A TSZ - elnök összehívja a parasztokat és azt mopndja nekik hogy ufók fognak jönni, de nem kell félni tőlük.
Egyszer az egyik lát egy kis, zöld emberkét az erdőben. Odamegy, és bemutatkozik:
- Én vagyok a paraszt, és kapálok!
Érkezik a válasz:
- Én meg a vadőr vagyok, és szarok!
- Mondja Jean, miért iszik üres pohárból?
- Mert nem vagyok szomjas, uram.
- Nem értelek, szíveském - mondja a feleség a férjének.
- Régebben boldog voltál, ha csak két percre láthattál!
- Nem változott semmi drágám - feleli a férj - most is boldog vagyok,ha csak két percre láthatlak.
Egy áruházban odamegy az eladó az osztály vezetõjéhez:
- Fõnök, van kint egy barom, aki csak egy fél fej salátát akar venni!
Hirtelen észreveszi, hogy a kérdéses illetõ ott áll hallótávolságon belül, ezért folytatja:
- ... ez az úr viszont megvenné a másik felét!
A fõnök utasítására kettévágják a salátát, a vevõ elégedetten elmegy. Odafordul a fõnök az eladóhoz:
- Nagy marhaságot csináltál, de aztán jól kivágtad magad! Honnan jöttél?
- Északról, Minnesota államból.
- Miért jöttél el?
- Minnesota unalmas hely, csak kurvák és jégkorongjátékosok élnek ott.
- Na ne mondja, a feleségem Minnesotából származik!
- Igen? És melyik csapatban jégkorongozott?
- Mondja meg, drága Jucika: van-e szebb két szó annál, hogy "szeretem magát"?
- Igen, van. Az, hogy "feleségül veszem".
- Miért érdekes ember a házmester?
- ???
- Mert bort iszik és havat hány.
Tanár-szülő:
"Értesítem a T. szülőket, hogy fiuk történelemkönyve lapokból áll."
"Ellenőriztük, valóban."
- Drágám, nem lehetne mégis elvetetni ezt a gyereket?
- Na de Lajos, már elmúlt 10 éves!
- Akkor legalább azt a rohadt hegedűjét?
Sanyi bácsi, egykori Malév-es fedélzeti mérnök sztorijai:
1.
Az utasok mindig is kíváncsiak voltak a pilótafülkére, még ha nem is sokat értettek belőle. Egyszer egy nem túl eszes hölgy kívánta megtekinteni a TU-154 kezelőszerveit. Félrehúzta a fülke ajtaját takaró függönyt, és megkérdezte, bejöhet-e egy pillanatra.
- Hölgyem, annak semmi értelme - felelte neki Sanyi bácsi.
- Ó, elnézést, nem tudtam, hogy nem lehet - felelte a hölgy, és távozni akart.
- Dehogynem lehet, de csak egy pillanatra bejönni, annak semmi értelme. Belépni és kimenni? Maradjon, nézzen körül.
A nőnek leesett az ejtőernyős papírtantusz, belépett, majd nézegetni kezdte a navigátor munkahelyét és a műszerfalon a számtalan mutatót, műszert.
- És ez, ezt hogy figyelik mind? - kérdezte értetlenül.
- Ááá, nem figyeljük. Igazából ezek nem is műszerek, csak egy tapéta az üveg mögött. Látja, nem is mozdulnak a mutatók.
- Óóó, értem. Érthető, hiszen ennyi műszerre nem is lehet figyelni.
A nő ezek után az ablakon nézegetett kifelé. Odakint, mélyen alattunk, zárt felhőtakaró, s úgy nézett ki, mintha állnának. Sanyi bácsi meg is kérdezte:
- Ugye, azt akarja kérdezni, hogy mióta állunk?
- Ööö, igen, pont erre gondoltam.
- Hát olyan - ránézett az órájára - nyolc, nyolc és fél perce.
- Micsoda? - csattant fel a kapitány - Nyolc perce vesztegelünk itt? Hát ezért állítottak meg? - előrehajolt, jobbra-balra nézett, mintha keresne valamit odakint - Nyolc perc, és ezek sehol, hát mondhatom!
- Kik nincsenek sehol?
- Megállított minket a légi irányítás, mert keresztben áthalad egy másik gép, de az meg késik.
A droid arca felderült:
- Egy másik gép? Hát ezt le kell fényképezni!
Azzal kirohant a pilótafülkéből, és ujjongva mesélte a többi utasnak, hogy hamarosan egy másik gép fogja keresztezni az útjukat. Abban a pillanatban a jobb oldali ülésekről felpattantak az emberek, és tódultak a kameráikkal a bal oldali ablakokhoz. Jó nagy tülekedés lett. A kapitány erre elkezdte a gépet balra dönteni, és beleszólt a mikrofonba:
- Emberek, mit művelnek? Felborulunk!
Erre a droidok egymást taposva igyekeztek vissza a helyükre.
2.
Szokás szerint civil látogatót fogadtak a pilótafülkében, egy nyolc év körüli kissrácot. Nézte tágra nyílt szemekkel a sok műszert, kart, fogantyút, majd megszólalt:
- Én azt hittem, robotpilóta vezeti a gépet.
Mire a kapitány szögletes mozdulattal megfordult, ránézett, és így szólt:
- Mi is ro-bo-tok va-gyunk!
Azzal visszafordult, és mint egy robot, nyúlt a kapcsolókhoz, és hasonló hangon szólt a másodpilótához. Az is vette a lapot.
- Ma-gas-ság hu-szon-öt-e-zer.
- E-resz-kedj.
- Húsz-e-zer.
A kissrác nézte őket egy darabig, majd visszaszaladt a szüleihez, és elújságolta, mit látott:
- És képzeljétek el, egészen úgy néznek ki, mint az igazi emberek!
3.
A helyszín ezúttal is egy Tu-154-es pilótafülkéje, a szereplők pedig Sanyi bácsi kollégái és egy hülye utas, aki előrejött műszernézőbe.
- Egyet áruljon el nekem, pilóta úr. Azt még értem, hogy nappal hogyan repülnek, mert ugye látják a földet, hogy merre járnak. De ilyenkor, éjszaka hogyan? Hiszen nem látni semmit!
A kapitány kimutatott az ablakon.
- Éjszaka még egyszerűbb. Látja, ott van két villogó fény a szárnyvégeken, egyszerűen azok között kell tartani a gépet.
Az utas leesett állal nézett.
- Aha, hát ez tényleg egyszerű.
