- De szép ez a szobor!

- De szép ez a szobor! Honnan van?
- Én magam faragtam ki egy hatalmas kőtömbből.
- És honnan tudtad, hogy benne van?

680 pont

További viccek:

Szendvics

Két ügyvéd bemegy egy éttermebe, leülnek, kérnek egy pohár vizet, majd kinyitják az aktatáskájukat és elővesznek egy-egy szendvicset. A pincér felháborodva mondja nekik:
- De uraim! Ez egy étterem! Itt nem ehetik a saját szendvicsüket!
A két ügyvéd egymásra néz, megvonják a vállukat, kicserélik egymás közt a szendvicseiket, majd nyugodtan elkezdenek falatozni.

Here ide here oda

Egyszer a falusi paraszt legény beleszeretett a király lányába! El is ment megkérni a kezét és a király így szólt:
- Jól van fiam, rendben, de ki kell állnod három próbát!
- Én megteszek mindent a hercegnő kegyeiért!
Így is történt, elszállásolták a palotában a parasztlegényt, azzal, hogy holnap lesz az első próba.
Nyugodt éjszakája volt, végig aludta, erőtgyűjtve a holnapi naphoz. Reggel, mikor felébredt, érzett valami nehéz súlyt a mellkasán! Hát egy ötven kilós nagy kő volt rajta, minek az aljára ez volt írva:
+Itt ez a kő, tégy vele akármit, ha elbírod!"
Jó kötésű fiú volt, nevetve felállt és odament az ablakhoz, nagyot lendített és ledobta az alatta folyó folyóba. Nagyot csodálkozott, mert a másik oldalára az volt írva, hogy "A bal herédet a kőhöz kötöttük!"
Mit volt mit tenni, kiugrott a kő után az ablakon, ugyanis úszni tud -gondolta magában. Épp elrugaszkodott az ablakpárkányról, mikor elolvasta a párkányra írt szöveget: "A jobb herédet pedig az ágyhoz kötöttük!"

Akár az apja

Egy nő sétál az utcán a gyerekével. Megáll előttük egy néni és felkiált:
- Jaj, de édes kisbaba! Tisztára olyan, mint az apja.
- Igen, bár jobban szeretném ha inkább a férjemre hasonlítana!

Sítanfolyam kezdőknek

A sítanfolyamon az oktató magyaráz:
- A tanfolyam három részből áll. Először megtanítjuk a sílécek felcsatolását, a felszerelés használatát. Aztán azt gyakoroljuk, hogyan kell lesiklani. És végül megtanítjuk önöknek, hogy kell mankóval járni.

- Hogy hívják a japán hajóácsot?

- Hogy hívják a japán hajóácsot?
- Fa Kenuba Fur Amuki.

- Hogy hívják zenei nyelven a férfiak...

- Hogy hívják zenei nyelven a férfiak sliccét?
- ???
- Nyitány a Varázsfuvolához.

Bankrablás

- Kopp kopp.
- Kikopog?
- Rablás!
- Milyen rablás?
- Bankrablás!

- Miben fürdenek az etióp gyerekek?- ???-

- Miben fürdenek az etióp gyerekek?
- ???
- Pohárban.