Értekezlet

A megerőltető üzleti évet az előző évekhez hasonlóan idén is közös karácsonyi mulatsággal szeretnénk befejezni. Mivel tavaly néhány igen sajnálatos közjátékra került sor, szeretném a menedzsment figyelmét néhány "játékszabályra" felhívni, hogy a meghitt ünnepet megfelelő keretek között tarthassuk meg.
1.) Amennyiben lehetséges, a dolgozók saját lábukon érjék el a kijelölt szórakozóhelyet, azaz céges karácsonyunk színhelyét, ne pedig erősen illuminált állapotban hozzák be őket józanabb kollégáik. Kérem,
tekintsenek el egy esetleges - kora reggeli óráktól kezdő - előünnepléstől.
2.) Nem vesszük jó néven, ha a dolgozó (k) székét (széküket) közvetlenül a hidegtálas büféasztalok elé helyezik. Szedés után valamennyien fáradjunk tányérunkkal vissza a kijelölt helyünkre!
Sajnálattal kell megállapítsuk, hogy a "Különben a Kovács fölzabálja előlem az összes libamája!t" indoklást sem áll módunkban elfogadni.
3.) Pálinkát, bort, pezsgőt még késői időpontban se igyunk közvetlenül az üvegből. Pláne akkor nem, ha az elfogyasztott finomságok darabkái még ott virítanak arcunkon, esetleg még éppen szánkban morzsoljuk őket. Az "alkohol fertőtlenít" megjegyzés bizony nem csökkenti valamennyi dolgozó fenntartását azokkal a palackokkal szemben, amelyekbe más dolgozók beleittak, és amelyekben kedélyesen úszkálnak az ételmaradékok.
4.) Meg szeretnénk kérni azt az illetőt, aki tavaly a forralt bort csipkebogyótea + ólommentes benzin keverékre cserélte, hogy az idén mellőzze ezt a tréfát. Bizonyára még emlékszünk mindannyian, hogy mi történt Szilvásy kollégánkkal, amikor a harmadik pohár után felkereste a dohányzásra kijelölt helyet...
5.) Ha netalán valakit a számos ízletes étel és ital élvezete után rosszullét gyötörné, úgy nagyon kérjük, keresse fel az erre a célra kijelölt helyiséget. A főnök tavaly nem igazán volt elragadtatva aktatáskája váratlanul előbuggyanó tartalmától.
6.) Amikor karácsonyi dalokat énekelünk, az eredeti szövegekre szorítkozzunk. Néhány friss tanoncunk még nem nagykorú, így feltehetően zavarba hozhatók bizonyos szövegrészletekkel.
Itt szeretnénk megemlíteni, hogy a férfi kollégák közül néhányan még nem jelentkeztek az apaság megállapításához nélkülözhetetlen vérvizsgálatra. Jelenleg GYES-en lévő kolléganőnk, Nagy. K. Béláné ugyanis határozott összefüggést vél felfedezni a tavalyi céges karácsony és az idén szeptemberben született Klára lánya fogantatása között.

Ha valamennyien tartjuk magunkat említett viselkedési normákhoz, akkor az idei karácsonyi bulinak is nagy-nagy sikere lesz!

Üdvözlettel Vezetőség

384 pont

További viccek:

Székely és a felesége egy szekéren

Székely és a felesége egy szekéren utaznak.
Egyszercsak nagy vihar támad. Tőlük 100 méterre lecsap a villám. Azt mondja
a székely:
- No-no.
Megint lecsap a villám tőlük 50 méterre. Újra megszólal a székely:
- No-no!
Lecsap a villám ismét, agyoncsapja az asszonyt.
Mondja a székely:
- No, azért!

Jugo-vicc

Két szerb beszélget egy belgrádi buszmegállóban. Egyszer az egyik elsüt egy viccet.
- Tudod, mi a különbség Japán és Jugoszlávia között?
- Nem - feleli a másik.
- Japán a mosoly országa, Jugoszlávia meg kész röhej.
Erre a másikat hirtelen elönti a méreg.
- Te idehallgass! Ha te ilyen okos vagy, mondd meg nékem: mi a különbség eme buszmegálló és te közötted?
- Nem tudom.
- Ez a buszmegálló itt marad, te azonban velem jössz!

Magyar foci

Bemegy a kocsmába egy ember a kutyájával.
- Bekapcsolhatnám a televíziót? Az enyém ugyanis elromlott, a kutyám meg nagy rajongója a magyar fociválogatottnak, és sosem hagy ki egy meccset sem.
A csapos beleegyezik, bekapcsolják a készüléket, a kutya leül. Támad a csapat, rúgnak egy nagy kapufát. A kutya felugrik a bárpultra, kétlábra áll és elkezd táncolni. A csapos álla leesik:
- Úristen, ez ám az öröm. És mit szokott csinálni, ha a csapat gólt rúg?
- Azt nem tudom, még csak három éve van nálam a kutyus.

Vírusosan a kórházba

Egy férfi afrikai körutazásból hazatérve nagyon rosszul érzi magát. Elmegy az orvoshoz, aki javasol neki egy alapos kivizsgálást. Befektetik a kórházba, egy elkülönített szobába, és elvégzik a vizsgálatokat. A betegágy mellett csörög a telefon, a férfi felveszi:
- Az orvosa vagyok. Rossz hírem van. Egy vírusos betegséggel fertőződött meg, ami sajnos, halálos.
- Úristen! Nem lehet tenni valamit, doktor úr? - kérdezi kétségbeesve a beteg.
- Nos, előírok önnek egy diétát, ami palacsintából, pizzából és pita tésztából áll.
- És az segít?
- Ööö...sajnos, nem..., de csak ezeket tudjuk bedugni az ajtó alatt.

Próbáld ki!

A kutya tényleg az ember legjobb barátja. Ha nem hiszed el, próbáld ki a következőt:
Zárd be a kutyádat és a feleségedet a kocsid csomagtartójába.
Egy óra múlva nyisd ki!
Ki örül neked jobban, amikor meglát?

Két szõke színésznõcske beszélget a...

Két szõke színésznõcske beszélget a menõ klubban:
- Te, emlékszel arra a rövid miniszoknyára, amit a tegnap esti partin viseltem?
- Ó igen, nagyon dögös voltál benne - mondja a másik.
- Ez igaz, de ma jöttem csak rá, hogy az nem is miniszoknya volt, hanem egy öv...

- Móricka, ha azt kérdeztem tőled...

- Móricka, ha azt kérdeztem tőled mennyi egy meg egy, ne az ujjadat használd hanem a fejed!
- De tanító néni, nekem nincs két fejem!

Nyakkendő

- Jean, vigye vissza a boltba a nyakkendőt, amit karácsonyra kaptam!
- Megkérdezhetem, miért, uram?
- Mert felpróbáltam és túl szoros.