A tanító néni kérdezi az iskolában:

A tanító néni kérdezi az iskolában:
- Na gyerekek, ki tud mesélni valami csintalanságot?
Móricka jelentkezik:
- Nekem éjszaka lett egy kistestvérem.
- Gratulálok Móricka, de hol itt a csintalanság?
- Én szúrtam ki a papa óvszerét.

844 pont

További viccek:

32

József Attila megírja a Születésnapomra című versét a kávéházban, majd rendel egy kávét:

- Kérek egy kávét, de olyan fekete legyen, mint a 32!
- Mi az a 32?
- Hát a korom...

Újsághír

A róka gondolataiba mélyedve ballag az erdőben, mikor a nyuszika váratlanul ráugrik, megerőszakolja, majd lepattan róla, s elkezd menekülni. A róka nagyon dühösen rohan utána, hogy most aztán vége van a nyuszinak, ilyen csúfságot tenni vele! Rohannak az erdőben, s amikor a nyuszika egy pillanatra eltűnik a róka szeme elől, beugrik egy bokorba, előkap egy újságot, majd kiül a bokor elé, s olvasgatni kezd. A róka tanácstalanul keresgéli a nyomát, mikor meglátja az újságot olvasó nyulat. Egyik nyúl neki olyan mint a másik, s nem ismeri fel benne, hogy ezt a nyulat kergette.
Ezért tőle érdeklődik:
- Te nyuszika! Nem láttál erre egy másik nyuszikát rohanni?
A nyuszi felnéz az újságból.
- Melyiket, amelyik megerőszakolta a rókát?
A róka a fejéhez kap:
- Úristen, már az újságban is írják!!

Pech

A férjezett nő szeretője egy szinttel lejjebb lakik, pont az alsó szomszédja.
Egy nap a férj elmegy otthonról, de a feleség nem tudja mikor jön vissza, így nem meri felhívni a szeretőjét.
Végül kigondolják, hogy fúrnak egy lyukat a két lakás között, és azon a férfi majd feldugja a brokiját, a nő meg majd beleül.
Így is történik. Hirtelen azonban hazaér a férj. A nőnek csak annyi ideje van, hogy felugrik...
A férj haragra gerjed:
- Ejnye asszony, kiteszem a lábem, te meg itt meztelenkedsz, minden koszos, sehol a vacsora, és lám már a gombák is kinőttek...

Fotós

A Smith család évek óta hiába várja a gyermekáldást, így nagy nehezen arra az elhatározásra jutnak, hogy fogadnak egy bérapát. A nagy nap reggelén Mrs Smith idegesen várja a jelentkezőt.
Eközben egy házaló fotós csenget be az ajtón, hátha sikerül egy kis munkát találnia. Mrs Smith ajtót nyit.
- Jó reggelt asszonyom, azért jöttem...
- Ó, tudom miért jött. Már nagyon vártam - mondja Mrs Smith.
- Tényleg? - lepődik meg a fotós. - Nagyon jó. Tudja, a gyerekek a specialitásom.
- Ebben bíztunk a férjemmel. Jöjjön be és foglaljon helyet!
Hamarosan Mrs Smith a tárgyra tér:
- Nos, akkor hol kezdjük?
- Bízzon csak mindent rám! Azt hiszem, kettőt csinálnék a fürdőkádban, egyet a kanapén és talán néhányat az ágyon. Esetleg a nappali is mókás lehet...
- Fürdőkád, nappali? Nem csoda, ha a férjemnek nem sikerült eddig.
- Nos, asszonyom, senki nem tud minden alkalommal tökéletes dolgokat produkálni. De ha kipróbáljuk több pozícióban, különböző irányokból, biztos vagyok benne, hogy elégedett lesz az eredménnyel.
- Úristen, az nagyon sok... - sóhajtja Mrs Smith.
- Asszonyom, az én szakmámban az embernek muszáj időt szánnia a munkájára. Meg tudnám csinálni öt perc alatt is, de biztos vagyok benne, hogy elégedetlen lenne vele.
- Hát, nem is tudom... - motyogja Mrs Smith.
A fotós előveszi a tárcáját és kihúz belőle egy sorozatot a legjobban sikerült gyerekfényképeiből. Megmutatja az elsőt:
- Nézze csak, ezt például London belvárosában, egy busz tetején csináltam!
- Úristen! - kiált fel Mrs Smith előhúzva zsebkendőjét.
- És ezek az ikrek is elég jól sikerültek, pedig az anyjuk nagyon megnehezítette a dolgomat.
- Megnehezítette?
- Igen. Végül ki kellett mennünk a Hyde parkba, egyébként nem is sikerült volna. Képzelheti, milyen nehéz volt ott a sok ember között. Annyian jöttek oda, hogy négy-öt sorban is lökdösték egymást.
- Négy-öt sorban? - kérdezi Mrs Smith tágra nyílt szemmel.
- Igen - mondja a fotós. - Az anyjuk nagyon hisztis volt. több, mint három óra hosszat sikítozott folyamatosan. Gondolhatja, milyen nehéz volt koncentrálnom. Aztán besötétedett, úgyhogy a végét már sietve kellett ellőnöm. Amikor meg a mókusok elkezdték rágcsálni a felszerelésemet, csomagoltam és hazamentem.
- Azt mondja, tényleg megrágcsálták a, hmm... felszerelését? - hajol előre Mrs Smith.
- Igen, így volt. Nos, asszonyom, ha készen áll, akkor behoznám az állványomat.
- Állványát?
- Persze. Szükségem van rá, a felszerelés olyan nagy, hogy nem tudom sokáig tartani. Asszonyom? Asszonyom?.... A fenébe, hát nem elájult?

Zsidó gyerek

A zsidó gyerek rugdossa a templom falának a labdát. Kijön a pap, így szól:
- Fiam, ha tovább rugdosod a falnak azt a labdát, megkeresztellek.
Zsidó gyerek tovább rugdossa, kijön a pap, hóna alá csapja, megkereszteli. A gyerek szomorúan kullog hazafelé, otthon anyjának elmondja a hírt, erre az jól megveri. Hazajön az apja a munkából, ő is megtudja, majd jól elveri.
A gyerek kirohan az utcára, és így szól:
- Még csak fél órája vagyok keresztény, de már utálom a zsidókat.

k***a

Megkérdeznek 3 nőt, hogy mi a foglalkozásuk.
Az első:
- Én kertésznő vagyok, melegágyból melegágyba vándorolok.
A második:
- Én matematikus vagyok, összeadom magam a főnökömmel, négyzetre emelem a szoknyámat és kivonom magam a forgalomból.
A harmadik:
- Na jó, ne szépítsük, én is k***a vagyok!

Recept

- Milyen a kannibál fogyókúrás recept?
- ???
- Torma Norbival.

Hülye szó!

- Mi a leghülyébb szó a világon?
- ???
- Villanyírógép. Ki látott már szőrös villát?