A szőke nő vesz egy vibrátort. Otthon

A szőke nő vesz egy vibrátort. Otthon bekapcsolja, és így szól:
- Ne remegj kicsim, nekem is ez az első alkalom!

259 pont

További viccek:

Óvodában

Pistike az óvodában nagyon kínlódott, hogy felhúzza a csizmáját, erre hát odament az óvónő, hogy segítsen neki.
Bizony nagyon megizzadt, amire a kisfiú lábára felráncigálta a csizmát, ám alighogy letörölte a homlokáról a verejtéket, Pistike így szólt:
- Óvó néni, fordítva van a lábamon a csizma.
A óvónő látta, hogy a gyereknek igaza van, hát gyorsan lehúzta róla, és ismét nagy kínlódások közepette, most már rendesen felcibálta a Pistike lábára.
Ekkor a kisfiú megint csak megszólal:
- Ez nem is az én csizmám!
Az óvónő egyre idegesebb lett, őrült tempóban lerángatja Pistike lábáról
a csizmát, miközben az így folytatta:
- ... hanem a bátyámé, csak ő már kinőtte, és ma reggel ezt adta rám az anyukám.
Az óvónő már lilát látott, de uralkodott magán.
Ismét ráadta a kisfiú lábára a csizmát, pedig még mindig nagyon sok tuszkolást igényelt a művelet.
Na, végre, gondolta az óvónő, majd megkérdezte a gyereket:
- Pistike, hol a sapkád?
- A csizmámban!

Öngyújtó

Kint jártam a piacon s elkezdett cseperegni az eső. Éppen azon gondolkodtam be kellene állnom valahova, amikor rám köszönt egy korombeli emberke.
- Szevasz Géza! Hát téged meg de régen láttalak. Erősen értetlenül néztem rá. (nincs arcmemóriám) Mondott valami hárombetűs céget, hogy ő ott volt villanyszerelő, mi meg ott szereltük náluk a telefont. Ismert kollégák neveit mondta, szóval biztosan igaza volt. Mindenféle dolgokat árult. Olyan otthonról összesöpört, valamint kínai meg orosz árúkat is. Beálltam mellé, legalább addig sem esik rám az eső. Egész jól elbeszélgettünk ahhoz képest, hogy fogalmam sem volt róla ki ez az ember. Jönnek mennek a pult előtt az emberkék. Figyelted mit csinált? (kérdezte) Megnyomkodta a gázgyújtót.
(mondtam) No de nem köszönt, nem kérdezte mibe kerül, nem akarta megvenni, csak megnyomkodta. Hát ez meg ugyan miért baj? (én a villanymotorok tengelyét szoktam megtekergetni) Mert idegesít! Minek piszkálja az árút ha nem veszi meg? No de egyszer jól megkapták a magukét a nyomkodók. A vásárlók jó része megnyomkodja a gázgyújtót, belenez szikrázik-e, majd leteszi és nem veszi meg. Miközben beszélgettünk jött még két ilyen emberke. Na szóval a
történet:
A csóka a pecsában (Petőfi csarnok zsibvásár) árult éppen. Innentől átteszem a mesélőt egyes szám első személybe.
Szóval volt egy beteg piezó gázgyújtó, ami fülre mintha jó lett volna. Pattogott, de nem szikrázott az eleje. Úgysincs semmi dolga az embernek árulás közben, ezért gondoltam megcsinálom. Csak nem adok már el rossz gyújtót! Szétszedtem, sehol semmi látható hiba. Nagy nehezen nyomok rajta egyet, és láss csodát szikrázik. Összeszerelem, nem szikrázik. Ezt még eljátszotta párszor, majd egyszer csak szétszedett állapotban rettenetesen megrázott. Pont ekkor járt arra egy ilyen "nyomkodom de nem veszem meg" típusú vevő. Ekkor támadt egy elvetemült ötletem. Lehúztam a szigetelést az előremenő kábelről, visszatekertem a csupasz drótot a nyomógombra, alul begyűrtem a maradék spagit rögzítésképp és kész. Visszaraktam a burkolatot, a gázgyújtót meg kitettem az asztal szélére. Pár perc múlva jött az első "vevő". Megnyomta a gombot, és elkezdett összemenni az ember. Majd megnyomta a gombot még egyszer. Értetlenül csodálkozva nézett rám. Majd megint megnyomta a gombot. Ez ráz! (mondta elcsukló hangon) Igen. (mondtam ártatlan arccal) Ezért olcsóbban is adom.
Jött a második vevő, egy olyan 80 év körüli öregember. Nyitott bal tenyerébe tette a gázgyújtót, majd jobb mutató újjal megnyomta a gombot. Szóval jobb kar, bal kar kapta az áldást. Olyan lett a szeme mint a horror filmekben szokott lenni. (azaz csak a szeme fehérje látszott) Elkezdett szépen hanyatt dőlni. Ekkor mint a dezodor reklámban kivert a hideg meleg veríték. Már láttam lelki szemeimmel amint elvisznek a rendőrök.... Gondoltam a csóka kiütötte a pacemakerét (szívritmus-szabályozó) a piezó gyújtóval.
Szerencsére magához tért mielőtt felborult volna. Érdekes mód egyetlen szót sem szólt. Letette a gyújtót és eloldalgott. Jött a harmadik ember. Bal kezében műanyag pohárban feketekávé. Jobbal nyomott egyet a gyújtón. Majd megint nyomott egyet. Pont ugyanúgy rázta mindkét áramjárta kezét. Iszonyat rondán nézett ki a lekávézott fehér inge. De ő sem szólt semmit. Elmentem vécére, otthagytam a standot az asszonyra.
Jövök vissza gyújtó sehol. Asszony lazán eladta. :o)

