Nagy politikus

A Nagy Politikus (N.P.) elhalálozott. Az új helyzetben N.P. úgy érezte, nincs mitől félnie. Amikor végre Szent Péter elé került, határozottan kopogott és szinte megállás nélkül akart bevonulni a Mennyek Országába.
- Tetteid és szavaid nem mindig fedték egymást, ezért nem is tudunk egyértelműen dönteni rólad - mondta a nagy kapus. Ezért újszerű megoldást választottunk. Egy-egy napig leszel a pokolban és a mennyben, sutána te magad döntesz, hová akarsz menni. Döntésed végleges, sőt az örökkévalóságra szól.
- Minek ez? A mennyet választom.
- Teheted, de csak a két próba nap után.
N.P. ezért elment a pokolba, s igen meglepődött. Ott voltak barátai és barátnői. Joviális öregúr fogadta, vicceket mesélt és camparit ivott. Meg kínált is, enni, inni bőven volt, s a felszolgáló leányok mellett más hölgyek is voltak, akik szemmel láthatóan készek voltak minden gondot eluzni N.P. homlokáról. A golfpályán is vidám volt az élet, a zene pedig vérpezsdítően hatott a klubban. Hamar vége lett a napnak, s N.P. alig akarta hinni, hogy nem a mennyben volt, hanem a pokolban.
Másnap a mennyben járt. Tetszett a nyugalom, a felhőkön repkedő angyalkák kacagása, az áhítatot sugalló zene. Jó volt - de mégis más, a korábbi életétől teljesen eltérő dolog.
A harmadik napon Szent Péter megkérdezte:
- Nos, hogyan döntöttél?
- Szégyellem egy kicsit, és ne is engedd le a hírt a Földre, de a tapasztalataim szerint mégis inkább a poklot választom.
- Legyen, ahogy akarod.
N.P. tehát bevonult a pokolba. A klub helyén hatalmas szeméttelep, s barátai némi ételmaradék után kutattak, ha ugyan nem a golfpályán elhelyezett üstökben főttek. Az üstök alatt a tüzet maga a főördög rakta, s N.P. azonnal egy fortyogó üstbe került.
- Hogyan? Hiszen tegnap minden más volt!
- Az volt a kampány. Most már szavaztál. - felelt az ördög.

87 pont

További viccek:

Bemegy egy öregember a kocsmába.- Kérek...

Bemegy egy öregember a kocsmába.
- Kérek fél liter bort!
- Vöröset, vagy fehéret?
- Tökmindegy, vak vagyok.

Régi idők

Apa és fia együtt tévéznek. A kisfiú odafordul apjához:
- Apa, mesélj megint a gyerekkorodról, amikor még végig kellett menned az egész szobán, hogy csatornát válthass!

4-est hoztam

A fiú az apjának.
- Apa, hoztam egy 4-est.
- Miből?
- Egy kettesből és két egyesből.

Kovács Béla operaénekes tegnap a 6-os

Kovács Béla operaénekes tegnap a 6-os villamoson elvesztette a hangját! Kérjük a becsületes megtalálót, hogy adja le a végállomáson!

Csirke

A napos kiscsibe bemegy az RTL klubba, és megkérdezi.
- Elnézést, itt van a papám?
- Szerinted?

Drága étkészlet

Két férfi beszélget.
- Nem értem, hogy vehettél ilyen drága étkészletet a feleségednek!
- Drága volt, de megérte. A feleségem azóta a mosogató közelébe se enged.

Spice Girls

- Mi a különbség a "Spice World" és egy p***ófilm között?
- A p***ófilmnek jobb a zenéje...

Kérdés

- Mondott-e már valami biztatót az új barátod, kislányom? - kérdezi az anya a lányától.
- Igen, már az első randin megkérdezte, hogy szoktam-e horkolni.