Na végre! Eloldalgott ez a smasszer. Pssz! Pssz! Mutasd! ... Nekem nem kell több két mondatnál. Két mondatból akár tízet is csinálok. Megváltoztatom a szórendet, rokonértelmű szavakat vezetek be. Tíz mondat jó nagy betűkkel egy oldal is lehet.
Az már szemre is szép. Abból már csak összejön egy bélás. Kösz, megvan.
Most átmegyünk nyelvészbe.
A fenébe! Hisz ez majdnem ugyanaz, mint amit az előző félévben kaptam vizsgán, de melyik tárgyból is?
Emlékszem, két kérdést adtak, egyiket sem tudtam. De szerencsére sikerült alkalmaznom az egyik zseniális módszeremet, mely már többször is bevált. A hapsi mind a nyolcunknak fejből adta a kérdést, ráadásul egyszerre. Aztán gondolkodhattunk rajta, majd aki készen lett, kiment elmondani. Tizenhat kérdés. Utolsónak mentem, akkor már úgysem emlékezett, mit adott nekem. Már én sem emlékeztem, milyen kérdést kaptam, nem hogy a vizsgáztató.
Amit tudtam, azt leírtam egy lapra és hozzákreáltam két kérdést. Csakhogy az egyiket pont az előttem lévő kezdte mondani. Az utolsó előtti vizsgázó. Ez feltűnő lett volna.
Két egyforma feladatot nem adnak. Gyorsan elővettem egy új papírt, s átmásoltam a még fel nem használt kérdést és választ.
Hiába gondolkodtam, nem bírtam még egy kérdést feltenni magamnak. Maximum azt, hogy mi a fenét keresek én itt? Hát a nyarat. De ezzel nem arattam volna nagy sikert.
Én következtem. Az első tétel ragyogóan ment. Csak úgy dobálóztam a rokonértelmű szavakkal. A másodikat elfelejtettem. Illetve nem értettem pontosan. Sebaj! Kaptam egy másikat. Amit most itt feltudnék használni, ha akkor odafigyeltem volna a válaszra. Mert azt nem én mondtam, hanem aki kérdezte. Így volt fair. A saját kérdésemre én válaszoltam, a vizsgáztató kérdésére a vizsgáztató.
Kaptam egy kettest. Ez már se nem osztott, se nem szorzott. Ösztöndíjat akkor sem kaptam volna, ha egyszerre három ötöst ír be. Egyet a megjelenésért, mert azt is kéne ám értékelni. Kettőt meg azért, mert elhoztam az indexet.
Nézd a hülye strébert! Lebukott, kivágják! Úgy kell neki! Ennek a csillagos hatos sem elég! Emlékszem, egyszer matekból hármast akartak adni neki. De ő nem fogadta el. Inkább kérte, hogy írják be az egyest majd jön legközelebb. Legközelebb kérés nélkül kirúgták. Harmadszor ment le kettesre. Tudom, ott voltam mindegyik alkalommal.
Most is már három lapot teleírt, én a negyedével is meg lennék elégedve, s most kezd el puskázni.
Egész tisztességesen teleírtam az oldalt.
- Jaj, de vékonyan öltöztél! Nem kevés ez a nyári ruha ebben a hidegben?
- A ruha elég lenne, csak a hideg túl sok hozzá.
- Hova ilyenkor, éjszaka?
- Lakást keresek, komám.
- Neked nincs lakásod?
- De van, csak annyit ittam, hogy nem tudom, hol...
Házastársamat társasházra cserélném.
