- Papa, mikor részeg az ember?

- Papa, mikor részeg az ember?
- Például akkor, ha ott a túloldalon két ember helyett négyet lát.
- De papa, ott csak egy ember áll!

382 pont

További viccek:

Tehén

A Reuter tette közzé, hogy Japán partjainál kimentették egy halászhajó legénységét, akik hajójuk roncsaiba kapaszkodtak, majd rögtön azután, hogy a hatóságok a baleset okait vizsgálva kihallgatták őket, börtönbe is kerültek, és pszichológust rendeltek ki hozzájuk. Mind azt vallották ugyanis, hogy a tiszta, kék égből lezuhant egy tehén, beszakította a fedélzetet, és perceken belül elsüllyesztette a hajójukat. Több hétig tartották őket lakat alatt, míg végül a Szovjet Légierő vonakodva beismerő "vallomást tett" a japán hatóságoknak: egyik teherszállító gépük személyzete ellopott egy tehenet egy szibériai reptérről, bekényszerítették az állatot a csomagtérbe, és gyorsan hazaindultak a zsákmánnyal. Nem voltak azonban felkészülve az élő áru szállítására, fogalmuk sem volt, mit tegyenek a rémült tehénnel, amely vadul randalírozott a gép gyomrában, és már-már életveszélybe sodorta őket. Csak úgy kerülhették el a katasztrófát, hogy kilökték a gépből a tenger felett, mintegy 30 ezer láb magasból...

Doktor úr, a barátnőm panaszkodik, hogy

Doktor úr, a barátnőm panaszkodik, hogy csecsemőnyi szerszámom van!
- Ne keseredjen el mással is megesik... És mégis mekkora?
- Hát, 3500 gramm és 52 centiméter.

Púpos Pistike bemegy a pékségbe:- Csókolom,

Púpos Pistike bemegy a pékségbe:
- Csókolom, kérek szépen egy kiló kenyeret!
- Na de Pistike, ne légy már ilyen falánk! Még a tegnapit sem nyelted le.

János bácsi legelõjén áthalad az új...

János bácsi legelõjén áthalad az új autópálya. Egy nyári napsütéses napon, ahogy ott kaszálgat, megfigyel egy menyecskét lenge nyári ruhácskában stoppolni.
Kis idõ elteltével megáll a lány mellett egy drága márkájú autó, a férfisofõr leengedi az elektromos ablakot a jobb oldalon, a lány bedugja a fejét, a férfi pedig gyorsan odazárja a nyakát, majd kiszáll a kocsiból és jól megrakja a lányt hátulról.
Utána a férfi visszaül, leengedi az elektromos ablakot, a menyecske kihúzza a fejét, a kocsi elsuhan. Mindezt végignézve János bácsi megtörli az izzadt homlokát, és felsóhajt:
- Az istókját neki!... Igaz, ilyen kocsira nincs pénzem, de egy ilyen ajtót biztos veszek!

Egy férfi panaszkodik az orvosának:- Doktor

Egy férfi panaszkodik az orvosának:
- Doktor úr, amint elalszom, rögtön horkolok.
- És hangosan horkol?
- Nagyon hangosan.
- Zavarja a feleségét?
- Dehogy, nőtlen vagyok.
- Szóval egyedül alszik? Hát akkor semmi baj!
- Hogyhogy semmi baj? Már ötödször rúgtak ki a munkahelyemről emiatt!

Dicséret

Neked csak azért teremtette a Jóisten a fejedet a nyakadra, hogy kifújhasd az orrod...

Gyászhír

Kohn meghal. Az özvegye megkéri Grünt, hogy adjon fel egy gyászjelentést, de rövidet, hogy ne kerüljön sokba. Elmegy Grün a hirdetőbe, és bediktálja a szöveget:
- Kohn meghalt.
A felvevő csodálkozva néz rá:
- Ilyen rövid lesz? Öt szóig nem kell külön fizetni.
- Jó, akkor írja még hozzá: Ugyanitt Trabant eladó.

Cigány szám

- Gazsi! Gondolj egy számra!
- Megván.
- Felezd meg!
- Megván.
- Most oszd el néggyel!
- Megván.
- Na mi jött ki?
- Sön.
- Te Gazsi... melyik számra gondoltál?
- Ájkengetnó szatiszfeksön.