Iskolai dolgozatok

- Vazul, miután megvakították, mehetett amerre látott…
- Julius Caesar magáévá tette Galliát, majd behatolt Angliába.
- A pun háborúban nagyon sok római elpusztult. Ezek mind Romába költöztek és proletárok lettek belőlük.
- Az esztergomi püspök lett a primás.
- A kaszt zárt társadalmi csoport, ami között csak lélekvándorlással lehet mozogni.
- Athénban azonban kitört a pestis, amelynek az idős Periklesz is áldozataul esett, és ez kissé megviselte a várost.
- IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen gondoskodott.
- IV. Béla várromokat épített.
- Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban.
Amerikában a Sziklás-hegységben rengetek Gizimedve él.
- A költők csak akkor tudnak verseket írni, ha homlokon csókolja őket egy mázsa.
- Az opera végén Othello ledöfte Desdemonát, aki erre énekelni kezdett.
- A Föld nappal a Nap, éjjel pedig a Hold körül kering…
- A víz oxigénből és folyadékból áll.

352 pont

További viccek:

Tanú

A fiatal katonatiszt így szól a barátjához:
- Képzeld megnősülök. Eljönnél tanúnak?
- Természetesen. Soha nem szoktam cserbenhagyni a bajtársaimat, ha szerencsétlenség éri őket.

Építkezés

Fiatal házaspár új lakásba költözik, és egymás után jönnek a problémák: a tapéta leválik a falról, a villanykapcsoló szikrázik, leesik a csempe, a mesterek egymásnak adják a kilincset.
Egyik nap korábban jön haza a férj, és a vízvezetékszerelő autóját látja a házuk előtt. Elkezd fohászkodni:
- Istenem add, hogy csak megcsaljon!

Gyógyult beteg

- Pistike, mi újság apukáddal? Meggyógyult már?
- Félig-meddig.
- Az mit jelent?
- Engem már elvert, de anyuval még nem mert kikezdeni.

Piroska

Piroska elmegy nagyanyóhoz. A farkas azonban már felfalta szegény öreget...

Aaautóversenyző

- Hogy hívják a kínai autóversenyzőt?
- ???
- Kinyíra Kanyar.

Büdös láb - büdös száj

Az esküvő előtt a vőlegény szorongva megy oda az apjához:
- Apám, félek, nem fog jól sikerülni ez a házasság.
- Miért, talán nem szereted?
- De igen. Csak az a bajom, hogy rettenetesen büdös a lábam. Ha egy ágyba fekszünk, szerintem reggelre annyira fog undorodni tőlem, hogy elhagy.
- Ezen lehet segíteni. Lefekvés előtt húzz zoknit a lábadra, így nem lesz büdös.
Eközben a menyasszony is kétségbeesve kér tanácsot az anyjától:
- Reggel mindig olyan büdös a szám, hogy biztosan el fog hagyni!
- Ugyan már. Reggel, ha felébredtek addig ne nyisd ki a szád, amíg nem mostál fogat, így nem lesz gond.
Eltelik a nászéjszaka, reggel a fiú arra ébred, hogy valahová elkeveredett a zoknija. Kétségbeesve elkezdi keresni, erre felébred a lány is, és ezt kérdi:
- Mit csinálsz ilyen kora reggel?
- Úristen, te lenyelted a zoknimat!

Agresszív kismalac

Az agressziv kismalac biciklizik. Éppen a nyuszika előtt teker el, amikor egy hatalmasat zakózik. A nyuszika odamegy:
- Kismalac, nem ütötted meg magad? Minden rendben?
Mire a kismalac:
- Kuss, én igy szoktam leszállni.

Bók

A feleségem ma azt mondta, annyi eszem van, hogy nem ismerem fel a szarkazmust.
Nagyon jól esett ez a bók.