További viccek:

Átverések

Ezek megtörtént esetek:

2001-ben egy email kezdett terjedni a világban, miszerint a Lovenstein Intézet befejezte az összes amerikai elnök intelligenciavizsgálatát, beleértve George W. Busht is. A levél szerint Bush elnök a lista alján helyezkedik el, 91-es IQ-val. Az egész becsapás a linkydinky.com weboldalról indult el.

1977-ben az Anglia TV sugárzott egy dokumentumfilmet Alternative Three címmel. Ebben néhány brit tudós sorsát mesélték el, akik elhagyták hazájukat egy jól fizető állás miatt, majd rejtélyesen eltűntek a Föld bolygóról. A bemutató április elsején volt (bolondok napja). Az érdekesség az ügyben az, hogy amikor a csatorna bevallotta, hogy átverés volt, a nézőközönség jó része úgy vélte, ez is része a kormányzat elterelő hadműveletének.

1967-ben a Dial Press megjelentetett egy könyvet, amelyben beszámolnak arról, hogy az amerikai kormányzat ellenérdekelt egy háborúmentes világ létrejöttében. A könyv hihetetlenül népszerű lett, a New York Times legnagyobb mennyiségben eladott könyveinek listáját is vezette. Az egész becsapás arra irányult, hogy az emberek elgondolkodjanak azon, amin egyébként nem szoktak.

Gusztustalansági verseny

Pistike és Móricka azt játsszák, hogy ki tud gusztustalanabb dolgot csinálni. Pistike a fiatalabb, ezért ő kezdi. Fél óráig krákog és beleturházik a tenyerébe.
Móricka erre azt mondja:
- Elsőre nem is rossz! - és előveszi a szívószálat...

Krokodilbőr cipők

A szőke nő a cipőboltban elkezd méltatlankodni a krokodilbőr cipők magas ára miatt. Az eladó hallgatja egy ideig, majd figyelmezteti, hogy ennél olcsóbban sehol nem kap. Távozáskor a szőke kijelenti:
- Én majd fogok magamnak egy saját krokodilt, és meglátja, hogy lesz nekem ilyen cipőm!
Az eladó, mikor éppen kinyitná tengerparti háza ajtaját, lövésekre lesz figyelmes. Látja, hogy ott áll a szőke nő egy óriási puskával a kezében, körülötte legalább egy tucat döglött krokodil. Az hangosan elkezd morfondírozni.
- A fenébe, ez is elhagyta valahol!

Börtönben

- Téged miért csuktak le, Zsiga?
- Én csak vért vettem.
- Nahát, és hogyan?
- A kocsmában. Bicskával.

Vazelin

A mexikói határőr kábítószercsempészt fog.
Ajánlatot tesz neki:
- Nézze, én nem titkolom, vonzódom az azonos neműekhez. Két választása van. Élete hátralevő részét börtönben tölti, vagy inkább ad nekem egy édes pásztorórát, és mindenre fátylat borítunk. A férfi hosszas gondolkozás után beleegyezik. A határőr megkérdi:
- Vazelinnel szeretné, vagy anélkül?
- Ha már választhatok, akkor inkább vazelinnel.
- Semmi akadálya - mondja a határőr, és füttyent egy nagyot:
- Héé, Vazelin, gyere te is!!

- Mi a különbség a kés és az anyós nyelve

- Mi a különbség a kés és az anyós nyelve között?
- ???
- A kés egy idő után elkopik.

A cigány elsétál az építkezés mellett....

A cigány elsétál az építkezés mellett. Véletlenül megbotlik, és beleesik a meszes gödörbe! Hangosan kiabálni kezd:
- Segítség! Valaki gyorsan nyújtson le egy lapátot!
Arra jár egy cigány komája, aki a kiabálás hallatán teljesen megbotránkozik:
- Normális vagy Gazsi? Pár perce vagy csak fehér, de már dolgozni akarsz?!

Szőke hölgy meséli a barátnőjének:-

Szőke hölgy meséli a barátnőjének:
- Képzeld, tegnap szervizbe vittem az autót.
- És, rendben van vele minden?
- Igen, hálistennek.
- Én ilyenkor mindig félek, hogy átver a szerelő.
- Én is féltem, de aztán megnyugodtam, amikor kiderült, hogy csak irányjelzőfolyadékot kellett utántölteni...