További viccek:

Rafinált pizzafutár

Mennyi borravalót szokott kapni? - kérdezi a pasi a pizza futártól.
- Nem tudom, ez az első fuvarom. Egyetemista vagyok, csak besegítek. De a többiek azt mondták, maga elég fukar egy alak. Örülhetek, ha 50 forintot kapok magától.
A hapsi erre bedühödik.
- Micsoda??! Na, itt van még 500 forint, és mondja meg nekik is, mennyit kapott! Egyébként mit tanul az egyetemen?
- Alkalmazott pszichológiát.

Boldogok voltunk

Ha az 50-, 60- vagy 70-es években voltál gyerek, hogyan vészelted át a gyermekéveidet?

A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bicikliztünk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz és Cola helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a szekereiken.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 99 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.
Szabadok voltunk, voltunk gödörben, voltak sikereink, felelősségünk, megtanultunk minden helyzetben talpon maradni.

Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak,hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.

Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.

Monitor

- Honnan lehet tudni, hogy Szőke nő ült a számitógépnél?
- Hibajavítós a monitor.

Probléma?

- Mi az, anyós a kénsavban?
- Oldódik a probléma...

Stirlitzet megfigyelik

- Figyelnek! - gondolta Stirlitz...
- Fizess! - gondolta a kocsmáros...

- Hogyan beszél egy műszaki rajzoló?

- Hogyan beszél egy műszaki rajzoló?
- Nagy vonalakban.

Gyerekek az óvodában:

Gyerekek az óvodában:
- Bi, bi az én apukám olyan okos, hogy ő a legokosabb ember a városban.
Óvonéni:
- Miért, mi az apukád?
- Jogász
Másik gyerek:
- Az enyém meg olyan ügyes, hogy naponta több száz embert szállít.
- Miért, mi az apukád?
- Mozdonyvezető.
Harmadik gyerek:
- Az én apukám pedig olyan erős, hogy senki se tudja kétvállra fektetni.
- Miért, mi az apukád?
- Púpos.

Közvéleménykutatás a vízről

Tavaly nyáron az üdülők körében végeztek felmérést, hogy tudták-e, hogy a Balaton kétharmad része hidrogén. Persze sokan tudták, de voltak akik rettenetesen megijedtek, és pánikszerűen menekültek ki a vízből.
Mi is kíváncsiak voltunk, mit tudnak az emberek az őket körülvevő dolgokról, úgyhogy a következő beugratós kérdéssel fordultunk a járókelőkhöz: Mi a véleménye arról, h Magyarország csapvizében sok H2O2 (hákettőókettő) van? Nagyon érdekesek voltak a reakciók, de főleg a válaszaik. A megkérdezettek mindössze 20%-a volt tisztában vele, h a vízben nincs hidrogén-peroxid, és a 40%-uk összekeverte magával a vízzel. Íme néhány jobb a válaszok közül:
- Az mi? Oxigéntúlsúlyos víz?
- Hát ez borzasztó, tényleg?
- Természetesen tudtam róla, még olyan papírom is volt, ami kimutatta.
- Az a víz. Nem? Akkor a levegő.
- Hát tényleg sok.
- Nem iszom több csapvizet.
- Igen, én is észrevettem, h valami sárgás lerakódás van a pohárban, biztos az lesz az.
- Ebből kaptam egyest.
- Gimiben ugyan sík hülye voltam, de az valami hidrogén féleség, meg az a másik oxigén az biztos szénmonoxid.
- Az szerintem nehézvíz.
- Az valóban így van. Azt magyarul úgy hívják, h hiperola, és azzal tisztítják az akváriumot, biztos úgy került a vízbe. (Ez utóbbi úr aztán semmiképp nem akarta elhinni nekünk, hogy a H2O2-t hidrogén-peroxidnak hívják, és hiperolával nem hogy akváriumot nem tisztítanak, de még fel sem találták)

Továbbiakban pedig megkérdeztünk négy rendőrt is:
- Nagyon poénos vagy, most kérem az igazolványokat!
- Hát gondolom az valami széndioxidos víz. És most jegyzeteled, milyen hülye a rendőr?
- Passz.
- Nem tudom, de igazából nem is érdekel!
Ki tudja, talán van valami alapja annak a rengeteg rendőrviccnek...