További viccek:

Diagnózis

Orvos a beteg feleségének:
- Az ön férjének tífusza van. Ez a betegség olyan súlyos, hogy aki elkapja a kórt belehal, vagy belehülyül.
- Istenem, fakad sírásra az asszony...
Valóban csak ez a két lehetőség áll fenn?
- Asszonyom, nekem elhiheti. Én magam is átestem ezen a betegségen.

Jelek8 biztos jel, hogy Ön harmadik világbeli országból érkezett a téli olimpiára

1. A Bob csapatnak annyi köze van a sportághoz, hogy négyen vannak és az egyiket közülük Bobnak hívják. A rajtnál a völgyben várakoznak, mert azt hiszik, hogy a szám lényege, hogy a lejtőn kell feltolni a sportszert.
2. A versenyző sortban érkezik a lesiklásra, mert otthon a szimulátoron egyáltalán nem volt hideg.
3. A sífutásnál végig a kezében van a léc.
4. A hokimeccsen kénytelen végig a palánknál verekedni, mert ha eljön onnan, elesik.
5. A sílövészeten öt halott szervezővel a hátán érkezik a célba, akiket aztán el is fogyaszt.
6. A síugró sáncon lefelé száguldva végig befogja a szemét, majd a közönség közé csapódik. Ráadásul a sisak alatt turbánt visel.
7. Az óriás műlesiklásnál termoszba gyűjti a havat, hogy legközelebb már valamivel élethűebb környezetben tudjon készülni.
8. A szlalompályán minden kapunál megáll fizetni.
9. A műkorcsolyázásnál még a válogatóverseny helyszínére sem jut el, mert síkosak az utak.
10. Már a megnyitón megfagy a fűszoknyájában.

Csatorna

Egy rendőr sétált a sötét utcán, és beesett a kanálisba. Így morfondírozott magában:
- Isteni szerencse, hogy nem volt rajta fedél,mert ki se tudnék jönni.

Anyós a kútban

Az anyós nem bízik vejéiben, ezért úgy gondolja, próbára teszi őket.
Először megy a legnagyobbhoz, beleveti magát a kútba, a vej gondolkodás nélkül kimenti.
Holnap reggel a férfi ablaka alatt ott áll egy vadonatúj Suzuki, rajta egy kis cédulával:
"Sok szeretettel, Anyósod".

Most megy az anyós a második vejéhez, beleveti magát a kútba.
A férfi kimenti, de előtte azért tétovázik kicsit.
Holnap reggel a férfi ablaka alatt ott áll egy használt Trabant, rajta a cédula:
"Szeretettel, Anyósod".

Aztán megy az anyós a harmadik, és egyben legkisebb vejéhez.
Beveti magát a kútba, de a veje nem menti meg, ezért belefullad.
Holnap reggel a férfi ablaka előtt ott ál egy vadonatúj Porsche, rajta a címzés:
"Köszönettel, szerető Apósod."

Virrasztó férj

A férj virraszt a haldokló felesége mellett. Egyszer csak megszólal az asszony:
- Józsi, valamit el kell mondanom.
- Cssst, ne pazarold az erődet beszédre - csitítja a férj.
- De Józsi, nem halhatok meg úgy, hogy nem mondtam el neked az igazat. Megcsaltalak, többször is. Lefeküdtem a bátyáddal, az apáddal és a legjobb barátoddal.
- Cssst, ne fáraszd magad, kedvesem. Megbocsátok neked. De én már ezt korábban is tudtam, mit gondolsz, miért mérgeztelek meg?

Tehén

Három tehén megy a sivatagban. Megszólal az egyik:
- Mú!
Megszólal a második is:
- Mú!
És a harmadik:
- Jó vicc!

Igazság

Így szól a vádlotthoz a bíró:
- Tisztában van vele, hogy megesküdött, hogy a vallomásában csakis az igazat mondja? Tudja, hogy milyen következményekkel jár, ha nem így cselekszik?
- Persze. Megnyerem a pert.

Kávéházban

- Két nő ül a kávéházban. Az egyik balra keveri a kávéját a másik meg jobbra, melyik az özvegy?
- ???
- Amelyiknek meghalt a férje!