Vallomás

A negyvenedik házassági évfordulón így szól az asszony a férjéhez:
- Drágám, olyan régóta élünk már együtt, jó lenne, ha semmit sem rejtegetnénk egymás előtt. Van-e valami, amit tudni szeretnél rólam, de még sosem merted megkérdezni?
- Nos, igen. Éveken át töprengtem rajta, hogy míg a hat gyerekünk közül öt annyira hasonlít egymásra, a hatodik miért egészen más, mint a testvérei. Mondd csak, neki talán más volt az apja?
- Be kell vallanom, hogy igen. - feleli szemlesütve a feleség.
- Na és, ki az apja?
- Te.

341 pont

További viccek:

Jó vicc

Két skót találkozik. Az egyik megkérdezi:
- Ismered az egyik rólunk szóló jó viccet?
- Nem én. Meséld el.
- Ha adsz egy pennyt, elmondom.
A másik skót egy pillanatra meglepődik, majd felnevet:
- Hahaha! Valóban jó vicc!

Indok

Egy feleség a barátnőjének:
- A férjem egy idióta. Lassan már ránézni sem tudok!
- Akkor miért nem válsz el tőle?
- 20 évig elviseltem, most már nem akarom, hogy boldog legyen!

Komornyik

- Jean, maga komornyik?
- Igen, uram! - feleli Jean.
- Akkor veszek fel egy vidámnyikot is!

Tábornoki jutalom


A Pentagon elhatározza, hogy három magasrangú és hőstettekben nem szűkölködő tábornokát kitünteti.
Ezúttal nem egyszerűen egy újabb éremmel, hanem pénzzel kívánják elismerni érdemeiket. Össze is hívják a három, nagy tiszteletben álló tábornokot, majd közlik velük, hogy le fogják mérni a két szabadon választott testrészük közti távolságot. Minden egyes méterért 100 ezer dollár jutalmat kapnak.
Az első tábornok széttárja karjait és a bal kezének ujjaitól a jobbig lemérik a távolságot. Végül az 180 ezer dollárral elégedetten távozik. A második tábornok a lábujjától a feje búbjáig méreti le magát és 190 ezer dollárral hagyja el boldogan a vizsgálótermet. A harmadik közli, hogy neki a péniszétől a talpáig végezzék el a mérést. Nagy kacaj kíséri a bejelentést és megpróbálják lebeszélni, mondván hogy kívánhat nagyobbat is, de ő hajthatatlan. Végül a mérést végző megkéri, hogy tolja le a nadrágját. Mikor nem találja azt a bizonyos testrészt meglepetten felkiált:
- De hát ez meg hol a fenébe van?
Mire a tábornok nyugodtan:
- Vietnámban...

Etika

Etika előadás a skót egyetemen. Az előadó egy példával világítja meg a problémát:
- Tegyük fel, van egy kis üzletem. Bejön egy vásárló, véletlenül 10 font helyett 20 fontot számlázok neki. Mikor fizet, elmegy, én rájövök a tévedésre. Az etika annak eldöntését jelenti, hogy szóljak-e a társamnak.

Fakocka

- Mi a különbség a labda és a fakocka között?
- Mindkettő gömbölyű, kivéve a fakockát.

- Apám, megházasodom!

- Apám, megházasodom! - mondja a zsidó fiú otthon.
- Na végre, édes fiam. Már épp ideje volt. Na és kit veszel el?
- A Bélát!
- Dehát az nem is zsidó!

Hármasikrek

Kovács úr látogatóba megy a kollégájához, akinek a felesége hármasikreknek adott életet.
- A hármasikrek nagyon ritkák - mondja büszkén az asszony. - Minden 185000 esetből egyszer következik csak be!
- Nem semmi - mondja Kovács. - Csak azt nem tudom, ennyi eset mellett hogy volt időtök másra is?