Isten hozott a Wall Street-en

1. Egyszer egy kis afrikai faluban egy ember bejelentette a falusiaknak, hogy majmokat vásárol fel, darabját 5$-ért.
2. A helyiek tudták, hogy a környéken sok állat él, elmentek hát az erdőbe összefogdosni őket.
3. Az emberünk majmok ezreit vásárolta fel, mindegyikért kifizette a beígért 5 dollárt. Ahogy a majmok fogyni kezdtek az erdőben, a falusiak abbahagyták az összefogdosásukat. Erre az ember bejelentette, hogy 10$-t ad egy majomért. A helyiek fellelkesültek és újra elmentek állatokat fogni.
4. A majmok csakhamar még jobban megfogyatkoztak, a falusiak hazatértek. Az ember 25$-ra emelte az átvételi árat, de már így is nagyon nehéz volt majmot fogni.
5. Erre a férfi közölte, hogy 50$-t ad egy majomért, de sürgősen el kell utaznia egy kis időre, addig egy helyettese fogja őt képviselni, aki a nevében átveszi a majmokat.
6. Amikor elutazott, a helyettese azt mondta a falusiaknak: "Nézzétek ezt a sok majmot a ketrecekben, amit a főnököm vett tőletek. Eladom nektek darabját 35$-ert, és amikor az emberünk visszatér, eladhatjátok neki 50$-ért."
7. A falusiak összeszedték minden megtakarított pénzüket, és megvették az összes majmot.
8. Ezután a falusiak soha többet nem látták sem az embert, sem a képviselőjét, csak a rengeteg majom mászkált megint a környéken, úgy, mint azelőtt.

Isten hozott a Wall Street-en...

527 pont

További viccek:

Mennyi az idő

Székely bácsi kérdezi a fiától, hogy mennyi az idő.
- 10 perc múlva kettő - feleli az, mire kap egy taslit.
- Ezt miért kaptam? - kérdi, mire a válasz:
- Nem azt kérdeztem, hogy 10 perc múlva mennyi idő lesz..

Mennyország kapuja

Dörömbölnek a Mennyország kapuján. Szent Péter, szendergéséből felébredve odacsoszog a kulcsaival a kapuhoz, kinyitja, de nincs ott senki. Gondolja, hogy csak rosszul hallott, visszaül a kuckójába.
Nemsokára megint dörömbölést hall, megint odamegy, megint senki.
Talán valaki csak szórakozik - gondolja. Ám, alighogy visszafordul, újra dörömbölnek, de most az eddigieknél is erősebben. Dühösen feltárja a kaput, hát ott áll egy lélek.
- Te kopogtál az előbb is?
- Igen, Atyám.
- Csúnya dolog volt ugráltatni engem!
- Nem én tehetek róla, Atyám, azok ott lent próbáltak háromszor újraéleszteni!

Egyik szomszéd mondja a másiknak:

Egyik szomszéd mondja a másiknak:
- A kutyád egész éjjel megállás nélkül ugatott. Ugye tudod, hogy ez rossz jel, mert korai halált jelent.
- Valóban? Nem is ismertem ezt a babonát. Vajon kinek a halálát jelentheti?
- A kutyádét, ha még ma éjjel is ugatni fog!

Tojás

Pistikéék étterembe mennek. Előtte kioktatják a gyereket, hogy mindent meg kell ennie, amit kivisznek neki.
Pistike szót is fogad, de a főtt tojás vége felé megkérdezi:
- Anya, a lábát is meg kell ennem?

Vállalkozó üti a falat a börtönben:

Vállalkozó üti a falat a börtönben:
- Az ügyvédemmel akarok beszélni!
- Semmi gond, de a másik falon kopogjon, az ügyvéd úr abban a cellában ül!

Zebranév

- Milyen nevet ad a Szőke nő a zebrájának?
- ???
- Pöttyös.

Fácánkakas

- Kérnék egy kövérebb fácánkakast! - mondja a háziasszony a vadboltban. - De egyhez ragaszkodom: sörét ne legyen benne.
- Na, de kedves asszonyom, olyat, amelyik halálra röhögte magát, az idén nem tartunk.

7 pont, amiben megegyezik a Windows és egy...

7 pont, amiben megegyezik a Windows és egy átlagos nõ:
1. Szinte mindenkinek van vagy volt már.
2. Logikusnak tûnõ szerkezete ellenére teljesen kiszámíthatatlan.
3. Teljesen azonos eseményekre képes a legkülönfélébb, legmeghökkentõbb válaszokat produkálni.
4. A legtöbb tetszetõs és praktikusnak látszó terméket rájuk tervezik.
5. A használat során bebizonyosodik, hogy a divatos külsõ nem minden.
6. A használati idõ elõrehaladásával egyre nagyobb százalékát veszi igénybe kapacitásunknak.
7. Az újabb verziók mindig a régebbi hibáinak kijavítását ígérik, ehelyett mindig újabb és újabb, addig elképzelhetetlennek tartott hibaforrásokkal találkozunk.
7 pont, amiben egy belevaló férfi hasonlít a Linuxra:
1. Egyszerre akár több felhasználó igényeit is képes maradéktalanul kielégíteni, akár úgy is, hogy egyik sem tud a másik létezésérõl.
2. Nyílt és egyszerû forráskódja ellenére saját képükre formálni igazán csak a hozzáértõk képesek.
3. Türelemmel és megfelelõ gyakorlattal minden feladatot meg lehet vele oldani.
4. Feltételezi, hogy az õt használó tudja, mit is akar vele kezdeni.
5. A rendelkezésre álló erõforrások lehetõ legnagyobb részét a felhasználó(k)nak adja.
6. Mûködésében probléma csakis durva felhasználói behatás esetén következik be.
7. Habár gyakran és sokféle újabb verzió jelenik meg, a felhasználók igyekeznek a régit megtartani s legfeljebb egyes részeket frissíteni.