A pénz a pénz

A tanár a gyerekek képzelőerejét szeretné felvillanyozni. A dolgozat témája: "Ha én milliomos volnék".
Mindenki tollat ragad s lázas munkába kezd, csak Fülöpke lezserkedik karba font kezekkel.
- Mi történt, Fülöp fiam? - terpeszt elé a tanár. - Nem akarsz hozzáfogni?
Fülöpke rázza a fejét.
- Én inkább akkor már megvárom a titkárnőmet.

Csák Máté

- Hogy hívják Csák Máté három fiát?
- ???
- A két törvényes: Chuck Berry és Chuck Norris. Az egy törvénytelen gyermek Nemcsák Károly!

Józsi bácsi elmegy a zaciba, hogy beadja a

Józsi bácsi elmegy a zaciba, hogy beadja a TV-t.
Útközben találkozik az Orbán Vityával. Mondja neki az Orbán:
- Józsi bácsi hát ne adja be a TV-t a zaciba, mert jövő héttől nagyon jó műsorok lesznek benne!
- Tényleg?! - kérdezi az öreg - és milyen műsorok fiam?
- Hétfőn én leszek,
Kedden a feleségem,
Szerdán a családom,
Csütörtökön a pártom!
Péntek-Szombat-Vasárnap - az emberek!
Na az öreg hazamegy, az asszony meg kérdezi tőle, hogy miért nem adta be aTV-t a zaciba?
Mire Józsi bácsi:
- Találkoztam az Orbánnal, és azt mondta, hogy jó műsorok lesznek, ezért inkább visszahoztam!
- És milyen műsorok lesznek?
- Hétfőn: A Félkegyelmű,
Kedden: A makrancos Hölgy,
Szerdán: A rém rendes család,
Csütörtökön: Ali Baba és a 40 rabló,
Péntek-szombat-vasárnap: A Nyomorultak

Majom

A nagy atomrobbanás után a földön minden élet megsemmisül, csak egy majompár marad életben!
A fiú majom mondja:
- No, anyjuk kezdhetjük az egészet elölről!

A mama kioktatja kislányát:

A mama kioktatja kislányát:
- Nem bánom, bemehettek a szobádba a fiúval, mi majd addig itt nézzük a tévét. De ha szemtelenkedni kezd veled, jelezd valahogy!
- Jó, anyuci, de hogyan?
- Figyelj nagyon... Ha meg akar csókolni, kiáltsd azt, hogy ribizli! Ha meg akarja fogni a melled, kiabálj, hogy alma. Ha lejjebb tévedne a keze, kiáltsd azt, hogy õszibarack!
Bezárkóznak a fiatalok a másik szobába, a szülõk pedig a hangot lehalkítva nézik a tévét. Egyszer csak elkezd a lány kiabálni:
- Gyümölcssaláta...! Gyümölcssaláta...!

Zavar

Hogy zavarsz össze egy szőke nőt agyilag?
- Minek még egyszer, ha már így születtek?