További viccek:

Mise

Egy verőfényes, nyári nap így kezdte a pap a misét:
- Testvéreim. Háromféle beszéd van a kezemben. Az első nagyon sokat ér, és 5 percig tart. A második nem olyan értékes, és 15 percig, míg a harmadik kevés értéket hordoz és egy óra hosszáig tart. Most körbehordozzuk a perselyt majd választunk a három közül egyet.

Telefon

Csöng a telefon a bolondokházában:
- Jó napot kívánok, a 13-as szobában fekvő beteggel szeretnék beszélni!
- Egy pillanat, mindjárt szólok neki - mondja az ápoló. Elmegy, majd kis idő múlva visszajön: - Sajnos nem tudom adni. A 13-as szoba jelenleg üres.
- Hurrá! - kiáltja a telefonáló. - Akkor tényleg sikerült megszöknöm!

Zsidóvicc

New York egyik utcája elválasztja a katolikus ír negyedet a zsidó negyedtől. Az ír oldalon ül egy rongyos vén zsidó a járdán a fal mellett, előtte egy ócska sapkával, koldul.
Húsz méterre tőle egy feketecsuhás barát foglal helyet egy széken, előtte ezüsttálca. A járókelők nagy része elmegy a zsidó mellett káromkodva, és tüntető módon gazdagon adakoznak a barátnak. Estefelé a zsidó sapkája majdnem üres, míg a barát tálcáján még tízdollárosok rakása fekszik.
Hirtelen a zsidó oldalról átjön egy másik öreg koldus a
földön ülőhöz:
- Reb Jid, miért ülsz itt a gojok között? Láttalak egész nap, a garasokon kívül csak egy csomó gorombaságot kaptál... Gyere át hozzánk, hittársaid közé, megígérem, lesz megélhetésed.
Felnéz rá a koldus, aztán odakiabál a barátnak:
- Na nézd, Móric, ki akarja tanítani nekünk a szakmát!

- Ki az abszolút nyomorék?

- Ki az abszolút nyomorék?
- ???
- A hazug kõmûves, mert miközben vakol, egyfolytában süketel.

Az atya

Az egyik keresztény megkérdezi a másikat:

-Hogy hívják a papok edzőjét?
-Nem tudom.
-Tréning(g)atya!

Na?

- Hol lapul legjobban a nyúl?
- Az úthenger alatt.

- Hogyan lehet két nyulat fogni egyszerre?
- Utánozod a sárgarépa hangját, és megfogod.

Házimunka

Panaszkodik az asszony a férjének:
- Figyelj, Jenő, mindig hazahordod a munkádat a munkahelyedről. Én így nem tudok tovább veled élni!
- Na és, nagyon sok ember hazahordja a munkáját. Sajnos ilyen időket élünk.
- Az igaz, de nem mindeki BONCMESTER!!!

Macskabenzin

- Mi a tej?
- Macskabenzin!
- És mi a tehén?
- Macskabenzinkút.